Karácsonyi konfliktusok

A családi ünnepek közeledte sokféle érzést vált ki az érintettekből. Egy-egy fontosabb születésnap, névnap, jelentősebb évforduló, illetve a keresztény kultúrkör egyéb ünnepei gyakran összehozzák a tágabb család tagjait is, és ez sokszor nem mentes bizonyos feszültségektől.

A családot, a családtagokat érintő ünnepek közül hatásában talán a karácsony a legkiemelkedőbb. Ez egy olyan ünnep, ami két táborra osztja az embereket: vannak, akik szeretik a karácsonyt és vannak, akik nagyon nem. Az eltérő viszonyulásnak számtalan oka lehet, de ha jobban szemügyre vesszük az okok által kiváltott érzéseket, két csoportba szelektálhatjuk őket. Akár örömteli izgatottság, akár feszült szorongás vagy szomorúság hívódik elő lelkünkben ilyenkor, ezek az érzések vagy a régmúltunkban gyökereznek, vagy inkább aktuális, jelen élethelyzetünkből fakadnak. Vannak érzések, amelyek a gyerekkorunkba visznek vissza minket, az eredeti családunkban megélt karácsonyok hangulatához, és vannak olyanok, melyek inkább a közelmúlt történéseihez kapcsolnak minket. Mindez valahogy furcsán, egyszerre van jelen bennünk az ünnep pillanataiban.

De mitől is olyan ellentmondásos ünnep a karácsony, mitől érint minket olyan érzékenyen ez az időszak? És miért éleződnek ki a feszültségek olyan gyakran a család tagjai között szándékaik és törekvéseik ellenére ebben az időszakban?

A lényeg veszik el

Az okok között persze bőven találunk olyat, ami társadalmi szinten hat. Kultúránk elég kedvezőtlen körülmények közé helyezte az idők folyamán ezt az ünnepet. A fogyasztás folyamatos növekedésére építő gazdaságunkban a szeretet kifejezésének fétise a minél több és minél drágább ajándék lett. Már októberben elkezdődik az advent, november elején az áruházak polcait a Mikulás birtokolja, és november közepétől itt a karácsony. A zsúfolt bevásárlóközpontok, a tömérdek áru ellenére mintha azt üzennék: „Siess, mert le fogsz késni…!” És az üzenet bekúszik a reklámokon, az akciókon és a felfokozott tempón keresztül mélyen a tudatalattiba. „A még nincs ajándéka a … sem!”  érzése, vagy a rendelkezésre álló pénzkeret szűkösségének látomása könnyen feljebb hangolja az átlagos frusztrációs szintünket.

Meg kell említeni azt a tényt is, hogy ilyenkor már közel az év vége, rövidek a nappalok, sötét van, a természet és az emberi lélek is befelé figyel, befelé fordul egy kicsit. Egyfajta számvetés történik ilyenkor odabenn, az év „elengedése”. Veszteségek esetében ezt az időszakot gyakran kísérik nehéz, magányos érzések, hangulatok. 

Ami – azt gondolom – mégis az igazi nehézsége a karácsonynak az tulajdonképpen magában az ünnep tartalmában keresendő. Még ha lekopaszítjuk is róla a legtöbb vallásos és szimbolikus jelentésmezőt, akkor is az élet egyik legfontosabb mozzanatáról szól: egy új élet születéséről. A születés pedig feltételezi az anya és az apa létét, s ezzel a „bölcső”, azaz a család meglétét is. Mikor egy kisded megszületik, valami történik a világban. Visszavonhatatlanul. Nehéz ezt szavakba önteni, de ha ránézünk egy alvó kisbabára, mindannyian érezzük ezt.

Sokszor nemcsak egy gyermek születik ilyenkor, hanem az ő jövetelével az eddigi párból család lesz – tulajdonképpen a család is megszületik. Az a hely, ahol egyszerre tanulunk meg szeretni, és szeretve lenni, kötődni, örülni, rajongani, de félni, fájni, szomorúnak, magányosnak és visszautasítottnak lenni is. Itt tanuljuk meg alapérzéseinket, hogy mi mit jelent egy kapcsolatban, és azt is, hogy mi mennyire számítunk, mennyire vagyunk értékesek a világ számára. Karácsonykor valahol ezek a mély tudások, tapasztalatok mozdulnak meg a lelkünkben, ezt éljük egy kicsit újra mélyén, odabenn. És hát nagyon mások ezek az élmények, ha vártak minket a szüleink, ha olyan neműnek vártak, amilyennek születtünk, ha körbevettek a figyelmükkel, törődésükkel, ha elérhetők voltak számunkra mikor szükségünk volt rájuk, ha örültek annak, hogy vagyunk, és megint mások, ha ez nem így történt. Erre épülnek aztán azok az élménynyomok, melyeket kicsiként éltünk át a családi karácsonyok alkalmával. Öröm, várakozás, jókedv vett minket körül, ez áradt szüleink egymás és felénk irányuló viselkedéséből, vagy a feszültség, a veszekedés, a csalódás érzései takarták el a jó pillanatokat is. A múlt tükrében e különböző megélések, emlékek mentén válik el élesen a karácsony érzelmi megítélése.

