Guruló intenzív osztály

Szirénázva robogunk egy sárga mentőautóban, melynek
oldalán öles felirat: KORASZÜLÖTT MENTÉS. Egy pár órája született kisbabával
sietünk szívműtéte helyszínére. A kicsi békésen fekszik az inkubátorban, nem is
sejti, hogy ezzel a zajos autózással megkezdődött gyógyuláshoz vezető, hosszú
útja.

A Peter
Cerny alapítvány bázisán éjjelnappal készenlétben állnak a szakemberek, hogy
riasztás esetén néhány percen belül indulhassanak egy-egy babáért. Most csendes
a reggel, egyelőre nincs hívás, pihen a rohamkocsi, majd a szállítóknak lesz
dolguk délelőtt. Így van időnk beszélgetni dr. Kőhalmi Ferenc
gyermekgyógyásszal, aki az elkövetkező huszonnégy órában teljesít szolgálatot.
Már egyetemistaként itt dolgozott, eleinte az inkubátort emelgette. Később,
diplomával a zsebében főállásban alkalmazták. Ezután házi gyermekorvosként,
illetve egy megyei kórház gyermekosztályán gyógyította a kicsiket, miközben
ügye¬letet továbbra is vállalt az alapítványnál.

– Miért jó mentőzni? – ismétli meg a kérdést a
válaszon töprengve. – Nehéz megfogalmazni. Persze, életeket mente¬ni jó,
különösen újszülöttekét. Gyakran megmagyarázhatatlan, mi tartja a szakmánkban
az embereket. De aki egyszer belekóstol, nehezen tud elszakadni. Mert „a
mozdony füstje megcsapta”. Munkánk alapja az újraélesztés, erre szakosodtunk.
Több a sikerélmény, mint a kudarc, és ez mindennél jobb. Hat évvel ezelőtt
történt. Megszületése után váratlanul rosszul lett egy pici lány. Hosszan
élesztettük újra – reménytelennek tűnt. Nem volt saját légzése,
mellkaskompressziókat végeztünk, hogy a szíve újra és újra elinduljon.

Mindenki azt
hitte, nincs esélye az életre. Egy hónapig volt lélegeztető gépen. Szüleitől a
mai napig kapok híreket róla, telefonálnak, fényképeket küldenek. Sok örömöt ad
a családjának. Azóta egészséges testvére is született.

Hallgatva őt
nem titkolhatom aggályomat. Kell-e, érdemes-e heroikus küzdelemmel
újraéleszteni olyan újszülötteket, akik esetleg nem lesznek egészségesek, s
krónikus betegségekkel, maradandó sérülésekkel kell leélniük az életüket? De
Kőhalmi doktor határozottan útját állja a gondolatmenetnek. Az első sürgősségi
ellátást kötelességük elvégezni. Abban a helyzetben és stádiumban még nem
tudhatják, hogy később egészséges lesz-e a baba. Esély pedig mindenkinek jár.
Szerencsére az újszülöttek szervezete rendkívül jól reagál a kezelésekre,
olyankor az agy még képlékeny, az idegsejtek képesek a regenerálódásra. A
neonatológia (újszülöttgyógyászat) az élet mezsgyéje. Úgy tartják, nincsenek
csodák, ám az itteniek szerint mégis lehetnek. Egyre korábban született babákat
mentenek meg. Továbbra sincs sürgős riasztás. A bázison azt mondják, általában
így van ez, ha eseményre éhes újságíró érkezik. Ők azonban nem titkoltan
örülnek: jó, ha nincs nagyobb baj. A rohamkocsi személyzete a bázison
várakozik, engem pedig a szállító mentőbe invitál Juhász Erika neonatológiai
szaknővér és Tátrai Tamás, a pilóta. Egy néhány napja született csöppséget
viszünk az I. sz. Gyermekklinikáról a Neurológiai Klinikára MR-vizsgálatra,
majd onnan vissza. Tamás a nagy, százharminc kilós inkubátort készíti, amihez
monitor, infúziós pumpa és gyógyszeres doboz is tartozik. A táskát az életmentő
eszközökkel Erika hozza. Összeszokott mozdulatokkal teszik a dolgukat. A
mentőben megemelik a hidraulikus ágyat, hogy a baba útközben ne rázkódjon.
Munkában a lélegeztető gép, az infúziós pumpa, a szakemberek hol őt, hol a
monitort figyelik. Amíg tart a vizsgálat, kint beszélgetünk. A nővér mindig is
gyerekosztályon dolgozott, de a mentőzést izgalmasabbnak találja. A pilóta
pedig huszonhárom éve a Bethesda Kórház alkalmazottja, másodállásban van az
alapítványnál. Mert itt hasznosabbnak érezheti magát. Vissza a gyerekklinikára,
aztán a bázisra. Gyors ebéd, majd az I. Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikára
indulunk, egy frissen született szívbeteg babát szállítunk az Országos
Kardiológiai Intézetbe, műteni kell. Megszólítom az intenzív előtt ácsorgó
édesapát, aki szívesen osztja meg velem történetüket.

– A
huszonkilencedik terhességi héten derült ki, hogy a kisfiunknak aorta
érszűkülete van, szívbetegen jön a világra. A szakemberek azzal biztattak, ha a
fejlődés során nem romlik az állapota, van esélye az egészséges életre. Időre
született, császármetszéssel. Nem lesz könnyű az elkövetkezendő időszak, de
bízom a sikeres műtétben. Szirénázva száguldunk. A szép, nagy baba az inkubátor
biztonságából nézeget körbe, ismerkedik a világgal. Nem is sejti, hogy éppen most,
ezzel a zajos autózással kezdődik a gyógyulása. Velünk tartó édesapja hol őt,
hol a róla készült polaroid fotót nézi.

Ilyet minden
szülő kap a mentősöktől, mielőtt kisgyermekét elereszti. Megérkezünk, a csapat
küldetése véget ér. Néhány órát még a bázison töltök, hátha lesz újabb hívás.
De az élet másként
hozza. Reggel nyolctól délután ötig nem mozdul a rohamkocsi. Ez az igazi
sikersztori.

Híres koraszülöttek

A régmúlt
időkben is szép számmal akadtak olyan koraszülöttek, akik értő segítség híján
csak csodával határos módon maradtak életben. Például az 1571-ben született
Kepler – kiváló német csillagász és matematikus – hét hónapra született, IQ-ját
160-ra becsülik. Newton brit matematikus, fizikus és csillagász kis súllyal
született, légzési nehézségei voltak – végül 85 éves koráig élt. Csupán egy
évvel jutott kevesebb a francia írónak és filozófusnak, Voltaire-nek, akit
1694-ben még a születése napján megkereszteltek, mivel úgy tartották, alig van
esélye az életre. Goethét, az ismert német költőt, aki tizennyolc éves
édesanyja háromnapos haláltusájában jött világra, halottnak hitték – testét
borral dörzsölték, míg aztán kinyitotta a szemét. Az újszülött, szintén
halottnak tűnő Picassót 1881-ben a bába is magára hagyta, az őt felélesztő
orvos nagybátyjának köszönheti életét. De ki hinné, hogy a szivarozó és nagy
whisky-barát Churchill is a kelleténél korábban látta meg a napvilágot,
Rooseveltet pedig lélegeztetéssel élesztették újra?

Megosztom