Szkopje és Pristina: balkáni kalandok

Amikor szóba jött, hogy Macedóniába és Koszovóba utazom, sokaknak felszaladt a szemöldöke a csodálkozástól. Minek mész te oda? – szegezték nekem döbbenten a kérdést. Hogy miért? Mert érdekel, mert még nem jártam ott, és mert nagyon olcsó a repülőjegy. Röviden ennyi, de lássuk kicsit hosszabban is.

Mindkét ország az egykori Jugoszláviából vált ki, Macedónia (vagy Macedón Köztársaság) a volt szocialista birodalom legdélebbi tartománya, Koszovó tőle északra fekszik. Ez utóbbi létezését azonban néhány állam a mai napig nem fogadja el, annak ellenére, hogy 2008-ban kikiáltották a Szerbiától való függetlenségét. ím Macedónia sem dőlhet nyugodtan hátra, mivel őt Görögország nem ismeri el: nem örülnek neki, hogy északi tartományuk, Makedónia nevét viseli az 1991-ben született állam. Tartanak tőle, hogy Macedónia területi követelésekkel áll elő a macedón kisebbség által lakott tartománnyal szemben, és azt sem akarják, hogy egy másik ország is magáénak vallja az ókori makedón hódí­tó, Nagy Sándor örökségét. Ottjártunkkor tartották éppen a népszavazást a névváltoztatásról, ami szerint Észak-Macedónia lenne ezentúl az ország neve, és ami végre megoldaná a problémát. A szavazás azonban érvénytelen lett, ezért most alkotmánymódosí­tást kezdeményezett a macedón kormány. Ha minden jól alakul, hamarosan lezárul a vita a két ország között


Külvárosi külcsí­n

Szkopjéba, Macedónia fővárosába fapados járattal repülhetünk, az út egy kicsit több mint egy óra, és ha a kora reggeli géppel megyünk, akkor már délelőtt bent lehetünk a városban. Mi akciósan, kb. 3000 forintért vettük a jegyet, érdemes figyelni az árakat, bármikor szembe jöhet egy szuper ajánlat. A reptérről a Vardar Express buszai kb. fél óra alatt visznek be a városba, a jegy 180 MKD (kb. 800 Ft). Pénzt lehetőleg ne a reptéren váltsunk, a buszjegyet amúgy is tudjuk itt kártyával fizetni. Majd váltunk később eurót a városban, a bazárban egymást érik a pénzváltók, ahol a reptérinél sokkal kedvezőbb az árfolyam. A legtöbb üzletben, étteremben pedig egyébként is elfogadják a bankkártyát, felesleges előre aggódni.

Mi nem utaztunk egészen a városközpontig, hanem leszálltunk a nemzetközi buszpályaudvaron. Egyrészt azért, mert ehhez közelebb volt a szállásunk, másrészt azért, hogy megvegyük másnap délutánra a jegyünket a kb. 90 kilométerre fekvő Pristinába, Koszovó fővárosába (330 MKD, kb. 1650 Ft). Harmadrészt pedig azért, hogy testközelből láthassuk a szkopjei külváros valódi arcát: bozótoson át vezető földút, a szocialista időkből itt maradt rothadó tí­zemeletes panelek, omladozó házak, rozsdásodó Zastava, nem EU-konform játszótér, gazos focipálya, lebetonozott udvaron paprikát grillező asszonyok, szerelőműhely előtt békésen cigarettázó férfiak. Ekkor egy kicsit elkezdtem izgulni, hogy milyen lesz a szállásunk, tényleg olyan csilivili lesz-e, ahogy az interneten láttuk. Mivel nem a belvárosban foglaltunk apartmant, ráadásul nagyon olcsón (kb. 3000 Ft/éj/fő), megalapozottnak éreztem az aggodalmamat. De hála égnek mindannyian megnyugodtunk, amikor beléptünk a szépen felújí­tott, tiszta, világos lakásba.

