Havi 5 perc az életért


Hiába 
ismerik a mellrák elleni küzdelem eszközeit, mégsem cselekszenek a magyarok

Évente több mint 500 ezer életet követel a mellrák a világon, pedig az időben észrevett daganat már nagy valószínűséggel gyógyítható. A magyar lakosság túlnyomó része tisztában van azzal, milyen módszerekkel fedezhető fel időben a betegség, mégsem tesznek a megelőzésért. A magyar nők 58 százaléka egyáltalán nem vagy nem rendszeresen végez önvizsgálatot az AVON legfrissebb kutatása alapján. Havonta 5 perc azonban sokak életét megmentheti.

Magyarországon évről évre emelkedik a rosszindulatú emlődaganattal diagnosztizáltak száma, 2016-ban 100 ezer lakosra vetítve 168,7 új beteget diagnosztizáltak mellrákkal, ami 26 százalékkal magasabb arány a 10 évvel korábbi statisztikánál. Az egész világon magasak a számok a haláleseteket tekintve, évente több, mint fél millió életet követel globálisan a betegség az Egészségügyi Világszervezetszámításai szerint. Dr. Drajkó Veronika, onkológus elmondta, hogy az időben diagnosztizált daganatnál 75 százalék esély van arra, hogy akár 15 év múlva is egészségesen élhessen az érintett személy.

A felmérésből az is kiderül, hogy a megkérdezettek majdnem kétharmada tud mellrákos megbetegedésről a környezetében. Ennek ellenére úgy tűnik, mégsem tudatosul bennük annak lehetősége, hogy ők is érintettek lehetnek a problémával kapcsolatban. A kutatás szerint ugyanis a magyar nők nagy része tisztában van azzal, hogy mit kellene tennie, mégsem cselekszik. A 20 évnél idősebb válaszadók 84 százaléka az önvizsgálatot tartja a megelőzés legfontosabb módszerének, mégis, mindössze a harmaduk szán erre havi rendszerességgel néhány percet az életéből. A kutatási adatok alapján bár a 45-54 év közötti korosztály számára ingyenesen biztosított amammográfiás szűrővizsgálat, mégis csupán 40 százalékuk él ezzel a lehetőséggel.

„Szeretnénk elérni, hogy az önvizsgálat havonta legalább egyszer a figyelmünk középpontjába kerüljön, és váljon a rendszeres havi rutin részévé. Ezért idén ősszel elindítottuk az „Önfigyelem Napja” mozgalmat. Létrehoztuk az „AVON19 – Az Önfigyelem Napja” Facebook eseményt, ahol havonta emlékeztetjük a csatlakozókat az önmagunkra figyelés, a melleink rendszeres önvizsgálatának fontosságára – nyilatkozta Kósa Anita, az Avon szóvivője. – „Havi 5 perc önfigyelemmel számos esetben időben észrevehetővé, diagnosztizálhatóvá válik az emlőrák, amivel sok nő egészségét meg lehet óvni, akár az életét is meg lehet menteni.”

A kutatás szerint a 20 évnél idősebb nők negyede azért nem végzi el a rendszeres önvizsgálatot, mert nem tudja, hogyan kell. Pedig a szakértők szerint ez a megoldás a megelőzés első, legfontosabb lépése.

Önvizsgálatot legkésőbb 20 éves kortól, havonta érdemes végezni, lehetőleg azonos időpontban, a menstruációs periódust követően. Fontos, hogy az első alkalommal inkább csak ismerkedjünk a saját mellünkkel, az ilyenkor kitapintott csomók általában ártalmatlanok. Inkább azokra az elváltozásokra kell odafigyelnünk, amit innentől tapintunk ki. A legapróbb elváltozás esetén is forduljunk orvoshoz – hívja fel a figyelmet Dr. Drajkó Veronika, onkológus, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnöke.

A mellek önvizsgálatáról több mint 30 évvel ezelőtt készült utoljára oktatófilm, ami mostanra elavult, nem alkalmas a fiatalok elérésére. Az AVON csapata ezért készített 2019-ben egy új videót, amelyet iskolákban alkalmaznak a felvilágosító órák keretein belül, valamint ingyenesen hozzáférhetővé tettekonline, hogy bárki megtanulhassa az önvizsgálat lépéseit.

*Az AVON kutatásáról

Az adatfelvétel időpontja: 2020 augusztus 24- 27.
Az adatfelvétel módja: Pulzus kutatási applikáció
A kutatás mintanagysága: 1019 fő 

A kutatási minta összetétele: A kutatás 1019 fős mintája a végső válaszadói minta a 18 éves és idősebb, magyar alapsokaságot reprezentálja nem, kor és iskolai végzettség és település típus szerint. A kutatás végső mintájába a 20 év feletti nők és a 25 évnél idősebb férfiak kerültek leválogatásra. A kutatás végső mintája – 889 fő. Az applikációban a technológiai sajátosságok miatt a fiatalabb korosztály felülreprezentált. Ezért a reprezentativitás elérése érdekében az ilyen korú válaszadók csak egy részét válogattunk be – véletlenszerűen – a végső mintába. Az idősebb válaszadókat automata telefonhívásos módszerrel értük el.

Megosztom