És mivel az ünnep sajátossága, hogy összekapcsolja a családtagokat, elkerülhetetlen a szembesülés. Többszörösen is. Nemcsak az elfelejtett régmúlt szivárog be ilyenkor a jelenbe, hanem az azzal való szembesülés is, hogy valójában mi hol tartunk. Mi az, amin sikerült változtatnunk, mennyire tudtunk megfelelni annak a kimondatlan vállalásunknak, hogy mi jobban csináljuk, mint ahogy velünk tették a szüleink. Szembesülés azzal, hogy javítunk, ismétlünk vagy rontunk a múltunkhoz képest. Szembesülés azzal, hogy legfontosabb kapcsolatainkban hol is tartunk, milyen érzésekkel vagyunk jelen bennük. Mennyire sikerült begyógyítani a régmúlt sebeit, avagy mennyit sikerült megőrizni a hajdani jó viszonyból.        

Kiéleződő feszültségek

Azokban a kapcsolatokban, ahol tisztázatlan a múlt, sok a kimondatlan sérelem, az elfojtott neheztelés, a harag a másik felé, a karácsony „szeressük egymást, mert összetartozunk” érzésének magunkra kényszerítése, gyakran elviselhetetlen feszültséget teremt. És ez a feszültség megtalálja a kisülés lehetőségét. Általában már az előkészületek során éles összecsapásokat eredményez. Néha már a szervezési kérdéseknél is: Mi legyen az ünnepi vacsora? Hol legyünk szenteste? Mikor menjünk az én és mikor a te szüleidhez? Kihez menjünk előbb, mennyi időt legyünk ott? Kiket hívjunk meg, kiket nem látunk szívesen? Kinek milyen értékben vigyünk ajándékot… stb.

És még nem is esett szó az élet egyéb aktualitásairól, amik gyakran további terheket jelentenek. Hogyan alakul a karácsony pl. elvált szülők esetében, ahol az adott évben történt a szétköltözés? Vagy ahol nagy a fizikai távolság, esetleg aktuális egy gyász, súlyos betegség vagy baleset történt a közelmúltban?

Bárhogy is alakul, fontos tudni: karácsonykor, azok a jelen nem lévő személyek, akik a családunkhoz tartoznak, a lelkünkben mindig jelen vannak. Akkor is, ha azért vannak távol, mert annyira elmérgesedett a kapcsolat és akkor is, ha már nem élnek. Lehetőség szerint adjunk helyet nekik mind a lelkünkben, mind a családban. Fontos, hogy lehessen beszélni róluk, hogy ki lehessen mondani a velük kapcsolatos érzéseket, akkor is, ha ez néha nehéz, ha nem mindenkinek kellemes. Úgyis velünk vannak, ne tegyünk úgy, mintha nem lennének ott.

A jelentéstulajdonítás csapdái

Az ember viselkedését fürkésző szakemberek, lélekbúvárok számára ismerős felvetés: kevés kivételtől eltekintve nem magától a ténytől, a másik viselkedésétől válunk ingerültté, hanem attól a jelentéstől, amivel mi ruházzuk fel az eseményt. Onnantól ugyanis, hogy jelentéssel láttunk el egy kapcsolati eseményt, érzelmeink automatikusan hozzárendelődnek e jelentés mellé, viselkedésünk pedig hasonló automatizmussal következik érzéseinkből. Például, ha az ünnepi ebédre párom nem az én kedvencemet csinálja, hanem szülei kedvében akar járni, mert ők ritka vendégek nálunk, akkor egy rossz pillanatomban ezt könnyedén dekódolhatom úgy, hogy – ezen a kiemelt napon (is) –, ők fontosabbak neki, mint én. Ez a jelentéstulajdonítás igen vacak érzéseket kelt bennem, pl. megbántottságot, neheztelést, esetleg haragot fogok érezni párom felé.

Még ha nem is tudatosul bennem: azt a keserű érzést, amit éppen érzek – hogy milyen az, mikor nem én vagyok a legfontosabb, amikor nem figyelnek rám, úgy és akkor, amikor szükségem lenne rá –, azt bizony egész kicsiként az eredeti családomban éltem át igen fájón. Nem feltétlenül azért, mert nem szerettek, nem figyeltek rám a szüleim, hanem azért, mert sem ők, sem a világ nem volt tökéletes már gyerekkoromban sem. Mert néha nem voltak olyanok a körülmények, néha ők maguk sem voltak olyan állapotban, hogy ne „hibázzanak”. Ha pedig valamiért visszatérően nem kaptam meg azt a mértékű figyelmet, odafordulást, amire szükségem lett volna, az akkor elszenvedett sérelmek fájdalma, pillanatok alatt elborít az „itt és most”-ban is. Ami akkor fájdalom volt, az most is az, de megjelenésében mára haragba és dühbe csomagolódik.

A következő pillanatban tehát, amikor – tegyük fel –, párom megkér, hogy segítsek neki valamiben, könnyen lehet, hogy igen ingerült válaszban lesz része. Amitől aztán persze ő érzi majd magát indokolatlanul megtámadva, visszautasítva. És az „igazságtalanul bántanak” vagy a „nem számít, amit kérek, azaz nem számítok” jelentéstulajdonítás azonnal előhívja a régmúlttal kapcsolatos keserű érzéseket nála is. Amik aztán aktiválják a szokott viselkedési reakciókat. Például felcsattan, visszavág, beszól vagy visszahúzódik, bűntudatkeltően sértetté, elérhetetlenné válik… stb.  És íme, máris előállt a nem kívánt karácsonyi hangulat.

A kérdés persze, hogy mit lehet tenni, hogyan vészelhető át ez az időszak minél kevesebb konfliktussal? Mit tehetnek a családtagok, mikre kell odafigyelni?

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. decemberi számában olvasható.