Én úgyis rossz vagyok!

Kedves Eszter!

Tí­zéves kisfiam (akit hathetesen fogadtunk örökbe) és a család problémája miatt fordulok magához. í“vodáskorában sokat panaszkodtak az óvónők, hogy a fiam rossz volt, noha én semmi kirí­vót nem találtam a viselkedésében. Négyévesen a pedagógiai szakszolgálat elé kellett vinnem, mert mint mondták: „túl feszesek az izmai, és nem tud tí­z percig sem megülni”, de nem állapí­tottak meg semmit. Nagycsoportban figyelemzavart diagnosztizáltak, amit valószí­nűsí­tettek, hogy a gyerekem koraszülöttsége miatt van. Mostanában már az iskolába menetelt nagy hisztik előzik meg, nem szí­vesen megy, úgy érzem, bekerült a rossz gyerek skatulyába, a tanárok és a gyerekek is í­gy kezelik. Szerintem sokszor csak azért csinál dolgokat, hogy ezt be is bizonyí­tsa, folyton azt hajtogatja, hogy „én úgyis rossz vagyok”. Hogyan segí­thetnék a fiamnak?

Kedves Ildikó!

Kérdése igen összetett, ha nem is tudok minden részletére válaszolni, megpróbálok segí­teni.

Örökbeadott gyerekeknél gyakori a „rossz szerep” felvétele, és az abban való bennragadás. Nem könnyű érzés neki sem, és nyilván maguknak sem, hiszen joggal érzik azt, hogy mindent megtesznek a kisfiukért, mégis mintha ő ezt nem érezné. Nem szabad elfelejteni, hogy neki az első élménye az életben az elutasí­tás, hogy ő nem kellett. Gondolom, azóta, hogy magukhoz vették, próbálják ezt az élményt jóvátenni, ám ez hosszú és nehéz folyamat. És ha olykor megoldódni látszik a probléma, akkor is időnként vissza-visszatér. Nem hiszek a problémás gyerekekben, nem hiszem, hogy van olyan, hogy problémás gyerek. Azt gondolom, csupán olyan gyerek van, akinek problémái vannak. Minél többet kezelnek egy gyereket problémásként, annál valószí­nűbb, hogy ennek megfelelően fog viselkedni. Úgy működik ez, mint egy önbeteljesí­tő jóslat.
A legfontosabb most ebből az önbeteljesí­tő jóslatként funkcionáló szerepből kimozdí­tani a fiát. Szüntelenül dicsérjék, hangsúlyozzák az erősségeit, azokat a dolgokat, amikben jó, a jó tulajdonságait. Ez azonban még önmagában nem feltétlen lesz elég.

A koraszülöttsége, az esetleges figyelemzavara és a múltja miatt nagyon jónak tartanék egy Ayres-terápiát, szenzoros, integrációs terápia néven lehet még utánanézni. Ez a módszer az egész idegrendszert stimulálja úgy, hogy semmilyen feladatjellege nincs, nem kell elvárásoknak megfelelni, í­gy ez egy olyan közeg lehet, ahol sosem kell éreznie, hogy nem elég jó. Az ottani játékok, eszközök a lelki sérülésére is jó hatással lennének, hiszen rengeteg benne a ringató, billegő játék.
Mindemellett elkerülhetetlennek tartom, hogy pszichológushoz forduljanak. Rengeteg játék és módszer létezik arra, hogy a kisfia önbizalma megerősödjön, és az újszülöttkori traumáját fel tudja dolgozni. Ezután lehetne véglegesen kiszállni a rossz gyerek szerepből. Ha egy terápia során a traumája feldolgozásra kerül, az ördögi körből kiutat találhat. Az ördögi körön azt értem, hogy bizonyí­tani akarja a rosszaságát, hogy folyton a „nem vagyok elég jó” érzést okozó helyzetekbe kerül, és ezeket ismétli. Ha ez egy terápia során megoldódna, akkor ez kiterjed más társas helyzetekre is, a gyerekekkel és taní­tókkal való kapcsolatra is. Egyszerűen elmúlna benne a folyamatos bizonyí­tási igénye annak, hogy ő úgyis rossz, úgysem elég jó. Olyan pszichológust lenne érdemes keresni, akinek van tudása, tapasztalata, jártassága az örökbe fogadott gyerekekkel, í­gy tudna önöknek is javasolni olyan dolgokat, melyekkel a fiukat segí­thetnék. Miután megismerné a kisfiút, látná közelről, milyen hiányai, sérülései, problémái vannak, milyen a személyisége, mik az erősségei, hol áll a traumája feldolgozásában, ezeket magukkal együtt átbeszélve tudnák közösen segí­teni őt.

Megosztom