Vöröskereszt
Karácsony előtt 450 ml vérért 400 gramm szaloncukrot kap ajándékba minden véradó
A vér ajándék! A rászorulók és családtagjaik számára talán a legnagyobb, ami adható. Erre hívja fel a figyelmet az Országos Vérellátó Szolgálat országos kampánya, amelynek keretében mindazokat, akik 2009. december 16-23. között vért adnak megajándékoznak egy zacskó szaloncukorral. A szervezők az akcióval arra kérik a lakosságot: idén is minél többen válasszák az ajándékozás különleges formáját, a VÉRADÁST.
Segítségkérés
Lázi Attila vagyok a Putnok Kisebbségi Önkormányzat elnöke.Azzal a kéréssel fordulok a magyar vörös kereszt munkatársaihoz hogy segítsenek nekünk adományt gyüjteni egy csontvelő rákos férfinek.
Somogyi hagyományok
Szervezetünk Európában is újdonságnak számító hagyományt teremtett: Nagyatád térségében kilenc kistelepülésen, közel száz önkéntessel kialakítottuk az elsősegélynyújtó családok hálózatát.
Mindenütt jelen lenni
Pest megye 186 településén több mint egymillió lakos él, igen különböző földrajzi és gazdasági körülmények között. A főváros közelsége pozitív és negatív irányban egyaránt befolyásolja az itt élő emberek, családok életét.
Véradó vámosok
A Vám- és Pénzügyőrség Országos Parancsnoksága rendkívüli véradónappal segítette a hazai vérkészletek feltöltését.
Rendkívüli hideg
A Magyar Vöröskereszt – a mindennapos tevékenységét meghatározó humanitárius elveknek megfelelően – osztozik a rendkívüli hideg miatt veszélyeztetett embertársaink iránti aggodalomban.
Önként és dalolva
Sokakat a tűtől való félelem, az ájulás tart vissza a véradástól, mások akármennyire szeretnének sem adhatnak. Mitől függ, ki lehet véradó? Mit kell feltétlenül magunkkal vinni a véradásra?
Hajlék nélkül Cegléden
Az utcán élőknek is van választásuk. A hajléktalanszállók ugyanis azért vannak, hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akiknek nincs hova hazamenniük.
Biciklitúra a véradásért
Európai körúttal hívják fel a figyelmet a véradás fontosságára francia önkéntes véradó szervezetek.
Tettre kész fiatalok
Mindennapos munkánkat nagyban meghatározza az a tény, hogy Csongrád az ország második legurbanizáltabb megyéje – a lakosság 72 százaléka városokban él –, miközben a tanyán élők aránya is viszonylag magas, kilenc százalék.
Hajléktalanok Dunakesziben
A hajléktalanszállók arra szolgálnak, hogy menedéket nyújtsanak azoknak, akiknek nincs hova hazamenniük. De sajnos nem mindenhol tudják befogadni őket, így sokan az utcán töltik az éjszakát.
Fókuszban az elsősegélynyújtás
Kihelyezett ülést tartott a Magyar Vöröskereszt székházában az Országgyűlés Egészségügyi Bizottsága, melynek egyik napirendi pontja a laikus elsősegélynyújtás helyzete és oktatása volt.
Biztonság és önbecsülés
Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a Vöröskereszt-tagok száma meghaladja a hétezret. A több mint 193 alapszervezet bázisát a kisebb települések jelentik, az ifjúsági csoportok pedig egy-egy nagy hagyományú tanintézet köré koncentrálódnak.
Vérüket adó vasutasok
A MÁV dolgozói körében minden évben többször is szerveznek véradást. De Szegeden a két állomás közt járó utasok is életet menthetnek.
Hajléktalanokról őszintén
Előítéleteink vannak velük szemben. A valóságban azonban többségük csak abban különbözik tőlünk, hogy nincs fedél a feje felett…
Harminc év a Vöröskeresztnél
Elhunyt Fodor Gábor, a Magyar Vöröskereszt Nyugdíjas Bizottságának vezetője. 1951-től, húsz éves korától haláláig szolgálta a Vöröskereszt munkáját.
Véradók Kaposváron
A kaposvári Kométa 99 Zrt-ben tizenhárom éves hagyománya van a szervezett véradásnak.
Battai hajlék
Koszosak, büdösek, igénytelenek – ezt látja az átlagember, ha hajléktalanokkal találkozik az utcán. A százhalombattai gondozó intézetben viszont egészen más körülmények között élnek az emberek.
Képzés és segítés
A Baranya megyei Vöröskereszt legnagyobb erőfeszítést és folyamatosságot igénylő tevékenysége a véradásszervezés.
Solferinótól Budapestig: a Vöröskereszt története
1828. május 8-án született Genfben Jean-Henry Dunant, így ezt a napon tartják a Vöröskereszt és Vörösfélhold szervezetek világnapjuknak.
Kereszt, félhold, kristály: kinek lehet, mikor, miért
Kampány indul a vöröskereszt-embléma valódi jelentésének hangsúlyozására és a jogosulatlan használat visszaszorítására.
Véradás a modern korban
Régen az orvos vette a vért, ma már ez is gépek segítségével történik, amelyek ügyelnek a mennyiségre, és még a véralvadást is meggátolják.
Hajléktalankörkép Csepelen
Fedél nélkül élni soha nem kellemes, de a csípős hidegben egyenesen életveszélyes kint tölteni az éjszakákat.
Kié az embléma?
Kevés olyan ismert és kedvelt szimbóluma van az emberiségnek, mint a vöröskereszt-embléma. A népszerű logót a háziorvosoktól a betegszállítókon át a kórházakig számos intézmény, vállakozás és magánszemély használja.
Érmegyűjtés
Javában tart az országban az egy- és kétforintosok gyűjtése, amelyeket a Magyar Nemzeti Bank idén március 1-jétől kivon a kereskedelmi forgalomból.
Donorok tízezrei
Bács-Kiskun megyében, a megyei szervezet irányításával nyolc városi szervezet működik. Tizenhárom hivatásos állományú dolgozóval, közel tízezer taggal és több száz önkéntessel végezzük mindennapos munkánkat.


