Egymás közt
Blogol a világ
Az internet elterjedésével a blogolás szinte a mindennapjainkká vált akár írja valaki, akár olvassa. A blogok által bárkinek lehetősége adódik a véleményformálásra, bárhol, bármikor írhatjuk, és ha saját fórumot is nyitunk, csak azzal kell foglalkoznunk, amivel mi szeretnénk.
Létrehozni
saját naplónkat szinte a legegyszerűbb dologgá vált az utóbbi időben. Szinte
mindenki blogol. A neten mindenhol internetes naplókba botlunk, és mind más és
más. Írnak blogot iskolások, egyetemisták, politikusok, híres emberek, egyszerű
családfők, szóval tényleg mindenki. Bárki, akinek van internet hozzáférése és
kicsit is exhibicionista, már neki is láthat, persze azért nem árt megismerni a
blogolás alapjait.
Kis blogtörténet
A weblog
kifejezést Jorn Barger alkotta meg 1997-ben, két évvel később pedig Peter
Merholz ennek „we blog” alakra bontásával megalkotta a blog szót, a rövidített
verziót. Ennek elterjedését az első dedikált blogfarmoldalak megjelenése
segítette.
A blogolás
kényelmessé válásában és elterjedésében rendkívül jelentős szerepe volt a máig
élő egyik legelső bloggernek is, aki cégével olyan blogmotorként is használható
tartalomkezelő-rendszereket fejlesztett, melyek lehetővé tették a kevésbé
hozzáértők számára is a publikálást.
A blogolás
igen szomorú eseményeknek köszönhetően kapott hatalmas lendületet. A 2001.
szeptember 11-i amerikai terrortámadásokat követően rohamosan szaporodtak és
igen komoly figyelmet kaptak az eseményeket megíró civil tudósítások, a
terrorizmusellenes háborút tárgyaló naplók, és a veszteségeket feldolgozó
blogok.
2002-re a
blogolás már tömegjelenséggé vált. Megjelentek a létrehozáshoz szükséges
útmutatók, és az egyszerűen, bárki által kezelhető blogszoftverek. 2003-ra
pedig a weblog szó bekerült az Oxford English Dictionaryba is.
Mi a blog?
A blog
tulajdonképpen olyan weboldal, amely folyamatosan újabb bejegyzésekkel bővül,
és ezek sorozatából áll. Rendkívül sokféle lehet témáját és formáját tekintve,
attól függetlenül, hogy nyilvános-e vagy nem, de a blogok többsége nyilvános
lapként működik, amit bárki, aki internetet használ, elérhet.
Persze azon
túl, hogy a blog írója megismerteti véleményét vagy gondolatait, sok helyen
lehetőség van rá, hogy a látogatók is nyilvános megjegyzésekben hozzászóljanak
a témához, ez pedig közösségek kialakulásához vezethet.
A teljesség
igénye nélkül tekintsük át, milyen típusú blogokkal találkozhatunk a
világhálón. A fiatalok körében legelterjedtebbek a személyes blogok, melyekben
valaki a saját életének részleteit, vagy egy konkrét témáról alkotott
gondolatait írja le naplójában. Ezeket általában az ismerősökkel való közvetett
kapcsolattartásra használják. Ehhez kapcsolódik a haverblog. Ezt hasonló
érdeklődésű barátok szerkesztik, rövid, gyakori frissítésekkel, és egy bizonyos
társaság életével foglalkozik, persze általában olvasói is a társaság tagjai.
Egy másik
fontos blog típus a tematikus blog. Ennek írója egy adott témára koncentrál, és
általában jártas is benne. Tapasztalatait, kutatásait osztja meg az olvasókkal,
vagy más publikációkra reagál. Ez a forma a szakmai publikációval ellentétben
inkább személyes hangvételű. Meg kell említenünk az elmélkedő blogot. Ez kissé
személyes, kissé tematikus, hiszen egy bizonyos témában, ami inkább filozófiai
jellegű, az író gondolatait tartalmazza. Ide sorolhatjuk a politikai blogokat
is, melyek az Egyesült Államokban a legnépszerűbbek. Általában úgy néznek ki,
hogy a blogger a hírekre hivatkozva hozzá csatolja saját véleményét. Hasonlóak
a hírblogok, de ezek általában egy adott témában hírkivonatokat,
összefoglalókat vagy érdekes cikkekre mutató linkeket tartalmaznak.
Érdekes
lehet a blogregény, ami a weben kialakuló interaktív irodalmi próza. A
hagyományos irodalmi művekkel ellentétben itt az olvasó aktív részese lehet a
mű kialakulásának hozzászólások, fórumok révén.
Veszélyes is lehet!
Bármilyen
ártatlan szórakozásnak is tűnik, a netes napló írása egyáltalán nem
veszélytelen, főleg mivel egyre terjed a tinédzserek körében, akik gyakran
szüleik tudta nélkül művelik a blogolást. Mint a televízióban vagy a rádióban,
itt is hatalmas harc folyik az olvasottságért, nézettségért, ami különös
veszélyeket rejthet a fiatalokra nézve. Gyakran felejtkeznek meg róla, hogy
blogjukat nem feltétlenül csak barátaik olvassák, hanem bárki a világon
hozzáférhet, és nem tűnik el a tartalma. Az interneten az információ megmarad.
Bárhol, bárki lementheti vagy kinyomtathatja.
Az egyik
legnagyobb hiba, amit elkövethetnek az, ha személyes adatokat adnak meg a
lapjukon, mint például név, cím, telefonszám, iskola, elérhetőségek stb. Ha
ezek az adatok illetéktelenekhez kerülnek, ami ez esetben elkerülhetetlen, az
visszaélésekhez vezethet, sőt talán még rosszabb dolgok is megtörténhetnek ha
nem megfelelő személy olvassa a naplót.
Egy másik
nagy hiba, hogy a látogatottság növelése érdekében hajlamosak a tinik olyan
képeket, videókat feltölteni, melyek provokatívak lehetnek.
Ha néhány
alapvető szabályt felállítunk a gyerekekkel együtt, mi is nyugodtabban
alhatunk.
- Olyan szolgáltatást válasszunk a
blog létrehozásához, amely kínál privát, jelszóval védett lehetőséget. Ha lehet
a blog is legyen védett, ne csak a felhasználói fiók.
- Figyeljünk rá, hogy olyan
érdektelennek tűnő információk, amiből esetleg egy idegen az iskolára vagy
lakóhelyre következtet, ne kerüljön fel a blogra.
- Soha ne írjunk le semmilyen
személyes adatot.
- Kép vagy video feltöltése előtt
alaposan fontoljuk meg, nem túl provokatív-e a kép, hogy biztosan mindenkinek
meg szeretnénk-e mutatni. Az is fontos, hogy ne tartalmazzanak semmit, ami
személyes dolgot árulhat el rólunk, figyeljünk a háttérre.
A cikk teljes terjedelmében a Családi Lap 2009. októberi számában olvasható.
Szerző: Brjeska Dóra
Lapszám: 2009. október