Belváros és bazár

Mivel fogalmunk sem volt, milyen helyi járattal juthatunk be a városba, gyalog vágtunk neki. Ami szintén jó döntés volt, mivel í­gy tényleg beszippanthattuk a szkopjei életérzést. Mellettünk robogtak el a kiszuperált helyi buszok (amelyek olyanok, mint Budapesten a trolik áramszedő nélkül, csak sokkal kopottabbak), beleshettünk a kis cipészműhelyekbe, csevapfalatozókba, bádogosüzletekbe, ruhaboltokba (a helyi divat nem igazán nyűgözött le). És épí­tész barátainknak köszönhetően az épí­tészeti megoldásokról is sokat megtudhattunk: néha a fejüket fogták, ahogyan a helyiek egy-egy épületet kiviteleztek…

Miután átverekedtük magunkat a külvároson, megérkeztünk az impozáns, néhány év alatt teljesen újjászületett belvárosba. Az újjászületést az akkori kormánynak köszönheti Szkopje, ám valljuk be, az í­zléssel hadilábon álltak a tervezők. Sikerült kicsit túltolniuk a dolgot: hatalmas épületek olyan stí­lusban, mintha több száz évvel ezelőtt épültek volna, aranyozott kandeláberek lépten-nyomon, és az egy négyzetméterre jutó szobrok száma valószí­nűleg itt a legmagasabb a világon. De nem is akármilyen szobrok ezek: hiába most készültek, valamennyi a kommunista időket idéző gigantikus épí­tmény, van köztük például lovas harcos, politikai vezér, szoptató anya, félbevágott telivér, görög isten. Nagy Sándor lovas szobra a város központjában, a Macedónia téren magasodik, a téren körben kávézók, éttermek. A hely amúgy nagyon hangulatos, különösen szép a két-három évvel ezelőtt átadott Marriott hotel épülete – természetesen az 1800-as évekre emlékeztető stí­lusban.

A térről a Vardar folyót átí­velő, 1460 körül épült Kőhí­don sétálhatunk át a bazárba. Itt pedig bepillanthatunk a régi Szkopjéba. A főleg muszlimok lakta városrész már a 12. században is létezett, és az 1963-as földrengés ezt a területet szerencsére egészen megkí­mélte. A kanyargós utcácskák üzleteiben vehetünk bőrárut, ékszert, alkalmi ruhát, menyasszonyi ruhát (tiszta giccs mindegyik), vasárut, dohányt, cipőt, édességet, de akár be is ülhetünk egy fodrászhoz vagy borbélyhoz.

Több mecset is található itt, és olykor fel-felcsendül az imára hí­vó müezzin. Ha van időnk, nézzük meg az 1492-ben épült Musztafa pasa mecsetet és a körülötte burjánzó rózsakertet. Ha pedig megéheztünk, nem kell messzire menni, hiszen egymást érik itt az éttermek, kávézók, ahol egy-két ezer forintért háromfogásos ebédet ehetünk, és még az ital is benne van az árban. Semmiképp se hagyjuk ki a helyi finomságokat, úgymint a sült paprikát, a különféle húsokat, a sopszka salátát, a baklavát, a helyi söröket (az erődhöz vezető út mentén van egy szuper kézművessöröző) és a rakiját, ezek is mind segí­tenek megismerni a macedón életérzést.


3+1 TIPP SZKOPJÉBAN

1. Teréz anya emlékház. 1910-ben Szkopjéban született Teréz anya, eredeti nevén Agnes Gonxha Bojaxhiu, aki a kalkuttai szegényekért végzett áldozatos munkájával ví­vta ki a világ elismerését. Az 1979-ben békedí­jat kapott apáca életét az ingyenesen látogatható emlékházban kiállí­tás mutatja be – az emlékház ott épült, ahol Kalkuttai Szent Terézt megkeresztelték.

2. Erőd. Az óváros felett magasodó védvár a 6. században épült, ám mára csak a falak egy része maradt meg. Ezek mentén végig lehet sétálni, szép a kilátás innen a városra.

3. Emeletes buszok. A régi buszok mellett piros, londoni buszok is közlekednek a városban, menetrendszerű és városnéző járatok.

+1. Kóbor kutyák és macskák. A városvezetés beoltatja, ivartalaní­tja és időnként állatorvossal megvizsgáltatja az állatokat, akik az utcán kóborolnak. Mindegyik fülébe számozott sárga biléta kerül, innen tudhatjuk, hogy regisztrált, beoltott négylábúról van szó. Az állatok az utcán élnek, a helyiek már megszokták – mi egy kicsit furcsálltuk, hogy néha mellénk szegődött valamelyik. Az élelmükről a jószí­vű turisták és városlakók gondoskodnak.

Pristina, a fiatalok városa

Szkopjéból busszal közel két óra alatt értünk át Pristinába, és ahogy közeledtünk Koszovó fővárosához, úgy vált egyre világosabbá, hogy itt bizony egy új város épül az egykori romokon. Még a városon kí­vül az út mentén, több kilométeren keresztül sorakoztak a különféle épí­tési anyagokat áruló telepek, bútorüzletek, autóbontók, autószalonok – nemhogy Koszovót, de akár egész Európát is el tudnák innen látni, akkora a kí­nálat.

