Gyógyító állatok

Az elmúlt
száz év eredményeit látva Európában az emberek többsége a modern orvoslásban
hisz. Megbízik annak csúcstechnológiájában és csodagyógyszereiben. De mi a
helyzet, ha a gyógyulást nem egy gép vagy egy tabletta, hanem egy élő állat –
méh, pióca vagy egy légylárva – hozza?


Vannak a
világon rendkívül népszerű orvosok, akik sztetoszkóp, szike és antibiotikumok
helyett csirke belsőséggel, majomkézzel és kígyófejjel kezelik betegeiket.
Dél-Afrikában például emberek milliói keresik fel a szangomákat, a hagyományos
gyógyítókat. A gyógyírek sora a zöld mambától a struccfejen át az őrölt
rovarokig és a sascsőrig terjed. A nyugati kultúrában élők számára akár ijesztőnek
is mondható módszereket érdemes más nézőpontból szemügyre venni.

Hozzáállás
kérdése

Az afrikai
tradicionális gyógyítók nem szeretik a modern orvoslást, mert szerintük a
vegyszerek sok mindenben kárt tehetnek. Ők őseik szellemeinek tanácsait
követik. A nyugati kultúrák álláspontja szerint

mikrobák
okozzák a fertőző betegségeket, a hagyományos afrikai nézetek szerint viszont
mindig boszorkányság és gonosz erők állnak a háttérben. A gyógyulás egyik
alapfeltétele, hogy a beteg higgyen a gyógyítóban és az általa ajánlott
gyógyírban. Ez nem jelent mást, minthogy az emberek elhiszik, hogy a saját
kultúrájuk tudása alapján az orvos képes meghozni a helyes döntéseket. Ez
bizony semmiben sem különbözik más kultúrák szokásaitól.

Bíznak a
hagyományban

Dél-Afrikában
nem csak a vidéki falvakban nagy a kereslet a tradicionális gyógyítás iránt. Az
ország népességének ma már nagy hányada modern nagyvárosokban él, ahol igénybe
vehetik a nyugati orvostudomány módszereit és eszközeit. Ennek ellenére itt is
rengetegen fordulnak szangomákhoz. A nagyvárosi gyógyítók Johannesburg szívében
szerzik be a munkájukhoz szükséges gyógynövényeket és állati testrészeket. Az
autópálya alatt elterülő hatalmas piacon zavarba ejtő a kínálat: tetemek,
koponyák, csőrök és csontok, a kígyótól és a gyíktól az antilopfejig és a
jávorantilopig. Ezek gyógyító erejét ma már sok szangoma ötvözi a modern
orvoslás módszereivel. Úgy gondolják, hogy a betegek hozzáállása szempontjából
kicsi a különbség e kétféle tudományosság között. A nyugati kultúrában
nevelkedettek számára a gépek nagyobb varázserővel bírnak, mint mondjuk az
állati csontok, így aztán inkább az előzőektől és nem az utóbbiaktól várnak
segítséget. A lényeg, hogy mindkét esetben valamiféle kívülálló, átlagos
ismeretek alapján felfoghatatlan dologtól remélnek gyógyulást. Egy afrikai
bennszülött vonakodva venne be egy fájdalomcsillapító pirulát – de vajon
mifelénk hajlandó lenne-e bárki méh-csípéssel kezeltetni a betegségét, akár
napi hatvan alkalommal?

Nagyon fáj,
de legalább hat

Az emberek
többsége számára rémálomba, vagy horrorfilmbe illő jelenet egy fullánkos
rovarraj támadása. Ma azonban Tajvanon, sőt az Egyesült Államokban is egyre
többen választják a méhcsípést, akár több tucatszor is egyetlen kezelés során.
Egy tajvani orvos, Mr. Chen és asszisztensei hetente 200 beteget kezelnek, és
6000 házi méhet áldoznak fel. Állításuk szerint bámulatos eredmények születnek.
Negyven méhcsípés után csökken a megfázás esélye, kétszáz csípés elmulasztja az
aranyeret, a székrekedést és a rossz leheletet. Hatszáz csípés után állítólag
öt évvel fiatalabbnak látszik kortársainál a páciens.

