Boldogság – házassággal vagy anélkül?

Az esküvő és a házasság fogalma, a maga misztikus erejével, nemzedékeken átívelő tradíciójával más szintre emeli két ember kapcsolatát.

„A házasság a romantika halála”, „A monogámia unalomhoz és fásultsághoz vezet” – mondják lépten-nyomon a szkeptikusok. Annak ellenére, hogy a papírformát választók száma az utóbbi években valóban figyelemre méltóan csökkent, vannak, akik elszántan hiszik, egymás iránti szeretetük képes kiállni az idők próbáját.

Kételyek és bizonyosság

Viktória és Tamás, három év együttélés után kötöttek házasságot. Mint mondják, a nagy nap megszervezése, és a készülődés is rendkívül boldog pillanatokat szerzett nekik. Nem csináltunk hét országra szóló lakodalmat, de sok barátunktól, rokonunktól halljuk azóta is, hogy mennyire jól érezték magukat az esküvőnkön, örültek, hogy velünk ünnepelhetnek. Az együttélés formai keretei persze ezután sem változnak, de mi úgy éreztük, a házasság olyan szövetség, ami egymás legmélyebb felvállalását jelenti. Bízunk benne, hogy a kölcsönös bizalom, a megbecsülés és a segítőkészség nem kopik el az idő múlásával.

Két ember szövetsége ma korántsem olyan sérthetetlen kötelék, mint akár száz évvel ezelőtt volt. A fiatalok többsége nyíltan vállalja, hogy döntése nem visszavonhatatlan, és ha a kibékíthetetlen ellentétek már átvették a hatalmat, akkor inkább elválnak.

Nőként és férfiként nagyon különbözőek vagyunk, ezért a problémáink is más tőről fakadnak – mondja Sebők Gabriella, pszichológus.

Van, akinek a házasság formai keretei teljesen természetesek, ez a legjobb, ami történhetett vele, úgy érzi révbe ért. Van, aki a párja kedvéért belevág ebbe a kalandba, de útközben már érzi, olyasmit vállalt fel, ami részéről teljesíthetetlen. Sokan épp a függőségtől való félelem miatt hárítják el a papírformát.

Mindamellett, hogy ez egy elemi kapcsolódási forma, mégis az a terület, ahol a legtöbb megoldandó probléma ér bennünket. Sokszor felmerül a kérdés: összeillünk-e egyáltalán? Általában évek mennek rá, hogy a felek be merik vallani, már az elején sem volt minden tökéletes. Természetes, hogy családi mintáink, egyéni céljaink és vágyaink, szokásrendszerünk is alakítja a kapcsolatot. A felmerülő „hibák” árnyékában azonban ne a válás legyen az egyetlen megoldás. Ma is léteznek olyan házasságok, ahol az érzelmi hullámzáson túllépve, a felek vissza tudnak találni a közös útra, összetartozásuk megkérdőjelezhetetlen.

Hogy dédanyáink korában miért lehetett tartósabb ez a kötelék, a pszichológusnő a következőket válaszolja: – Régen az asszonyok elfogadták a hagyományos női szerepeket, hiszen kislányként ebbe nőttek bele. Tudomásul vették, hogy a házasságban bizonyos dolgokról le kellett mondaniuk, és nem biztos, hogy közben csalódottnak vagy boldogtalannak érezték magukat. Manapság a nőkkel szemben támasztott követelmények több odaadást kívánnak meg a családon kívüli életben is. Az egyéni boldogulás iránti vágy fölülír mindent, így a „csalódottsági kvóciens” is sokkal nagyobb, ha valamelyik területen nem tudunk megfelelni.

A gyermek megszületése szintén mérföldkő a házasságban, hiszen a megváltozott helyzethez alkalmazkodni kell. Gyakran ott követjük el a hibát, hogy azokat a tulajdonságokat, melyeket nagyra értékeltünk a párunkban a kapcsolat kezdetekor, később kevésnek érezzük. Citromból nem lehet narancslét facsarni, még 4-5 év múlva sem, ez ránk éppúgy igaz. Jogos igény, hogy legalább a párkapcsolatunk adja meg számunkra az áhított nyugalmat, de a harmóniát elsősorban magunkban kell keresnünk. A harmónia pedig nem azt jelenti, hogy minden tökéletes és semmi nem változik. Az életben nincsenek kész válaszok, magunknak kell megtalálni őket.

Mi a hűség?

Mindenki számára jól ismert, és sokat emlegetett tény, hogy a nő elsősorban fészekrakó alkat, az utódok biztonságos felnevelésére törekszik. A férfi, vadászösztönétől hajtva néha tovaröppen a fészekről, de jó esetben visszatér. Egy hosszú együttélés során persze bárkivel előfordulhat, hogy hiányérzete támad, változatosságra, izgalomra vágyik. Nem az a kérdés, hogy ez az állapot egyszer elkövetkezik-e, hanem az, hogy mit kezdünk vele? A házastársi hűség fogalma a szexuális hűségre is utal, aminek inkább praktikus oldalát szoktuk  hangsúlyozni: egyben tartja a családot, garantálja a gyerekek egészséges felnövekedését, és egyfajta társadalmi-morális parancs is. A világ azonban változik, és a kezdetben szinte tökéletesen összeillő pároknak is komoly erőpróba, szembenézni egyéni igényeik átalakulásával.

Sorsunk irányító hatalma bennünk van. Feladataink elől nem lehet és nem is érdemes meglógni. Minden életfeladatunk rejtett célja, hogy az elveszett egységbe visszataláljunk. Más szóval: megtanuljunk valóban szeretni  – írja Müller Péter. A spirituális irodalom hazai mestere maga is több évtizede házasságban él.

– Nem birtokolni, nem megváltoztatni, nem elvárásokat gyártani, mégis szeretni. Lehetséges ez egy párkapcsolatban?

– Mit jelent az, hogy valóban szeretni? Nem tudjuk. Mint ahogyan azt sem, hogy kik vagyunk – feleli az író. A szeretet szerényebb és hétköznapibb formái is – a vonzalom, a szimpátia, a megkívánás, a szerelem, a másikkal való összetartozás titkos sejtelme – olyan állapotot idéznek föl bennünk, amely szavakkal sokszor kifejezhetetlen. Pedig minden szó titkos üzenet. Jóval több, mint amit először gondolunk róla, s amit a köznapi használatban jelent. Fogalmunk sincs, hogy lelkünk milyen ősi titkait mondjuk ki e két szóval: szeretet és szerelem.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. júliusi számában olvasható.