Sorsfordulók
Ahány ház, annyi húsvéti szokás
Nyuszi, tojás, bárány, barka – a húsvét és a
tavasz jelképei. Krisztus feltámadásának ünnepén összejön a családok
apraja-nagyja, előkerülnek a locsolóvizek és a festett tojások, megelevenednek
a népszokások. De vajon hogyan ünnepelnek sztárjaink? Erről mesélnek
összeállításunkban.
Sárosdy Eszter
Négyesben várják a nyuszit
– Mire
ezek a sorok megjelennek, négytagúra bővül a szűkebb családunk: megszületik a
kislányunk, Julcsi. Éppen ezért az idei húsvétunk is más lesz, mint a korábbiak
voltak.
Húsvétkor rendszeresen a szüleinkkel szoktunk piknikezni egy
erdőben, persze kirándulunk is nagyokat. Az anyósom rendkívül finom bárányt és
húsvéti kalácsot süt – utóbbinak tojás van a közepén. Én is megtanultam bárányt
sütni, általában rozmaringosat készítek. Az édesanyámnál hagyományos húsvéti
étkek vannak, természetesen a bejgli sem maradhat el.
A férjem, Alföldi Zoltán nagyszüleinek kertjében pedig
tojáskeresést szoktunk rendezni. Bálint fiunk már négyéves, kedveli az efféle
játékokat. Nagyon örül a testvére érkezésének – annak talán kevésbé, hogy
Julcsi valószínűleg némileg felborítja majd a jól megszokott programokat és
menetrendet.
Hajas László
A legfontosabb, hogy együtt van a család
– Szeretem a húsvétot, jó hangulata van, a tavaszt jelenti
számomra. Előtte a feleségem mindig gyönyörűen feldíszíti a lakást: az ajtón,
az ablakokban, az asztalon, sőt még a falakon is helyes nyuszik ülnek.
Általában Olaszországból szoktam hozni ajándékba hatalmas tojásokat, amelyeket
eldugunk a kertben, így tojáskereséssel indul a húsvét reggel a családnak. A
lányok is festenek tojást, gyönyörű alkotások kerülnek ki a kezük alól. Jönnek
a locsolkodók, de csak a szűk baráti kör. Dávid fiammal mi is elmegyünk néhány
ismerőst meglocsolni. Mindig szépen felöltözünk – elengedhetetlen az öltöny,
ing és nyakkendő –, ilyen módon is szeretjük megadni a tiszteletet az ünnepnek.
A legfontosabb persze, hogy együtt lehet a család, élvezzük a közös
étkezéseket. Sonka tormával, sajttal és friss tavaszi zöldségekkel mindig kerül
az asztalunkra.
Geszler Dorottya
Barka és medvehagyma nélkül soha!
– A
húsvétban már az előtte lévő készülődést is nagyon szeretjük. Lakásunk
elengedhetetlen dísze a barka, és tojásokat is szoktunk festeni tizennégy éves
Laura lányommal. Ilyenkor általában hagyományos ételeket eszünk, a friss
zöldségek mellett medvehagymát fogyasztunk, ami sonkához és salátákba egyaránt
kitűnő. Mivel vegetáriánus vagyok, többnyire tojáshoz választom.
Nincsenek különösebb családi szokásaink, hagyományaink. A
kertben elrejtett csoki tojások megkeresése nálunk is jó móka, ráadásul, hogy
picit nehezítsünk a feladaton, különböző méretűeket veszünk, a nagytól egészen
a legapróbbig. Néha még az év folyamán máskor, sőt előfordul, hogy a következő
évben is előkerül tojás a kertből. Mostanában az ajándékozás már inkább
jelképes. De amíg Laura kisebb volt, szívesen kedveskedtünk neki nagyobb
húsvéti meglepetésekkel.
Malek Andrea
Akadályversenyes ajándékkeresés
– A húsvét számomra kislány koromban kiscsibéket,
szomszédból átcsellengő puha kismacskákat, pöttöm kis nyulakat jelentett.
Gyönyörűség volt etetni őket, nézni, ahogy ügyesednek, menetelnek a friss zöld
fűben. Kistestvéremmel fényes csoki tojásokat keresgélhettünk a kertben. Ma
ugyanezt jelenti, csak kisállatok nélkül, és a várva várt, nagybetűs Tavasz
kezdetét!
A mamám nagy ceremónia-mesternő, a karácsonynak, a húsvétnak
mindig előre átgondolt rendje van, aminek a családban mindenki jó előre
örülhet. Nagypéntektől van együtt ez a család, és megy a zenélés, főzzük a sonkát.
Nagyikámnál pedig sül a bejgli. Nagyszombaton keresztanyám is csatlakozik
hozzánk, hozza a még hiányzó zöldségeket. A körmeneti gyertyáról képletesen
hazavisszük a fényt, meggyújtjuk a szép fehér gyertyát az illatos, terített
asztalon. Nekünk az a közös program, hogy összejövünk, beszélgetünk. Amerikában
élő testvéremékkel interneten koccintunk, sírunk, nevetünk.
Ilyenkor tobzódunk a finomabbnál finomabb ételekben. A mamám
saját édesanyja elgondolása szerint rakja a sonkás tálat. Sajnos az anyai nagymamám
nagyon korán elment, nem is ismertük, de így él közöttünk tovább. A tálon
köretként újhagyma, retek, salátalevél, paradicsom és zöldpaprika díszeleg,
mellette kétfajta sonka is, őrjítően jó, sonkalében barnára főtt tojással.
Saját készítésű majonézzel, finom házi vörös-, illetve fehérborral fogyasztjuk.
Ekkor mindenki feladja az egyébként jól működő egészséges étrendjét, és addig
eszik-iszik, amíg belefér…
Immár hagyomány, hogy finom, teljes kiőrlésű sütiket sütünk,
amik persze másnapra mindig elfogynak. Díszítjük az ágakat szép, magyaros és
nemzetközi hímes tojásokkal. A húsvéthétfőt édesapám kora reggel, szépen
felöltözve indítja, osztrák férjem, Walter szívesen alkalmazza a magyar
hagyományokat, a fiaimmal együtt mondja a locsolóverset. A fiúk mennek a
papájukkal locsolkodni, és szép hagyományként dél körül meglátogat minket az
unokaöcsém, és akkor pálinkázunk.
Az ajándékozás nagy öröm, húsvétkor apróságokkal szoktuk
meglepni egymást. Ha nem esik az eső, a kertben rejtjük el, fellógatjuk a fákra,
bokrokra. De volt már olyan viharos húsvét is, hogy a házban csináltam a
fiúknak akadályversennyel egybekötött ajándékkeresést. Persze erre ők is
rendeztek nekünk, olyan találós kérdést írtak versben, amire a legnagyobb
vinnyogó nevetések között sem jött rá senki, aztán még órákig vitatkoztunk…
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. márciusi számában olvasható.
Szerző: Szathmári Gabriella
Lapszám: 2010. március



