Trokán Péter arcképcsarnoka

Csendben, feltűnés nélkül teszi a dolgát, amint estéről estére a legtekintélyesebb hazai teátrum, a Nemzeti Színház közönségének játszik. Zárkózott ember, legszívesebben a szerepeiben mutatja meg önmagát. Trokán Péter ezúttal néhány, számára kedves, szeretett emberről ? lányairól, kollégáiról, barátairól ? mesél olvasóinknak.

A büszkeségek: Anna és Nóra

Nem szoktam a magánéletemről beszélni, de ezúttal kivételt teszek: ma van a nagyobbik lányom, Anna huszonharmadik születésnapja. Arra készültem, hogy csinálok egy ünnepi ebédet, de Anna délelőtt még vizsgázik a Színház- és Filmművészeti Egyetemen, délután háromkor pedig indulnak Egerbe, az osztályukból négyen Varnus Xavérrel közösen lépnek fel egy zenés irodalmi esten. Lehet, nem is jut idő a családi ebédre, talán csak a tortát kapjuk be. Általában a születésnapokat sem tudjuk előre tervezni. Nem baj, ez azt jelzi: mindnyájunknak vannak fontos feladatai.
Nagyon büszke vagyok a lányaimra. Mindketten a színészetet választották, Anna zenés osztályba jár, Nóra pedig a prózai tagozaton végezte a második évet. Hosszú és fárasztó év után vizsgáztak jól, van mit kipihenniük a nyáron. Mivel év közben szoros időbeosztás szerint élnek, egyre ritkábban tudunk közös programokat szervezni. Felnőttek, önállóak, s ez így van rendjén. Mennek a maguk útján ? érdekes, különleges érzés. Az ő létük a legtisztább, legértékesebb dolog számomra. Jó látni, hogy klassz, megbízható emberekké váltak. Bárhová veti is őket az élet, tudom: megállják a helyüket. És nem tudnak olyan messze menni, hogy ne legyünk közel egymáshoz.
Anna születésnapja apropóján eltöprengtem az elmúlt, több mint két évtizeden. Hihetetlenül gyorsan elszállt a huszonhárom év! Idefele jövet felidéztem magamban néhány gyerekkori képet, emléket, kedves eseményt. Emlékszem például, amikor Anna óvodába ment, hihetetlenül üvöltött, már a lépcsőházat végigvisította, az egész ház felébredt rá. Beadtuk az óvodába, majd aggódva leskelődtünk a kerítésen át, vajon mit csinál a gyerek. Tíz perc múlva boldogan játszott a többiekkel. Ez volt élete első olyan helyzete, amit nem akart, és mégis vállalnia kellett, muszáj volt megoldania. Nórival némileg egyszerűbb volt, az első hónap nehézségei után belerázódott az óvodába, igaz, már volt előtte példa.
Ezen a mai születésnapon az is eszembe jutott, hogy mennyi régi barátjuk van a lányaimnak. Annak idején a kerti partikon vagy húsz-harminc gyerek gyűlt össze nálunk. Fontosnak tartom, hogy máig élnek a gyerekkori barátságaik. A nyár a barátoké, a pihenésé, az utazásé. A lányok Görögországba is mennek, mi a párommal a Balatonon töltjük a szabadság napjait. Horgászni fogok, meg van a hegyen egy kis szőlőm, amellyel szintén szeretek ?babrálni?. Lassan tanulgatom a borkészítés tudományát, az ilyesmivel nem lehet sietni, s éppen ez a jó benne.

A Nemzet Színésze: Bodrogi Gyula

Örülök, hogy Bodrogi Gyulát, színházunk egyik jeles képviselőjét választották a napokban a Nemzet Színészévé a kollégák. Ez a szakma egyik legrangosabb elismerése. Szeretem, hogy Gyulával bármikor, bármilyen helyzetben lehet viccelődni, nem sértődik meg, mindig ?veszi az adást?. Hozzám hasonlóan ő is úgy véli, a humor, a jókedv az élet fontos kelléke; nem érdemes másképp élni az életet.
Szenvedélyes vadász. A színházon kívül mindig olyan vadászeseményeken találkozom vele, ahová engem, mint horgászt hívnak. Nem egyforma a hobbink, de a kettő valahol mégis találkozik: szívesen töltjük a szabadidőnket jó levegőn, a természetben ?simítjuk el? a gondjainkat. Én is meg szoktam hívni Gyulát horgászrendezvényekre. Amellett, hogy kiváló színész, remek társasági ember, aki ráadásul főzni is tud.

