Tossa de Mar, a Costa Brava gyöngyszeme

Spanyolország az egyik leginkább sújtott ország most a világjárvány idején Európában. A gyönyörű spanyol városokhoz, tájakhoz sokunknak fűződnek kellemes utazási emlékei, vagy már régóta tervezzük a látogatást. Tegyünk most így, ha képzeletben is, cikkünk szerzőjének emlékei nyomán.

Nem véletlenül hívják a Costa Brava gyöngyszemének Tossa de Mart, elfogulatlanság nélkül mondhatom, ez a legszebb, a leghangulatosabb és a legromantikusabb kisváros az egész környéken. Szerencsére nem ez a legfelkapottabb üdülőhely, hiányoznak belőle a hangos diszkók, a zajos kocsmák. Nyugalom van, és hatalmas strandjain még a turizmus szempontjából legforgalmasabb hónapban, júliusban is találhatunk szabad helyet.

Szokásunkhoz híven utószezonban utaztunk, és nem csalódtunk: a szeptember végi napsugarak gyönyörű barnává varázsolták bőrünket röpke egy hét alatt. Bár amikor megérkeztünk, egy nagyobb égzengés fogadott bennünket: a viharos erejű szél alaposan felkorbácsolta a hullámokat, még a következő nap is tilos volt fürdőzni. Ezután viszont szinte egy felhőt sem láttunk az égen, a 25-26 fokos hőmérsékletet legalább 30-nak éreztük a napon, így még akkor is jólesett csobbanni a kristálytiszta, hűs vízben.

A Costa Brava, a „vad part” a francia határtól egészen Blanes városáig húzódik, egymást váltják a csodaszép sziklaszirtes szakaszok és a köztük megbúvó homokos, apró kavicsos strandok. A nyaralás alatt érdemes befizetni legalább egy hajókirándulásra, mert a tenger felől nézve csak még lenyűgözőbbnek tűnik a látvány. A korabeli halászfalvak mára népszerű üdülőközpontokká nőtték ki magukat, a legismertebbek közülük: Tossa de Mar, Lloret de Mar, Malgrat de Mar és Santa Susana.

Ava Gardner is beleszeretett

A csaknem 6000 lakosú Tossa de Mar látképét főként a parti sziklákra épített vár határozza meg, amely sokak számára ismerős lehet a spanyolországi prospektusokból. Ha pontosabban akarunk fogalmazni, akkor tulajdonképpen nem is várról, hanem egy bástyákkal ellátott várfalról van szó, amely a középkori városrészt öleli körbe. Az úgynevezett Vila Vella a 12. században épült, és kétségtelenül Tossa leghangulatosabb része. Őrtornyaival évszázadokkal ezelőtt sikeresen védte meg a települést a kalóztámadásoktól. Az itt található terméskővel kirakott épületeket már csak nagyon kevesen lakják, vagy üresen állnak, vagy éttermek üzemelnek bennük.

A legmagasabb pontján található egy világítótorony, a Far de Tossa, amelyben egy múzeum is működik. Talán mondanunk sem kell, a kilátás innen lélegzetelállító. Érdemes felsétálni napkeltekor vagy napnyugtakor, a kaktuszokkal borított meredek part a tengerrel felejthetetlen látványt nyújt.

Van a középkori városközpontnak még egy nagyon ismert nevezetessége: az egyik étterem mellett láthatunk egy arccal az öböl felé forduló, elmerengő női alakot. A hölgy nem más, mint Ava Gardner. És hogy mi köze az amerikai színésznőnek a kis spanyol városhoz? 1950-ben itt forgatta a Pandora és a bolygó hollandi című filmjét, és a helyiek ma is szívesen emlékeznek vissza rá: a település idegenforgalma ezután lendült fel igazán.

Ami a közlekedést illeti, gyalogosan számolni kell némi emelkedővel, hiszen Tossa domboldalra épült, de nincsenek nagy távolságok, és eltévedni is nehéz. Bár a kis utcácskák meglehetősen hasonlítanak egymásra, mehetünk bármerre, előbb-utóbb a tengerparti sétányon lyukadunk ki. A helyiek érthető módon leginkább a turizmusból élnek, rengeteg a szuvenírbolt, és számtalan étterem várja a nyaralókat. Nem érdemes kihagyni a spanyolok tengeri herkentyűkkel készült nemzeti ételét, a paellát, desszertként kérhetünk hozzá katalán krémet, amelyet aztán egy pohár finom borral öblíthetünk le. Vannak egyébként remek pizzériák is, és néhány helyen még magyar nyelvű étlapot is kaphatunk.

A strandolni vágyókat három strand várja. Bár főként nagyszemű homok, apró kavics borítja mindet, és viszonylag hamar mélyül, a kisgyermekes családok is megtalálhatják itt számításaikat. A legnagyobb strand, a Platja Gran, amely leginkább egy hatalmas patkó alakra emlékeztet, a vártól északra húzódik több száz méter hosszan. 

A vártól délre, az óváros túloldalán, a sziklák között megbújva találjuk a Platja d’es Codolart. Aprócska, mégis közkedvelt strand, itt mélyül a leglassabban a part, és itt el lehet időzni a legkisebbekkel is.

