Ez már tiszta Hollywood!

Filmes  televíziós munkái mellett a Győri Nemzeti Színház tagja, 9 díjjal – többek közt Jászai Mari-díjjal és Kisfaludy-díjjal – büszkélkedhet: Járai Máté több mint 20 éve van a pályán, de a mostanihoz fogható szerepe még nem volt!

Járai Máté első látásra beleszeretett a produkcióba: Dobó Katával jó pár éve dolgoztunk együtt egy tévésorozaton és azóta is nagyon jó kapcsolatban maradtunk. Meghívást kaptam a castingra, és amikor előadtam a részeket a szerepemből, éreztem, hogy emberemre leltem Hudákban. Az olvasópróbán pedig csak ámultam, hogy micsoda gigaprodukcióban vehetek részt!” 

Az „El a kezekkel a papámtól” nagyszabású családi mese mozi Hudákjaként a legtöbben valószínűleg fel sem fogják ismerni Járai Mátét.

„A premierre tulajdonképpen egy „Én vagyok Hudák” feliratú pólóban kellene majd mennem! Hihetetlen átváltozáson megyek keresztül, ami kétórás munka eredménye. A karakterem egy bajszos-szakállas, vörhenyes, torzonborz, korpulens figura, azaz minden, ami nem én vagyok. Egy színésznek nagy öröm, ha a szerepében nemcsak a jelleme, de a külseje is teljesen átalakulhat. Egy mesében gonosz figurát alakítani nagyszerű lehetőség. Egyébként a karakteremnek van egy fordulópontja, ahol kiderül, hogy a szíve mélyén nem is gonosz és valójában hiányozni fognak neki a gyerekek, akiket a táborozás alatt módszeresen ijesztgetett.”  

S hogy mennyire volt nehéz ezzel a fura karaktert eljátszania aszínésznek? 

„Nagyon jól tudtam azonosulni ezzel a figurával. Azon nevettek a többiek, hogy amikor még ki sem voltam tömve az ágymatracnyi szivaccsal, már akkor úgy álltam és mozogtam, mintha túlsúlyos lennék.”

Járai Máté jeleneteit nem mindennapi helyszíneken, erdőben és egy noszvaji barlanglakásban, a föld alatt forgatták.”Nagyon különleges élmény volt. Életemben először fordult velem elő, hogy egész nap egyedül forgattam. Az egész stáb csak miattam volt ott! Elképesztően jó érzés volt.”

A családtagjai is alaposan meglepődtek, amikor először meglátták Mátét Hudákként. „Jókat röhögtünk, de mindenki egyöntetűen azt mondta, hogy fú, ez már Hollywood! A jelmezek, a dekoráció, a technika és minden, ami ezzel a filmmel kapcsolatos hihetetlenül profi. Például saját lakókocsim is van – ilyen sem fordult még elő velem!  Nem győztem eleget fotózkodni a lakókocsim előtt Hudákként pózolva – úgy éreztem magam, mint egy amerikai színész!” 

A forgatás legnagyobb kihívása a rengeteg szivaccsal kitömött, nehéz és izzasztó jelmez viselése volt. Fizikailag nagyon igénybevett, hiszen 12 órán át volt rajtam a nyár végi kánikulában. Csendben tartottam magam, de volt egy ájulás közeli pillanatom. A stáb szenzációs volt, nagyon szívén viselte a sorsomat, segítettek átvészelni, még mini ventillátorral is hűtötték az arcomat. Az egész forgatásra jellemző, hogy egyfelől kifejezetten családias volt a hangulat, másrészt mindenki 100%-os professzionalizmussal tette a dolgát. Ha már szó esett a legnehezebb pillanatról, el kell mesélnem a legszebbet is: Hudáknak az egyik jelentben sírnia kellett. Hozták is volna a műkönnyet, de nem kértem, valódi könnyekkel sírtam már a próbán is, amiért olyan elismerést kaptam a rendezőtől és a kollégáimtól, ami nagyon jólesett.”  

Az „El a kezekkel a papámtól” többi szereplőjéről és a gyerekekről is kérdeztük  Járai Mátét: „Több szereplővel játszottam már együtt korábban: Zsurzs Katival, Nagypál Gáborral, Elek Ferivel. Pálmai Annával volt egy közös jelenetem, öröm volt a viszontlátás és a közös munka. Csobot Adél is kellemes meglepetés számomra, nagyon jól áll neki a légies, viráglelkű Eszter. A gyerekekkel is volt jelenetem, velük kicsit másképp kell dolgozni. Mivel minden érdekli őket és egy forgatáson annyi érdekes dolog van, szétszórtabb a figyelmük, több türelem kell hozzájuk. El sem tudom képzelni, mennyivelmegterhelőbb lehet számukra a forgatás, mint nekünk, felnőtteknek. Ez a fajta munka rengeteg energiát igényel, és a legfontosabb, hogy ezt az energiát a sok átállás közben, a nap folyamán megfelelően osszuk be.”

Családi mozifilm forgatására gyakorlatilag évtizedek óta nem volt itthon példa, Járai Máté is kivételes lehetőségként tekint rá.
„Nagy büszkeség egy ilyen produkcióban forgatni, sajnálom, hogy csak néhány forgatási napom volt. Érzem, hogy a végeredmény minket igazol majd: itt valami nagyon különleges fog születni!”

Megosztom