Az egyszemélyes intézmény: Jordán Tamás

Ízig-vérig játékos. Egyszemélyes intézmény. A magyar színházi élet meghatározó alakja. Gyakran emlegetjük a szakma régi, legendás nagyjait: többek között például Várkonyi Zoltánt vagy Major Tamást. Lassan közülünk, a mi korosztályunkból, a hatvan felé közeledő generációból kell kiválasztódniuk azoknak, akikre a fiatalabbak felnézhetnek. Jordán Tamás ilyen. Teremtő ember ? muszáj odafigyelni arra, amit csinál. Először létrehozta a Merlin Színházat, majd a Nemzeti társulatát, a jövő évadban pedig Szombathelyen épít új csapatot. Szintén az ő nevéhez fűződik a költészet napi egész napos szavalófesztivál, illetve a nagy sikerű Pécsi Országos Színházi Fesztivál. Közben maga is rengeteget játszik, rendez, önálló esteket tart. Remélem, még sokáig lesz ennyire aktív az élete. Nem ismerek olyan embert, aki ne tisztelné őt.
Tamással több mint harminc éve ismerjük egymást. Közös a múltunk, az egykori mesterünk: Ruszt József. Nagy megtiszteltetés, hogy részese lehetek annak a csapatnak, amellyel Tamás új Nemzeti Színházat teremtett. Ez a teátrum önmagában legenda ? 170 éve létező intézmény ? ahol az igazgatótól a műszakon és az öltöztetőkön át a fodrászokig az ország legjobb szakemberei gyűltek egybe.
Tamás mindig mindenből tud poént csinálni! Képtelen vagyok reprodukálni a poénjait, általában a pillanat szüli őket, akkor és ott a leghatásosabbak. Koltai Robival együtt játszunk a Budaörsi Színház egyik darabjában, amellyel a közelmúltban Békéscsabán jártunk. Robi már századszor mesélt el valakinek egy Jordán-poént, aki még nem ismerte. Magam többször hallottam már, mégis úgy nevettem rajta, hogy a könnyem is kicsordult. Ehhez persze Koltai Robi is kellett, az a sajátságos stílus, ahogyan ő el tud mesélni valamit.

A legfájóbb történet: Kaszás Attila

Az ő elvesztése a legdrámaibb, legfájóbb történet sokunk számára. Talán az a legszebb benne, hogy Attila a színházban fejezte be az életét. Szép színészhalál. Elment, miközben ma is itt van velünk.
Nemrégiben ünnepeltük a kisfia, Jancsika kétéves születésnapját Stohl Buciéknál Fóton. Aki tudott, munkából odajött, akinek közben el kellett mennie, az is velünk volt valameddig. A lényeg, hogy együtt lehettünk. Csankó Zoli kollégánk mániákus fényképész, megörökítette az eseményt. De nem kell ahhoz születésnapnak lennie, hogy találkozzunk, Ildi, Attila felesége időnként be szokott jönni Jancsikával a színházba.
Anna és Nóra is meglátogatnak néha, szívesen beülnek egy-egy előadásra. Ahányszor csak hármasban meglátott bennünket, öröm sugárzott Attila arcáról. Mondta is, hogy jó ránk nézni, szeret minket így együtt látni. Irigyelt a lányaimért. Én meg büszke apaként feszítettem közöttük. ?Gyerünk, ne húzd az időt, hajtsál rá, hogy neked is legyenek gyerekeid!? ? biztattam gyakran. Most, hogy Ildi a második kisbabájukat hordja a szíve alatt, eszembe is jutott: Attilának is megvan a két gyerek. Valóra válik, ami után hosszú évekig oly erősen vágyakozott? Csak ő hiányzik a családból? Hiszem, talán ezt látja valahol odafönt, s igazolást nyer a családszeretete.

Megosztom