Kutya jó és rossz életek

A négylábú segít a betegeknek, segít az egészségeseknek is. Ott van, amikor szükségünk van rá, és azt is megbocsátja, ha nem kell.

Szívszorító és egyben felemelő érzés a békéscsabai Ale Patríciát versenyezni látni. A 12 éves kislány felnőtteket megszégyenítő akaraterővel küzd, irányít, vezényel, utasítja a kutyáját az agility megmérettetéseken. Neki azonban nemcsak a társát kell munkára bírnia, hanem a saját testét is. Pati születésekor súlyos oxigénhiányt szenvedett, amit a mozgásközpontja nagyon megsínylett. Segítség nélkül nem képes önállóan játszani, de még ülni vagy állni sem. Mindezt ő maga is tudja, hiszen az értelme ép. Nem adja fel, ha kell, százszor megpróbál egy mozdulatot, és csak százegyedszer fakad ki, hogy ő miért nem képes azt megtenni, ami másnak olyan természetes.

Más élet kezdődött

— Egy hónappal a kiírt időpont előtt, 1997. december 19-én reggel elfolyt a magzatvíz — írta az édesanyja, Aléné Kucsera Andrea a naplójában. — Ahogy beértünk a kórházba, elvégezték a szükséges vizsgálatokat, és azt mondták, estére meglesz a babánk. Teltek-múltak az órák, a fájások mégsem kezdődtek meg, így infúziót kaptam, hogy gyorsítsák a szülést. Ez sem fejtette ki a megfelelő hatást, az orvosok még mindig vártak. A derekam már elviselhetetlenül sajgott, egyre fáradtabb voltam. Délután hat órától felgyorsultak az események. Fél hét után volt az első tolófájás. Ám ekkor valami történhetett, mert egy rendkívül éles, hasító fájdalmat éreztem a hasamban. Tudtam, hogy baj van, mert az addig nyugodtan ficánkoló babám rendkívüli rúgkapálásba kezdett. Éreztem, hogy szenved. Jeleztem, hogy baj van, de senki nem hitte el, hiszen a monitor jó értékeket mutatott. Fél nyolckor megszületett a kisbabánk. Leírhatatlan boldogság töltött volna el, ha nem látjuk, hogy a bőre majdnem fekete. Nem sírt, nem nyöszörgött. Több mint fél óra telt el, mire meghallottuk a férjemmel az első gyenge hangokat.

Négy hónaposan derült ki, hogy a kislány a tornáztatás ellenére nem úgy mozog, ahogyan kellene. Pati négyéves kora körül kezdte megérteni, hogy ő más, mint a többiek. Talán másabb, de különlegesebb is. Hiszen hány 12 éves mondhatja el magáról, hogy sikeres paraagility-s?

Ki lesz a falkavezér?

— Gini, a mozgássérültek segítésére betanított belga juhász kilencéves volt, amikor három évvel ezelőtt hozzánk került – mesélte Aléné Kucsera Andrea, amikor arról faggatom, hogyan kerültek a kutyával kapcsolatba. — Nagyon tartottunk tőle, mert gyakran elszökött az előző gazdájától, egy két mankóval közlekedő hölgytől. Végül első naptól kezdve jó kapcsolatot tudtunk kialakítani. Úgy éreztük, mintha mindig is velünk lett volna. Patinak lelkileg is, testileg is sokat segített Gini, hiszen a versenyekre való felkészülés közben sokat fejlődött a lányom mozgása. Bár a járásban az édesapja segíti, de a karmozdulatokat Pati adja, ő irányítja a kutyát, hogy mikor mit kell csinálnia a pályán. S nagyon ügyesek együtt.

Nem csak Gininek, minden kutyának szüksége van arra, hogy erős kezű gazdája legyen. Joó István, a Cerberos Kutyaiskola vezetője számos olyan példát látott már, amikor a farok csóválta a kutyát, pontosabban a gazdát. Joó István meg sem lepődik azon, amit Horváthné Lívusz Piroska mesélt. Az ötvenes éveiben járó nő azután vett egy westie-t, hogy kirepültek a gyermekek otthonról. A babusgatott, sokszor kézben tartott Daisy eleinte normális volt, de aztán kezdett furcsán viselkedni. Ha a férje közeledett Piroskához, acsarkodott. Idővel akkor is morgott rá, ha a férfi le akart feküdni az ágyba, sőt egy idő után Piroskát is kiűzte a hálószobából.

— A kutya falkában érzi jól magát — bocsátotta előre Joó István. — S ha az ember nem elég erőskezű, akkor a négylábú lesz a falkavezér. Találkoztam már olyan esettel, amikor a kutya nem engedte a családot enni. Megterítettek a vasárnapi ebédhez, az állat felugrott az asztalra, elkergette onnan az embereket és felfalta a menüt. Egyedülálló nő is hozta hozzám a kedvencét, mert az eb nem engedte be az udvarlókat a portára. Így pedig elég nehéz ismerkedni.

A kiképző szerint az ilyen esetek 99 százalékában nem a kutyában kell keresni a hibát, hanem a gazdában. Az agresszív kutyák falkavezérnek képzelik magukat, úgy érzik, hogy ők felelnek az emberért, az ő feladatuk az, hogy oltalmazzanak minket. Ha szétszedik a lakást, akkor sem azért teszik, mert unatkoznak, hanem azért, mert feszültek. Mi, emberek elmentünk valahova és ők abban a hitben maradnak, hogy nem képesek minket megvédeni, hiszen nincsenek mellettünk. Az olyan négylábú, amelyik tudja, hogy neki ilyen feladata nincs, tombolás nélkül megvárja, amíg a gazdik hazaérnek.

Nem egyenlő a kegyetlenséggel

Amellett azonban, hogy a gazdinak szigorúan és következetesen kell viselkednie, soha nem lehet kegyetlen. Gubis Katalin állatvédő szerint viszont sokan azok.

— Annyi mindent megéltünk már, hogy meg sem lepődünk egy-egy sztorin, csak a szívünk szakad meg. Volt, aki kihozta a menhelyre az öreg kutyáját, hogy megvakult, megsüketült, csináljunk vele valamit, mert elaltatni nincs pénze, de nem is akarja tovább tartani — mondta az állatvédő. — Sokszor szoptatásra szoruló kölyköket tesznek ki az utcára. Hiába mondjuk, hogy a kutyát, macskát — ha nem akarják kifejezetten szaporítani — ivartalanítani kell. Mintha meg sem hallanák az emberek, hogy egy macskapárnak hat év alatt több mint 400 ezer leszármazottja lehet. Olyan látogató is akadt, aki le akarta passzolni nekünk a kölyköket. Kértük, ha megoldható, egy hétig tartsa meg őket, hiszen itt nem megfelelőek a körülmények ennyire kicsiknek. Erre kirakta őket pár száz méterrel arrébb az út mellett. Mindezt mínusz 14 fokban.

Tavaly 800 kutya került be a telepre és összesen 111-et vitt el az eredeti tulajdonos. Mintha az eb csak játékszer lenne, pótolható. Nem így gondolta viszont egy hajléktalan, akinek a flaszter társa kikerült a menhelyre. Mivel oltási kiskönyv hiányában kötelező, karanténban tartották az ebet. A férfi két hétig minden nap látogatta a társát, amíg le nem telt az elkülönítés és el nem hozhatta.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2010. márciusi számában olvasható.