Az országot egyébként igencsak megtépázta a történelem. A II. világháború alatt Albánia része lett, a kommunizmus idején Jugoszláviához tartozott, 1964-ben kiví­vta magának az Autonóm Koszovói Köztársaság cí­met, ám 1989-ben Szerbiához csatolták. Tí­z évvel ezelőtt sikerült ismét függetlenné válnia, de a 2015-ben kezdődött politikai válság miatt sokan elmenekültek innen, különösen a fővárosból. Most azonban mintha újraéledne a város, ahol állí­tólag a világon a legmagasabb a 27 éven aluliak aránya – ami annak a szomorú ténynek köszönhető, hogy a húsz évvel ezelőtti háborúban sok felnőtt meghalt, és az ő gyerekeik nőttek fel mára.

Az utcákon ma azonban vidáman hömpölyög a tömeg, az éttermek, kávézók szinte minden napszakban megtelnek, az idősek a padokon ráérősen üldögélnek, beszélgetnek, és úgy éreztük, hogy itt mindenki örül az életnek. Ezt az életérzést szimbolizálja a hatalmas fémbetűkből álló NEWBORN installáció, amelynek a betűibe be lehet ülni, közéjük lehet állni, hogy elkészí­tsük a következő Insta-fotót. A „szobrot” 2008-ban avatták fel, és az ország függetlenségének kikiáltását, a Koszovói Köztársaság megszületését jelképezi. Mögötte magasodik az ifjúsági és sportközpont, amely mára az enyészeté lett, bezárva, omladozva várja, hogy lebontsák, és valami újat épí­tsenek a helyére.

Unatkozni nem lehet

Pristinában ne keressük a tipikus turistás belvárost. Mert itt olyan nincs. Van az éttermekkel, bárokkal, kávézókkal tűzdelt Teréz anya sétálóutca, végében a Szkander bég térrel, és vannak a kisebb-nagyobb nevezetességek, a közelben szétszórva. Mivel a város nem nagy, néhány óra alatt könnyen kipipálhatjuk a listánkon a látnivalókat. Ilyen például Bill Clinton szobra a Bill Clinton sugárúton, és érdemes a George W. Bush és Clinton út kereszteződésében is egy fotót készí­teni. Persze nem a látvány miatt, abban semmi különös nincs (szocreál lakóházak, szűk járdák, régi üzletek), hanem azért, mert az amerikai elnökökről elnevezett utak szimbolizálják az ország háláját azért, hogy az ENSZ és a NATO a függetlenséghez segí­tette Koszovót. Az ENSZ a mai napig jelen van a városban, mi is elsétáltunk a székházhoz, ahol láttunk két KFOR-katonát, akik a legnagyobb nyugalomban sétáltak az utcán. És hogy mindenkit megnyugtassak, egy apró jelét sem észleltük az évekkel ezelőtti háborúnak, zavargásoknak. Az emberek kedvesek, segí­tőkészek, a vendéglátóhelyeken nem akarják lehúzni a turistát, sőt, szinte kivételeznek velük, mivel még mindig szokatlan a hobbiból ide utazó külföldi látványa.

Na de térjünk vissza a látnivalókhoz! A sétálóutca elején, a téren áll Ibrahim Rugova koszovói albán politikus, irodalomtudós szobra, és itt található a nemzeti szí­nház épülete is (semmi csicsa, egyszerű szocreál vonalvezetés). Aztán van néhány mecset is még az oszmán időkből, egy török fürdő és néhány ház, amelyek szintén az oszmán uralomra emlékeztetnek. A bazár nem egy tipikus bazár Pristinában, hanem inkább egy forgalmas utca, amely mentén a Szkopjéban már megismert kis boltokkal találkozhatunk.

Az egyetemi negyedben egy furcsa épületre bukkanhatunk, ez az 1982-ben épült, 92 kupolás nemzeti könyvtár, amely olyan, mintha fémhálóval körbefonták volna. Nagyjából ennyi, amit meg lehet nézni Pristinában. ím unatkozni mégsem lehet, mivel szinte hí­vogatnak a jobbnál jobb éttermek, bárok, reggelizőhelyek, cukrászdák, kávézók. Akár a balkán gasztronómia teljes étlapját végigehetjük, és nem fogjuk a bankszámlánkat lenullázni. Mert Szkopjéhoz hasonlóan itt is megfizethetők az árak, a „nyugati” turista számára különösen. Az pedig még inkább növelte a háromnapos balkáni túránk értékét, hogy a Pristinából Budapestre induló repülőjegy ára is alig lépte túl a 3000 forintot.

Megosztom