Az otthoné a főszerep

Az advent mozgalmas időszak, és mindez az IKEA áruházak eladásaiban is visszaköszön évről-évre. Tavaly összesen több mint 490 000 vásárlást regisztráltak a négy hét alatt, a legkimagaslóbbnak pedig advent utolsó hete bizonyult, 2,7 milliárd forint árbevétellel. Míg múlt évben a vendégvárásé volt a főszerep, idén a hangsúly azon lehet, hogy a járványidőszak alatt felértékelődött otthonok minél meghittebbé váljanak.

Ünnepi dekorációk, kiegészítők, gyermekeknek szánt ajándékok és étkezési eszközök – ezeket a termékeket vitték leginkább tavaly adventkor a vásárlók, valamint a kisebb méretű bútorok, székek és asztalok is keresettek voltak. A karácsonyi kollekció, az eddigi évekhez hasonlóan, már október 1-től elérhető az áruházakban. A rendkívül forgalmas időszakra az áruházak évről-évre a legtöbb munkatárs bevonásával és a kapacitások hétvégi megnövelésével készülnek. Ez idén sem lesz másként, kiemelten figyelve az egészségügyi óvintézkedések betartására.  

„A korábbi években vásárlóink már ősszel elkezdték előkészíteni otthonaikat a vendégfogadásra, a közös főzés, ünneplés és együttlét megalapozására – mondta el Zima Csenge, a budaörsi IKEA áruház értékesítési vezetője. Az ünnep közeledtével jellemzően a kisebb bútorok és hangulatos kiegészítők felé fordultak, melyekkel gyorsan felfrissíthették otthonaikat – legyen ez egy étkészlet, süteményes forma, vagy éppen egy illatos gyertya. Az idei év várhatóan merőben más lesz, sokan nem a megszokott módon fognak ünnepelni, elmaradhatnak a nagycsaládos összejövetelek. Az otthon ebben az időszakban mindenki számára felértékelődik, és az IKEA arra törekszik, hogy még ebben a rendkívüli helyzetben is segítsen meghittebbé varázsolni azt.”

Az IKEA Magyarország beszámolója szerint átlagosan 35%-kal több online rendelés érkezik a karácsonyi időszakban novembertől kezdődően, és ez egészen január végéig jelentős marad. Az online rendelők választhatnak a házhozszállítás vagy a Kattints és Vedd át szolgáltatások között ez utóbbi esetben a megrendelt terméket az áruházakban, az áruházak Autós csomagpontjain, a budaörsi és soroksári áruházak parkolóiban található Önkiszolgáló csomagpontokon, vagy a vidéki Átvételi pontok egyikén vehetik át. Amennyiben mindenképp azt szeretnék, hogy karácsonyra otthonukba érkezzen a termék, érdemes december 17-ig leadni a rendelést – javasolja a svéd lakberendezési vállalat.

Fenntartható karácsonyi készülődés

Az IKEA felhívja a figyelmet a fenntarthatóság elvén alapuló „Bútorok második élete” szolgáltatására, melynek keretében bárki eladhatja használt IKEA bútorát az áruházaknak, hogy az később valaki más otthonában új életet kaphasson. A használt bútor ellenértékét IKEA ajándékkártyára töltik fel, mely levásárolható bármelyik magyarországi IKEA áruházban.

A fenyőfavásár idén sem marad el: a karácsony népszerű és nélkülözhetetlen elemének megvásárlására december 3-tól lesz lehetőség az IKEA áruházak előtt kialakított részen. A fenyőfák olyan ültetvényekről érkeznek, melyek teljes mértékkel megfelelnek a fenntartható gazdálkodás követelményeinek.

Mennyei ízek

A karácsonyi vásárlások idején az IKEA ünnepi ételkínálata is népszerű. Tavaly a Svéd Finomságok Boltjának legjobban fogyó 5 terméke a gyömbéres sütemény, a forralt vörösbor, a mézeskalácstészta, a mézeskalács szívek és a svéd ünnepi ital volt. A svéd különlegességek idén is elérhetőek a kínálatban.

Az áruházak és éttermek nyitvatartása az aktuális járványügyi intézkedéseknek megfelelően alakul az ünnepek alatt is, valamint december 24-én és 31-én minden hazai áruház zárva tart. Az aktuális nyitvatartásról a vásárlók a weboldalontájékozódhatnak. Az IKEA továbbá december 18-tól jelentős kedvezményekkel készül: az akár 50%-os árleszállítás egészen január 13-ig tart mindhárom magyar áruházban. Amennyiben valaki mégsem elégedett a megvásárolt termékkel, 365 napon belül visszaviheti azt, az eredeti vásárlást igazoló nyugtával. Az áruház ekkor visszaveszi a nem használt állapotú terméket, mely helyett új választható, vagy a teljes ár visszafizetésre kerül.

Megosztom