Sokszoros esély az eltérő fejlődésű gyermekeknek

Szülőként meggyőződésünk, hogy gyermekünk kivételes és egyedi. Ráadásul, mi ismerjük őt a legjobban, legyen szó a hangjáról, mozdulatairól, reakcióiról. Ám viselkedésében, fejlődésében vannak olyan általános elemek, amelyek megjelenése bizonyos korhoz, fejlődési szakaszhoz kapcsolódik. Hogyan észlelhetjük ezek eltérését, késlekedését? Mi a teendő ilyenkor? Erről szól, ebben segít a szülőknek és a gyermekek ellátásában dolgozó szakembereknek a „Gyermekút” projekt.

Dr. Kereki Judit – Projekt szakmai vezető (Forrás: Családbarát Magyarország Központ)

Kisgyermekes szülők gyakran aggódnak amiatt, hogy gyermekük megfelelően fejlődik-e. A megfordulást, felülést, kúszás-mászást várják, kicsit „meg is ünneplik” a szülők, de érthető a bizonytalanságuk, ha a tárgyak megfogásáról, az első önálló lépésekről, szavak, szókezdemények megjelenéséről kell eldönteniük, hogy rendben, időben történnek-e.

Az aggodalom természetes, de gyakran nem indokolt, hiszen a gyermekek fejlődése, bár nagyjából azonos utat jár be, nem azonos ütemben halad, magyarázza a Gyermekút projekt szakmai vezetője, Dr. Kereki Judit. Ha a szülőben megfogalmazódik a gyanú, hogy gyermeke eltérő vagy megkésett fejlődésű, a legfontosabb, hogy ezt mielőbb jelezze a megfelelő szakembernek.

A gyermekek fejlődésében a fogantatástól az iskolába lépésig tartó időszak igen fontos, ezért koncentrálnak a gyermeket és a családot körülvevő ellátások, szolgáltatások erre az életszakaszra, hangsúlyozza Dr. Kereki Judit. A Családbarát Magyarország Központban zajló Gyermekút projekt célja az, hogy támogassa azokat a családokat és gyermekeket, akik segítségre szorulnak és keresik az ellátórendszer megfelelő állomásait.

Bölcsődétől egyetemig

Számunkra ugyanolyan fontosak a gyermekek összességét ellátó védőnői szolgálat, a bölcsődék vagy az óvodák, mint a speciális szolgáltatást nyújtó, a megkésett, eltérő fejlődésű gyermekeket ellátó pedagógiai szakszolgálat vagy az egységes gyógypedagógiai, konduktív pedagógiai intézmények – folytatja Dr. Kereki Judit projektvezető.

A 2017-ben indult Gyermekút projekt keretében eddig 23 könyv jelent meg a kora gyermekkori intervenció három nagy szakaszához, a felismeréshez, a diagnosztikához és a fejlesztő, terápiás munkához kapcsolódva. 12 ezer szakembert képeztek ki 22 képzés keretében, kialakítva ezáltal egy országos kapcsolati hálót. A projektben a szakemberek képzésére helyezték a hangsúlyt, illetve olyan módszertani- és tananyagokat dolgoztak ki, amelyek a legkorszerűbb szakirodalmát adják a területnek, sőt, több hazai felsőoktatási intézményben is a mindennapi tananyag részévé váltak ezek az ismeretek.

Tudásmorzsák szülőknek

A Gyermekút projektben dolgozó szakemberek Tudásmorzsák címmel állítottak össze egy 21 részes videósorozatot, amellyel a szülők nyomon követhetik gyermekük egyes fejlődési lépéseit, de a gyermekut.hu honlapról, a Google Play és az App Store felületekről is letölthető Gyermekút applikáció is hasznos segítség a mindennapokban.

Összegezve, a célunk az – jelenti ki Dr. Kereki Judit –, hogy a kora gyermekkori intervenciós ellátás többszereplős rendszeréhez olyan támpontokat, „térképet” adjunk a családok és a különböző ágazatokban dolgozó szakemberek kezébe, amely világos ellátási utakat jelöl ki számukra. Egy korábbi vizsgálatunk szerint, ha egy adott állapot esetén nulla éves kortól kezdődik el a beavatkozás, akkor az egy éves kortól kezdődőhöz képest tízszeres a pozitív eredmény esélye. Ne feledjük, minél korábban ismernek fel és azonosítanak egy problémát, minél korábban indul el a korai fejlesztés, annál eredményesebb lesz.

A cikk megjelenését a Családbarát Magyarország Központ támogatta.

Megosztom