Ezen az úton szeretnénk járni

Az idei Országos Felsőoktatási Véradóverseny egyik fő támogatója a Nikon Kft. volt. Hogyan került a rendezvény a cég fókuszába? Rosta-Bata Henriettet, a Nikon marketingmenedzserét kérdeztük.

Hogyan kezdődött a közös munka a Vöröskereszttel?

Tavaly ősszel keresett meg bennünket a Magyar Vöröskereszt azzal a lehetőséggel, hogy a Nikon Kft. az Országos Felsőoktatási Véradóverseny fő támogatójaként vehetne részt a szervezet munkájában. Akkor még nem találkoztam a Vöröskereszt munkatársaival, de egy olyan szép és hatásos prezentációs anyagot kaptunk, hogy az ügyvezetővel – akivel ketten döntünk ilyen helyzetekben – azonnal úgy éreztük: szeretnénk e mellé a nemes ügy mellé állni. Amikor személyesen is találkoztunk a szervezet munkatársaival, már eldöntött tény volt, hogy segí­teni akarjuk a Vöröskereszt munkáját.

Hogyan támogatták az Országos Felsőoktatási Véradóversenyt?

Jelentős összeggel támogattuk a versenyt, és ráadásként fényképezőgépeket ajánlottunk fel, amelyeket a résztvevők között sorsoltak ki, a cégünk pedig megjelenési lehetőséget kapott. Bármilyen promócióval részt vehettünk volna a rendezvény állomásain, de mivel nem akartuk az eseményt a termékeink népszerűsí­tésére használni, inkább a háttérben maradtunk.

Személyesen is ellátogatott a rendezvény valamelyik helyszí­nére?

Sajnos nem sikerült a helyszí­nen követni az eseményeket, viszont ami nálunk újdonság, hogy a versenyen felbuzdulva szerveztünk a kollégákkal egy közös véradást. Rájöttünk, hogy nemcsak a kezdeményezést támogathatjuk, hanem mi magunk is adhatunk vért. Elgondolkodtunk, hogy miért is nem tesszük. Végül meglátogattunk egy közeli véradó állomást. A kollégák nagyon boldogok voltak, hogy segí­thettek, arról nem is beszélve, hogy ez egy nagyszerű egészségügyi szűrési lehetőség is.

Esetleg már tervezik, hogy a jövőben rendszeresí­tik a munkahelyükön a véradást?

A magyarországi cégnél mindössze huszonegyen vagyunk. Ez kevés ahhoz, hogy véradást szervezzünk. Ehhez valószí­nűleg több vállalat összefogására lenne szükség. így egyelőre a Vöröskereszt által szervezett véradásokra járunk a jövőben is.

 

Az Országos Felsőoktatási Véradóverseny volt az első jótékonysági esemény, amelyet támogattak?

A nemzetközi Nikon természetesen sok társadalmi célú indí­tványt támogat. A magyarországi vállalatnak az úgynevezett Speciális olimpia volt az első kezdeményezés, amelyben segí­tőként részt vett.
A Speciális olimpia olyan mozgalom, amelynek a célja, hogy értelmi fogyatékos fiataloknak és felnőtteknek sportolási lehetőséget nyújtson. Ez nem egy rendezvény, inkább versenysorozat. Az év folyamán több versenyt szerveznek, amelynek során a fogyatékos emberek az egészséges társaikkal együtt sportolhatnak, ezzel is elősegí­tve a társadalomba való beilleszkedésüket, elfogadásukat. Mi abban segí­tettünk, hogy minél több versenyre eljuthassanak ezek a sportolók, a mozgalomról pedig film és könyv is készült.
A Vöröskereszttel az idei véradó verseny volt az első együttműködésünk. De nagyon reméljük, hogy a jövő évben is adottak lesznek a feltételek a közös munka folytatásához.

Miért tartják fontosnak, hogy az alaptevékenységükön túl ilyen ügyeket is támogassanak?

A cég az egész világon azt vallja, hogy nem elég jó minőségű termékeket biztosí­tani a vásárlóinak, hanem azt is fontosnak tartjuk, hogy részt vegyünk a különböző társadalmi problémák megoldásában.
Nagyon sokféle kérés, megkeresés érkezik hozzánk, de úgy gondoltuk, hogy ezek azok a területek, amelyeket fontos támogatnunk. Mi úgymond „kezdők” vagyunk ezen a téren. A magyarországi cégnek a Speciális olimpia és a véradó verseny támogatása az első lépés volt, de úgy gondoljuk, hogy ez az az út, amelyen a jövőben is járni szeretnénk. És ha csak a véradó verseny eredményeit nézzük, akkor igazi sikernek könyvelhetjük el, hogy 13 ezer diákot sikerült elérnie a rendezvénynek.

 

Megosztom