Ördög Nóra második kis csodája

Ördög Nóra ötödik hónapja hordja a szí­ve alatt – ahogyan ő mondja – második kis csodáját. A Szombat Esti Láz háziasszonya és férje, Nánási Pál fotóművész gondolni sem merték, hogy a kislányuknak, a most 11 hónapos Micinek ilyen hamar kistestvére születik. Arról pedig álmodni sem mertek, hogy a baba természetes úton fogan majd meg. Nóra az RTL Klub Reflektor cí­mű műsorában mesélt először az új kis jövevényről.

„Ez tényleg egy csoda. Teljesen váratlanul jött. Igazából nem számí­tottunk rá” -kezdi Ördög Nóra, aki a Szombat Esti Láz előkészületei közben, az öltözőben mesélt boldogságáról. „Nem gondoltuk, hogy ez í­gy is megtörténhet velünk, azok után, hogy Miciért mennyit küzdöttünk.”

Nóra elárulta, hogy voltak jelek és előzmények, de remélni sem mert ekkora csodát. Mí­g első terhessége teljesen tervezetten zajlott – még a terhességi tesztek elvégzésének is kijelölt időpontja volt -, ezúttal minden spontán módon történt. A boldog szülők már tudják a pici nemét, egyelőre azonban nem szeretnék elárulni, hogy Micinek húga vagy öccse születik majd.

„Igazából még nem fogtam fel teljesen, hogy kétgyerekes anyuka leszek nemsokára” – árulta el a nézőknek Nóra, aki azt is elmondta, nem fél a feladattól, de még azért szoknia kell a gondolatot, hogy két csöppségre kell vigyáznia. „Mici is még picike, úgyhogy fogalmam sincs, hogy ez majd hogyan zajlik. De mások is megoldották már, úgyhogy nyilván nekünk is sikerülni fog.”

A kismama jövő héttől visszatér az RTL Klub képernyőjére, hogy a Szombat Esti Láznak, egyik kedvenc műsorának háziasszonya lehessen. Attól pedig nem fél, hogy mi lesz addig Micivel, amí­g ő műsorban dolgozik. Elárulta, férje, Nánási Pál nagyon örül, hogy ezalatt az idő alatt ő vigyázhat kislányukra, és együtt nézhetik majd anyát a tévében.

 

Megosztom