2017.06.26. ,
facebookrss

utazás

Japán jó alternatíva akkor is, ha nem a szokásos nyári időszakban kívánunk utazni.
A közúti forgalom nem túl kellemes a melegben, ám ha ugyanazzal a sebességgel a Duna habjait szelhetnénk, mennyivel vonzóbb lenne az utazás!
Sushit kóstoltunk, és képzeletben Japánba utaztunk.
2017-ben három varázslatos célállomásra indít járatot az Air France- KLM.
Egy „dilis pár" Mexikóban
Fürdés a tengerben, este pizza és egy kis Limoncello, másnap séta Pompeji romjai között, Nápoly belvárosában, és az Amalfi-part bájos városkáiban.
Biciklizés, madárles, evezés, hajózás, fürdőzés, no meg persze finom borok és isteni falatok - és ez csak néhány dolog, amit kipróbáltunk.
Az Emirates új játékcsomagokkal várja a legkisebb utasokat.
Egyre többen kötnek utasbiztosítást, de még mindig vannak, akik ezt sosem teszik meg.
Külföldre utazás előtt a látnivalókon túl, érdemes az adott országban hatályos jogszabályokról is tájékozódni.
A januári utazásfoglalások alapján Görögországban fog nyaralni a legtöbb magyar 2015 nyarán.
A téli aktív pihenések során a legtipikusabb káresetek a biztosítótársaság tavalyi adatai alapján a horzsolás.
Mi az, ami legelőször a felnőttek eszébe jut az őszről? A gyönyörű színekben pompázó parkok és erdők? Egy lelket melengető tea a kandalló mellett?
Ha ezúttal letérünk a népszerű, sokak által ismert útvonalakról, eddig felfedezetlen, varázslatos tájakra juthatunk el.
Mi jut az eszünkbe Lappföldről? Északi fény, Télapó, sok-sok hó, nagy hideg...pedig sok minden mást is rejteget e csodás vidék.
Legyen az repülő, vonat, busz vagy hajó, egy hatályos rendelet alapján jelentős késés, vagy járattörlés esetén minden utasnak jár kártérítés.
Madeira vulkanikus vidékén termékeny völgyek és drámai csúcsok váltakoznak, kertjei világhírűek.
Ha nyár, akkor víz... tenger vagy tó... egyre megy, csak hűsítsen, frissítsen és úszhassunk benne.
Gyönyörű városok, vadregényes táj, a zöld és a kék valamennyi árnyalata.
Hajdan a béke és nyugalom vonzotta a nyaralókat a szigetek világába, amelyek ma már főszezonban úgy nyüzsögnek, mint a tengerpartok.
Némely barlang valóságos föld alatti múzeum, a természet legszebb műalkotásaival.
A farsangi karneváli mulatságok lényege roppant egyszerű: legyenek jó hangosak és minél színesebben őrületesek!


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap