Füstölő kultúrák

A füstölők által kibocsátott füstnek, illatoknak jelentős szerepük van, számtalan dologra használták a múltban és használják még ma is.

Kezdetben csak isteneiknek bemutatott áldozatnak szánták, ezért vittek a napkeleti bölcsek mirhát és tömjént Jézus születésekor ajándékként. Később olyan keleti vallásos szertartások szerves részévé vált, mint az esküvő vagy a temetés. De ezen túl például úgy gondolják, hogy bizonyos illatok vonzzák a jó szellemeket és taszítják a gonoszakat, elűzik a démonokat. Füstölnek, hogy isteneik szent helyeit megtisztítsák és az égő áldozatok átható szagát elnyomják.

Hogyan hat?

A mindennapok során segít megfelelő állapotba kerülni fizikai és szellemi tevékenységeinkhez, javítja a koncentrációt.

A kezdetek óta alkalmazzák a tradicionális keleti gyógyításban, nagyon pontosan kidolgozott rendszerek szerint. Főleg olyankor rendkívül hatásos, ha a lelki harmónia helyreállításával próbálják a gyógyulást elérni, de egészségvédő, nyugtató hatásuk is van. Emellett ellenállóbbá teszi a nyálkahártyát a betegségekkel szemben, baktérium- és vírusölő, gyulladáscsökkentő, fájdalomcsillapító és enyhe fertőtlenítő is.

Valószínűleg ezek, és más egészen egyszerű felhasználása miatt – kellemes légkört teremt, a bútorokból és a függönyökből kiveszi a dohszagot és a cigarettafüstöt, egyes fajtái pedig elriasztják a szúnyogokat és legyeket – terjed a füstölőhasználat egyre jobban Európában is.

Mióta füstölünk?

A legkorábban használatos füstölőket az arab kereskedőkkel jutott el Ázsiába, így lett a buddhista szertartások nélkülözhetetlen kelléke. Olyannyira fontos szerepet töltött be, hogy a buddhista templomokat a füstölés házának, a szerzeteseket pedig illatos királyoknak nevezték.

A buddhizmus az i.e. III. században kezdte meg terjedését Nepálban, Kínában, Koreában, Indonéziában, Japánban, Tibetben és Mongóliában, ami eltartott közel az első ezredfordulóig. A vallással pedig párhuzamosan terjedt a füstölő égetés hagyománya is. Minden ország idővel kialakította saját tradícióit, megjelentek az alapanyag-készítés és a felhasználás új módjai.

India szaga

Dél-India napjainkban a füstölőgyártás egyik központja, hiszen itt rengeteg ében-, teak- és szantálfa nő, melyek a füstölőpaszta elkészítésének fontos alapanyagai, de ezeken kívül még sok más fűszert használnak, például pézsmát, sáfrányt, mirhát és aloét.

Indiában szinte mindig mindenhol füstölők illatát lehet érezni. Nem csak a templomokban, még az utcán is. Sokak szerint ez India jellegzetes szaga. Némely indiai füstölőnek olyan különleges illata van, amit máshol a világon nem érezhetünk.

A füstölő, hindiül agarbatti, rendkívül fontos része az ayurvédának. A sokféle fűszert és gyógynövényt, melyekből készítik épp emiatt az ayurvéda rendszere szerint használják fel, így a füstölők nemcsak illatosításra lesznek alkalmasak, hanem gyógyításra is.

Indiának nagyon gazdag hagyományai vannak a füstölőkészítésben. Többnyire nők foglalkoznak vele. Bambuszpálcákat használnak a füstölő alapjául, erre kerülnek a különböző hozzávalók, melyek receptjeit féltve őrzik. Egy gyakorlott munkásnő napi tízezer darabot is képes elkészíteni.

Az indiai füstölőknek két típusa van. Az első a maszala, melynek több alcsoportja is létezik, és száraz hozzávalókból készül. A masálá hindi szó, ami fűszerkeveréket jelent. A maszala füstölők úgy készülnek, hogy az illatos, szilárd hozzávalókat tésztává elegyítik, majd bambuszpálcára sodorják. Ezek csak kevés, vagy semennyi folyékony illatanyagot nem tartalmaznak. Egy másik fajtájuk, amikor a pálcákat parfümökbe és illatos olajokba mártják. Ez általában tartalmaz gyantát is, legtöbbször szantált, ami a hozzávalókat együtt tartja. Ezek általában feketék.

Egy igen különleges füstölő Indiában a Gandhástaka, mely nyolc illatos hozzávaló keverékéből készül, és ezek mindegyike egy bizonyos istenséghez kapcsolódik. Különböző szertartásoknál, áldozáskor használják.

Kína, a legnagyobb füstölő

Kínában a legnagyobb a füstölőfogyasztás. A természetfeletti erőkkel való érintkezés eszközének tekintik nem csak a buddhisták, a taoisták és a konfuciánusok is. Ez jelenti a kapcsolatteremtést, füstjük jelzi az isteneknek, hogy a felajánlott étel számukra készült.

A kínai füstölőgyártás mindig erősen kapcsolódott a tradicionális kínai orvosláshoz. Hasonló technikákat és hozzávalókat használnak a füstölők és a gyógyszerek gyártásánál.

Különösen két füstölőt tartanak nagy becsben. A xiangzang rendkívül fontos kelléke a kínai újévi ünnepeknek és a buddhista füstölőáldozatoknak, a dunhuang a híres buddhista barlangtemplomokról kapta nevét, ezzel utalva a gyógyító Buddhára. Egészségmegőrzésre, kórházakban baktériumölő és szagtalanító hatása miatt alkalmazzák. 

Különleges formája a füstölőknek a hegy alakú, azaz boshanlu. A hegy különösen fontos szerepet tölt be a kínai vallásoknál. A szent csúcsokat, a földet az éggel összekötő tengelynek tekintette a kínai filozófiai és vallásos gondolkodás. Emiatt lett a füstölő rituális tárgy, és így született meg a boshanlu.

A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. októberi számában olvasható.