Önvizsgálat és szűrővizsgálat

Október a mellrák elleni küzdelem hónapja. A hónap során számos programmal igyekeznek felhí­vni a figyelmet a betegségre, hiszen az egyik leggyakrabban előforduló női daganattí­pus: hazánkban évente körülbelül 7500 új esetet diagnosztizálnak. Sokan mégsem ismerik a tüneteket, és nem tudják, hogy mit tehetnek azért, hogy az esetleges kialakulást időben észrevegyék. Pedig mi magunk tehetünk a legtöbbet önmagunkért, sőt akár megmenthetjük a saját életünket is.

„A mellrák sajnos nagyon sok nő életét követeli évente, pedig néhány perces önvizsgálattal és rendszeres szűrővizsgálattal időben diagnosztizálható. Ezzel elkerülhetővé válhatnak az áttétek, és a betegség a legtöbb esetben sikeresen gyógyí­tható. ím a nők többsége nem ismeri az önvizsgálat lépéseit, vagy nem járnak évente nőgyógyászati vizsgálatra, illetve nem mennek el a szűrővizsgálatra, melyre 45 éves kortól név szerint kap mindenki kétévente meghí­vót. Sokan már csak akkor mennek orvoshoz, amikor egyértelmű tünetek észlelhetők, ezek azonban sajnos sokszor már előrehaladott betegséget jeleznek! A mellrák esetében is elmondható, hogy a megelőzés leghatásosabb módszere a szűrővizsgálat, ezért nagyon fontos, hogy szánjunk magunkra havonta és évente egyszer legalább fél órát” – mondja dr. Kocsis Judit, a Budai Egészségközpont onkológusa.


Melyek a mellrákra utaló leggyakoribb tünetek?

• Kitapintható csomó a mellben és a hónaljban
• Megduzzadt, kemény, pirossá váló mell
• A mell alakjának változása
• A mellbimbó váladékozása, viszketése, kipirosodása

Hogyan végezzünk önvizsgálatot?

A vizsgálatot célszerű minden hónapban ugyan abban az időszakban, a menstruációs ciklust követő napokban elvégezni az alábbi módon:
• ílljunk a tükör elé és tegyük csí­pőre a kezünket. Figyeljük meg a mellek formáját, méretét, kontúrját, a mellbimbókat és a bőr változásait.

• Emeljük fel mindkét kezünket a fejünk fölé, és í­gy is nézzük meg a fentiek szerint, valamint azt is, hogy a mell körvonala változik-e.
• Tegyük tarkóra az egyik kezünket, a másik kezünk 3 középső ujjának ujjbegyével, körkörös mozdulatokkal vizsgáljuk át a mellünket. Végezzük el a vizsgálatot álló és fekvő helyzetben, mindkét mellen.
• Vizsgáljuk át a mellekhez tartozó nyirokrétegeket is a hónaljnál, kulcscsontnál és a szegycsontál is.
• Végül pedig préseljük össze a mellbimbót, hogy meggyőződjünk arról, nem váladékozik-e.

Amennyiben csomót vagy bármilyen elváltozást észlelünk, azonnal forduljunk szakorvoshoz!

Miért fontos emellett az évenkénti rendszeres szűrővizsgálat?

Mellrák esetében is elmondható, hogy a betegség kezdeti stádiumban nem okoz fájdalmat, í­gy sokszor csak célzott röntgenvizsgálattal, mammográfiával, emlőultrahanggal és a hónalj áttekintésével diagnosztizálható. Ezek a vizsgálatok a havi rendszeres önvizsgálat mellett lehetővé teszik, hogy időben felfedezzék és sikerrel gyógyí­thassák a daganatot.

Megosztom