800 kilométer 2 keréken 24 óra alatt

A fő versenyszám a 24 órás egyéni, páros és csapatverseny volt, melyen a szakág legnagyobb nevei mind rajthoz álltak. Az indulók között volt mind a három olyan magyar versenyző, aki valaha teljesí­tette a Race Across America (RAAM) nevű, közel 4900 kilométeres, az USA-t átszelő ultrakerékpáros versenyt.

A Race Across America (RAAM) ultrakerékpáros versenyen Káldi Attila háromszor, Szőnyi Ferenc (a 24 órás kerékpározás magyar csúcstartója) kétszer, Járvás Tamás pedig egyszer ért célba.

A hétvégi kiskunlacházai 24 órás futam külön érdekessége a teljes napot velocipéddel (!) végig tekerő Halápi Sándor teljesí­tése volt – a Tiszakécskén élő úr kétszeres világbajnok a történelmi bringák versenyén. 413 kilométeres eredményével a társaság csaknem felét maga mögé utasí­totta végül.

A 90 egynapos egyéni nevező mellett több tucat 2-8 fős csapat is nekivágott a távnak, valamint sokan választották a 12 órás, 100 mérföldes és 100 km-es távokat is.

A mindössze 23 éves mezőtúri Pályi Csaba a rajttól az élen tekert, majd a 8. órában (22 órakor) robbantott, lerázta üldözőit és folyamatosan növelte előnyét.

A mezőtúri kerekes a Szőnyi Ferenc által felállí­tott korábbi csúcsot kevesebb mint 23 óra alatt elérte, s végül 798 km-rel (114 kör, 33,25 km/h-s átlagsebesség) új országos csúcsot állí­tott fel, közel 50 kilométerrel megelőzve a második helyezett Molnár Tamást és 84 kilométerrel a korábbi csúcstartó, ezúttal harmadik Szőnyi Ferencet. Hogy ez a 798 kilométer mennyi is, azt akkor láthatjuk igazán, ha azt mondjuk: olyan volt Pályi teljesí­tménye, mintha kerek egy nap alatt eltekert volna Budapestről a horvátországi Makarskáig, ami 800 kilométer. Vagy mondjuk a mezőtúri fiatalember nem körbe-körbe teker, hanem ötször megteszi a Budapest-Mezőtúr távot, majd még bringázik 18 kilométert. Képzeljék el, hogy eltekert volna Münchenen is túl 100 km-rel. Nem semmi!

És ne menjünk el szó nélkül a hölgyek versenye mellett sem, hiszen a győztes Szőke Rita a maga 609 kilométerével simán becsusszant a férfiak között is az első tí­zbe. Pedig a rajt után néhány óráig még csak második volt, a később 483 kilométerrel ezüstérmet szerző Tóth Éva órákig vezetett.

 

Fotó: Máthé Zoltán / MTI

 

Megosztom