A város legészakibb strandja a Platja de la Mar Menuda, amely a búvárok, no és persze a fotósok egyik kedvence. Aki meglátja, egyből megérti, miért: a parton kiemelkedik egy csodaszép szikla, amelynek a tetején egy megannyi vihart átvészelt fa magasodik.

Végig a Costa Braván

Tossáról érdemes az alig néhány kilométerre lévő Lloret de Marba is átruccanni busszal, sokak szerint ugyanis itt található a Costa Brava legszebb sétánya. Igazi nyüzsgő városról van szó, izgalmas éjszakai élettel, telis-tele szórakozóhelyekkel, üzletekkel, éttermekkel. A fiatalok gyakran járnak át ide bulizni, és annak ellenére, hogy hiányzik a városból az a fajta romantika, amely Tossára annyira jellemző, itt is találunk megannyi szépséget. 

Talán nincs is olyan ember, akit ne ragadna magával a mediterrán életérzés, miközben a pálmafákkal szegélyezett sétányon sétál. Északra az 1940-ben épített vár látható, ha pedig déli irányba nézünk, a tengerről visszatérő halászokat váró asszony, Dona Marinera szobra tűnik fel. Innen egy kisebb túrával eljuthatunk a város erődjéhez, amelynek másik oldalán húzódik egy viszonylag csendes strand, a Platja de Fenals. Ez volt az egyik kedvencünk, annyira idilli, hogy azt éreztük, szívünk szerint az időt is megállítanánk.

Ha pedig még ennél is jobban szeretnénk elbújni a kíváncsi tekintetek elől, tovább sétálhatunk déli irányba, és megbújva a sziklák között rábukkanhatunk arra a strandra, amelyet 2019-ben Európa egyik legszebbjének választottak. Ám a Cala Boadella nemcsak a szépsége miatt vált híressé, hanem azért is, mert ez a nudisták paradicsoma, így ne érjen bennünket felkészületlenül, ha leérve a partra megpillantunk néhány pucér feneket.

Folytatva a Costa Brava felfedezését, mindenképp látogassunk el a Tossától 20 kilométerre délre fekvő Blanesbe is. Menetrend szerinti hajójáratok nagyjából félóránként indulnak, és alig háromnegyed óra alatt el is érhetjük úti célunkat. A hajók szinte mindegyike üvegfenekű, így útközben bármikor lemehetünk az alsó szintre, ha kíváncsiak vagyunk a víz alatti élővilágra. Néha a hajó egy pár perces szünetet is tart, a sziklák mellett lehorgonyozva a legénység megeteti a halakat. 

A kissé modern blanesi kikötőtől felfelé kaptatva egy tízperces sétát követően jutunk el a Marimurtra botanikus kerthez. A világ legszebbjei közé tartozik, 16 hektáron több ezer virág- és növényfajt csodálhatunk meg. A kert legszebb pontja kétségtelenül az a pavilonra emlékeztető kilátópont a sziklák tetején, ahonnan órákig tudnánk gyönyörködni a Costa Brava mesés látványában.

Kalandozások Katalóniában és a Pireneusokban

A leghíresebb katalóniai látnivalók közé tartozik az égbe nyúló sziklák között húzódó bencés apátság, Montserrat. A világ egyik legismertebb zarándokhelye, a kolostor bejáratánál rendre hosszú sorok kígyóznak, hogy láthassák a híres fekete madonnát, és kívánjanak tőle valamit. Montserratba viszont nem csak a vallásos turistáknak érdemes ellátogatniuk. Siklón feljuthatunk a hegy csúcsára, több mint 1200 méter magasságba, ahonnan egészen pazar kilátás tárul elénk.

Ha időnk engedi, nyaralásunk alatt mindenképp szánjunk legalább egy napot Barcelonára, és ha valami igazán különleges kirándulásra vágyunk, látogassunk el a törpeállamba, Andorrába is. Szerpentines úton, a Pireneusok vonulatai között juthatunk el a fővárosba, Andorra la Vellába. Amerre csak nézünk, hegyeket látunk, az aprócska ország területén 65 hegycsúcs található, átlagos tengerszint feletti magassága 1996 méter.

Andorra la Vella egy rendkívül tiszta, kulturált város, óvárosa igazi kuriózum: középkori hangulatú kőházakból, keskeny utcácskákból áll. Itt található például Európa egyik legrégebbi parlamentje, a 16. században épült Casa de la Vall, amely előtt szinte kötelezőnek éreztük, hogy készítsünk egy szelfit.

Sokan bevásárolni ugranak át Andorrába, hiszen náluk nincs adózás, vámmentes területről van szó, rengeteg termékhez olcsóbban lehet hozzájutni, mint például Spanyolországban. Bár az ország hivatalosan nem tagja az Európai Uniónak, ahogyan a spanyoloknak, úgy nekik is az euró a fizetőeszközük. Utastársaink közül többen tértek haza parfümökkel, édességekkel, konzervekkel megpakolt szatyrokkal. Mi a vásárlás helyett inkább nézelődtünk, hogy aztán új élményekkel gazdagabban eltöltsünk még egy utolsó strandolós, pihenős napot Tossa de Marban.

Balatoni Dóra

Megosztom