Biztonságos síelés elérhető távolságban

Síelni ősszel? Ráadásul alig egyórás távolságra az otthonunktól? Hihetetlenül hangzik, ugye? Pedig igaz. Magyarország területén ma már csaknem 30 síiskola működik, melyek közül néhány – ahogyan a Pasaréti Síiskola is – mind a négy évszakban elérhető. A síelés szerelmeseinek így az év egyetlen napján sem kell le­ mondaniuk kedvenc sportjukról. De mitől olyan különlegesek ezek a speciális sípályák? Ennek jártunk utána.

Egész évben űzhető sport

„A mostani – járvánnyal sújtott – időszakban nem csupán amiatt kivé- telesek ezek a tanpályák, mert kültériek, hanem azért is, mert idő- járástól függetlenül használhatók. A síelést és a snowboardozást így akár már szeptemberben elkezdheti gyakorolni mindenki” – ismerteti Krakler Kata, a Pasaréti Síiskola vezetője. „A tanpálya kifejezetten nagy segítség a kezdők számára is, mivel nem kell megvárniuk a havas hónapokat, sokkal előbb sajátíthatják el az alapokat” – teszi hozzá. A hazai tanpályás síoktatás amellett, hogy könnyen megközelíthető, költséghatékony is – nem kell külföldi tanfolyamra áldozni –, ráadásul időt sem vesz el a családi kiutazásokból, így már az első perctől élvezhetjük a külföldi síterep nyújtotta lehetőségeket.

„A tanpályán ugyanazt a mozgást végezzük, melyet havon, síelés közben. Itt nem imitációról van szó, mint a szimulátoroknál. A pályáinkon ugyanazok az erőviszonyok működnek, mint a havas lejtőkön. Az egyszerű, alacsony kötélvezetéses felvonónak köszönhetően pedig a liftezés alapjait is könnyen el lehet sajátítani” – magyarázza Krakler Kata.

Testnek és léleknek

A síelés a kikapcsolódás mellett immunrendszer-erősítő funkcióval is bír, ami az őszi-téli időszakban kifejezetten hasznos mindenkinek. A tanpályák kivilágításának köszönhetően pedig akár munkaidő után is kilátogathatunk csúszkálni. A kortalanul űzhető sportág alapjait egy jó mozgású, jó egészségi állapottal rendelkező felnőtt vagy gyermek már akár 6-8 alkalmas gyakorlás után is elsajátíthatja. Az állandó oktatói kontrollnak és a testre szabott feladatoknak köszönhetően sokkal nagyobb a biztonság, így a sérülések száma minimalizálható. Még annak ellenére is, hogy a tanpályán nemcsak síelni lehet, hanem snowboardozni is meg lehet tanulni.

„A Pasaréti Síiskola pályájának négy évszakos kialakításának kö- szönhetően lehetőség van nyári táborok szervezésére is. Természete- sen síelést és snowboardozást is oktatunk ilyenkor, de biciklizést, görkorcsolyázást, falmászást, úszást és focit is társítunk hozzá. A tavalyi év folyamán a síiskolák között kialakult egy szervezet, és létrehoztuk a Budapest Kupa névre keresztelt versenysorozatunkat. Ez egy többállomásos, kifejezetten amatőr versenysorozat, amelyen 4 éves kor felett bárki részt vehet. A program az élményre és részvé- telre van kiélezve, így senki sem távozik csalódottan, ha nem nyert.”

A sípályák tömegközlekedéssel is elérhetők, így a rendszeres mozgás még könnyebben beépíthető a gyermekek vagy felnőttek heti prog- ramjába. A síelés a testi-lelki felüdülés mellett igazi szociális kikap- csolódás is, ami a mostani helyzetben hatalmas lehetőség. Érdemes tehát legalább egyszer ellátogatni a hazai pályák egyikére, ahol a felszerelés miatt sem kell aggódni.

A cikk megjelenését támogatta a sieljunkitthon.hu és az Aktív Magyarország.

Megosztom