A méheknek
nincs tovább…

A mézelő
méhek csak egyszer csípnek, röviddel utána elpusztulnak. A fullánkból azonban
akkor is áramlik a méreg az áldozatba, amikor már leválasztották a méhről. A
méreg szinte azonnal kifejti hatását a csípés körüli szövetekben. A szervezet
hisztaminnal és fehérvérsejtekkel válaszol, így a csípés helye hamarosan forró,
vörös, duzzadt lesz, és nagyon fog viszketni.

Van, aki a
fájdalomnál jóval többet is kockára tesz. Az emberek kevesebb, mint két
százaléka ugyanis allergiás a méhcsípésre. Nekik elég egyetlen csípés, és
fellép az anafilaxiás reakció, amely megfelelő kezelés hiányában perceken belül
halállal is végződhet. Ennek dacára Tajvanon annyira elfogadott a terápia, hogy
egyes szülők még makkegészséges gyermekeiken is alkalmazzák. Úgy tartják, hogy
a kezeléssel nem szabad megvárni a betegséget.

Jó volna
érteni

A
méhcsípés-terápia legtöbb kellékét egy méhfarmon szerzik be. Az ottani méhész
és munkásai már annyira ellenállóak a méreggel szemben, hogy nem is viselnek
kesztyűt. Így a munkanap végére 200 csípés díszeleg rajtuk. Ennyi méreg egy
kisgyerekkel végezne, ők azonban erőt merítenek belőle. Számos teszt igazolta,
hogy immunrendszerük sokkal aktívabb, mint egy átlagos felnőtté. A modern
orvostudomány még képtelen igazolni ezeket az eredményeket. A méhméreg előzetes
tesztelése során a tudósok erős gyulladáscsökkentő és mikrobaölő fehérjéket
mutattak ki. A hagyományos orvoslás gyakorta használ olyan termékeket, amelyekben
gyógyító hatású fehérjék találhatók. Ezek hatásmechanizmusát a nyugati orvosok
is jól ismerik. Vannak azonban a világon olyan gyógyítók, akik tevékenysége
minden várakozást felülmúl, ők a modern kutatók körében is tiszteletet
ébresztenek.

Pióca, a
megbízható vérszívó

A piócát
végül meghánytatják, hogy a szennyezett vér nehogy megölje. A pióca-terápia
nagyon hatékony módszer: nincsenek mellékhatásai, rövid ideig tart és
eredményes. A gond csak az, hogy a pióca alapvetően gusztustalan állat. Először
is vérrel táplálkozik, ami már önmagában viszolygást kelt, ráadásul nyálkás és
rátapad a bőrre, ami meg kifejezetten csúnya látvány. Csakhogy éppen ezekben az
adottságaiban rejlik gyógyító ereje. A hagyományos indiai orvoslás, az
Ájurvéda, piócával kezel minden olyan betegséget, amelyet a vér tisztátalansága
okoz. Úgy tartják, hogy ez a vérszívó puhatestű természetes módon távolítja el
a toxin tartalmú vért a szervezetből, miközben semmiféle károsodást sem okoz. A
módszer csupán a piócában tesz kárt. A tisztátalan vér ugyanis a parazita
számára is veszélyes, ezért az Ájurvéda-orvosok kurkuma porral szórják be a piócát,
hogy az kiadja magából a mérgező vért, vagyis meghánytatják szegény állatot. A
pióca-terápia mindig pozitív eredménnyel zárul. Több száz beteg közül csak
néhány esetben fordul elő, hogy nem válik be a kezelés.

Légylárva-terápia:
életmentő falánkság

Rém
gusztustalan, de roppant hatásos elfertőződött sebek gyógyítására. A krónikus,
illetve nagy fájdalommal járó betegségben szenvedő emberek olyasmit is
hajlandóak kipróbálni, amitől az egészséges embereket kirázza a hideg: a
légylárva-terápia is ilyen. A természetben a légy rothadó húsba petézik, így a
kikelő nyüveknek nem kell táplálék után kutatniuk. A légylárva ugyanis az
elhalt szöveteket eszi, és épp e gusztustalan szokásával válik az orvostudomány
hasznára. A nyüveket a doktorok a sebbe helyezik, és megvárják, amíg azok
felfalják az elhalt szövetterületeket. Az utánuk maradó egészséges sebrészek
szépen és gyorsan gyógyulnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy amikor a drága
gyógyszerek és a fájdalmas sebészi beavatkozások csődöt mondanak, a légylárvák
gyakran beválnak, és végtagokat, sőt gyakran életeket mentenek meg.

Megosztom