A megjelenítéshez flash player szükséges

Dr. Ranschburg

A béketeremtő, a csapatember és a faltörő

Előző cikkemben – talán emlékszik még az olvasó – az elsőszülött és az egyke jellemző vonásait mutattam be, utalva arra, hogy e két pozíció a családon belül sok hasonló személyiségvonás kialakulásáért felelős. Érthető is ez, hiszen az elsőszülött – egészen a második gyermek megszületéséig – valójában „egyke”. A szülők sok-sok bizonytalansággal, de maximális igyekezettel „zsongják körül” őt (érdemes megfigyelnünk, hogy az első gyerekről legalább annyi családi fotó készül, mint az összes többiről együttvéve), és a „féltés”, az „aggodalom”, a gyerek fizikai biztonságának folyamatos ellenőrzése az elsőszülöttek esetében a leglátványosabb. A család első babájának a fürdetéséről magam is rengeteg szakmai emléket őrzök; ilyenkor mindenki feszült, izgatott, az előkészületek már félórával az „esemény” előtt megkezdődnek, a szülők hőmérővel ellenőrzik a fürdővíz hőmérsékletét („a doktor úr megmondta, hogy hány fokos legyen!”), és természetesen jelen van a nagymama, valamint a szomszéd néni is, aki nagy gyakorlattal rendelkezik a „gyermekfürdetés terén”.


A cikk olvasásához be kell jelentkeznie!


Szerző: Ranschburg Jenő
Lapszám: 2008. szeptember
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
A megjelenítéshez flash player szükséges
Buy Microsoft Windows