Korongra akadva

A válogatott sikereinek hatására a jégkorong soha nem látott népszerűségnek örvend hazánkban. Kérdés, ez a fellángolás elég lehet-e arra, hogy Magyarország meg is ragadjon a világ élvonalában.

Természetesen a hoki gyökerei is a régmúltba nyúlnak vissza. A hidegebb területeken élő népek emberemlékezet óta űztek különféle csapatjátékokat a jégen. Közvetlenül a mai Kanada területén élő indiánok és az Európából érkezett bevándorlók hasonló, jégen, de még labdával játszott sportjainak egyvelegéből alakult ki. A labdát az 1870-es években cserélték le fakorongra, és az első, szervezett keretek között lejátszott fedett pályás mérkőzésre 1875-ben, Montrealban került sor. A meccs 60 percig tartott, és két kilencfős csapat feszült egymásnak a jégen.

A jégkorong hamar nagy népszerűségre tett szert, Észak-Amerikában már a múlt század első éveiben profi játékosok szerepeltek a legnagyobb csapatokban. 1917-ben jött létre az NHL (National Hockey League – Nemzeti Jégkorong Liga), amely kanadai és USA-beli csapatokat tömörít, és mára messze a világ legerősebb bajnoksága. A győztesnek járó Stanley-kupa megszerzése nagyobb dicsőségnek számít, mint a világbajnoki vagy olimpiai aranyéremé.

Hazai jégen

Európában lassabban hódított a sportág. A bandy – a jégkoronghoz hasonló, de labdával játszott, és néhány szabályában a futballra emlékeztető sportág – népszerűsége igen nagy volt, és az amatőrizmus eszméje miatt sokáig nem jöttek létre profi bajnokságok.

Magyarországra az 1920-as években került a hoki. Hamarosan kiszorította az addig elterjedt bandyt, és 1937-ben az első hazai bajnokságot is – három csapat részvételével – megrendezték, a győztes a Budapesti Korcsolyázó Egylet lett.

A magyar hoki fejlődését igencsak visszafogta, hogy egészen a ’90-es évekig nem volt az országban állandó fedett jégpálya, miközben a sportág élvonalába tartozó országokban tucatszám épültek az ilyen létesítmények.

A rendszerváltás után több csapat is saját csarnokba költözhetett, és tömegével érkeztek hazánkba a szovjet utódállamok játékosai. Tőlük is tanulva nőhetett fel az a generáció, amely a magyar hoki legnagyobb sikereként 2008-ban kiharcolta az A csoportba, azaz a világ legjobb 16 csapata közé a feljutást. Innen aztán sajnos az idei világbajnokságon kiesett a válogatott, de jövőre, Németországban újra megkísérelheti a csapat a visszakerülést.

Csere sorokban

A modern hoki elképesztően gyors sport. Korcsolyáikon a játékosok észvesztő sebességgel száguldoznak a jégen, de a korongnak néha még így is nehezen jutnak a közelébe. Profi mérkőzésen a lemért leggyorsabb ütés Chad Kilger, a Toronto játékosának nevéhez fűződik, ő 2006-ban, nagyjából 172 km/ó-val küldte a korongot az ellenfél kapuja felé.

Sok fordulás, ütközések, test-test elleni küzdelem, nagy tempó – nem csoda, hogy hiába áll sokat a játék, a kapusokon kívül nincs ember, aki végig tudna játszani egy mérkőzést. A jégen 5+1 játékos tartózkodik egy időben, de egy csapat legalább 20 főből áll, és a két védőből és három csatárból álló sorok néhány percenként váltják egymást, de bíróból is négy kell, hogy követni tudják az eseményeket.

Bár első látásra úgy tűnhet, a hokiban szinte mindent szabad – az NHL-ben még a két játékos közt kitörő verekedésnek is meghatározott koreográfiája és szabályai vannak –, valójában a védőfelszerelések, és a durvaságokat kiállítással büntető bírók miatt viszonylag kevés a súlyos sérülés.

Aki pedig beleszeret a hokiba, de nem tud, vagy nem akar korcsolyázni, annak ott a floorball, amely már itthon is számtalan egyesületben játszható. Azért vigyázzunk, az ártalmatlannak látszó műanyag labdát ott még gyorsabban, bőven 200 km/ó felett ütik meg a legjobbak, tehát a védőfelszerelés jég nélkül is kötelező!