Párizsi pillanatok

Valahogy eddig kimaradt az úti céljaim közül Párizs, most azonban négy napot töltöttem a francia fővárosban, amely lenyűgözött látnivalóival és azzal a hamisí­thatatlan francia életérzéssel, amely az egész várost átlengi.

És hogy miben rejlik ez a hí­res-neves francia életérzés? Többek között abban, hogy lépten-nyomon bájos kis kávézókba, éttermekbe, bárokba botlunk, hogy egymást érik a stí­lusos, apró galériák és üzletek, hogy Párizs minden negyedében eldugott romantikus kerteket találunk, hogy 37 hí­d köti össze a Szajna két partját, amelyeken a legtöbb történelmi látnivaló sorakozik. A helyiek pedig élnek ezekkel a lehetőségekkel: az utcákon, tereken nyugodtan üldögélnek egy kávé és croissant mellett, andalognak a Szajna-parton, piknikeznek és petanque-oznak a parkokban. És ami mindehhez elengedhetetlen, az a francia sikk, vagyis az elegáns, stí­lusos, ugyanakkor nem hivalkodó és egyszerű francia öltözködési stí­lus. Letisztult vonalak, lágy formák, szép szí­nek – itt a férfiak is bátran nyúlnak a szí­nekhez, és milyen jól teszik ezt!

Szajna-parti lazulás

Első esténken a Szajna-parton kötöttünk ki, a Latin negyed közelében, ahol nyáron minden este táncosok lepik el a partot. Több helyszí­nen is szól a zene, bárki beállhat salsázni, tangózni, bachatázni, amihez éppen kedve van. A folyópart azonban napközben is a lazulni vágyók nagy kedvence: szép időben alig találni helyet, mindenhol piknikező, borozgató, beszélgető emberek.

Hirtelen jött az ötlet, hogy mi is csatlakozzunk az Ilé de la Cité szigetcsúcsán üldögélőkhöz – éppen akkor kötöttünk ki az egyórás szajnai városnéző hajózás után. Irigykedve néztük a többieket, milyen jól felkészültek a piknikezésre, nekünk már csak egy kis vizünk maradt a palackunkban. És éppen ezt a piaci rést fedezték fel azok a mozgóárusok, akik behűtött bort, sört és egyéb italokat árulnak. Természetesen a bolti ár többszöröséért, de akkor és ott egyáltalán nem sajnáltuk a pénzt egy üveg francia rozéra, amit lassan elkortyolgatva nézhettük végig a párizsi naplementét.

Művészek és diákok városrésze

Szerencsére viszonylag közel laktunk a Szajnához és a belvároshoz, í­gy főleg gyalog közlekedtünk. Néha persze mi is metróra vagy a helyi vonatra (RER) szálltunk, mert azért vannak itt távolságok rendesen. Párizs metróhálózata elképesztő, térkép nélkül nehéz eligazodni, hogy mi merre található. Érdemes tí­zdarabos gyűjtőjegyet vásárolni, ez 14,90 euró (1 db jegy 1,90), nekünk fejenként elég volt egy-egy gyűjtőjegy a négy napra. A repülőtérre külön jegyet kell váltani (10,30 euró), ide a RER B jelzésű vonat visz ki – de lehet menni busszal is, ez csak 6 euró, ám sokkal hosszabb a menetideje.

Mivel sokat sétáltunk, í­gy még jobban átérezhettük azt a bizonyos francia életérzést. A reggeleket (ami inkább már 10-11 órára esett) mindig egy kávézóban indí­tottuk kapucsí­nóval, croissant-nal és narancslével, miközben ráérősen nézegettük a körülöttünk zajló életet. Majd séta közben meg-megálltunk egy helyes kis boltnál, parknál, egy szép háznál – akadt mindegyikből bőven. Sokat andalogtunk például a Saint-Germain des Prés negyedben, ahol egykoron hí­res művészek is gyakran megfordultak. Több régi neves kávézó is található itt, mint például a Le Café de Flore vagy a Les Deux Magots, de a városrész hangulatát nagyban meghatározzák a kanyargós kis utcácskák, a bájos kis galériák, antik üzletek, könyvesboltok.

A Saint-Germain negyedből könnyen átsétálhatunk a Latin negyedbe (Quartier Latin), Párizs ötödik, és egyik legrégebbi negyedébe. Az egyetemek közelében (itt van a Sorbonne) lévő városrész az egykori oktatási nyelvről kapta a nevét, rengeteg itt a diák, no meg persze a turista. A szűk kis utcákon egyik étteremből a másikba botlunk, egyik üzlet éri a másikat, kicsit sok is volt nekünk ez a nyüzsgés, ez valahogy nem passzolt egészen a francia életérzés imázsába. De ha a Latin negyedben járunk, és belefér az időnkbe, ne hagyjuk ki a Pantheont és a Luxemburg-palotát (Palais de Luxemburg), valamint annak pompázatos kertjét.

A Notre-Dame-tól a Lafayette-ig

Eddig a Szajna déli partján barangoltunk, most menjünk át a másik oldalra. Erre választhatjuk például a Pont Neuf hidat, amely Párizs legrégebbi hí­dja (1607), a fából készült Pont des Arts sétálóhidat vagy az aranyozott bronzszobrokkal dí­szí­tett Pont Alexandra III hidat, amely az 1900-as párizsi világkiállí­tásra készült.

Ha a Pont Petit mellett döntünk, akkor előbb az Ilé de la Cité szigeten kötünk ki, amelyen a Notre-Dame székesegyház áll. A gótikus stí­lusban épült templomot 1163-ban kezdték épí­teni, 157 éven át készült, majd a francia forradalomban szinte teljesen megsemmisült, később azonban az eredeti tervek alapján

újjáépí­tették. A benne lévő 7800 sí­pos orgona igaz szenzáció, akárcsak a két torony között lévő tí­z méter átmérőjű hatalmas rózsaablak. A dómba ingyen bemehetünk (bár sorba kell állni), a toronyba azonban belépőt kell fizetni, ezt érdemes előre online megvenni.

Innen a 4-es metróra szállva juthatunk el a Párizs északi részén, a 18. kerületben lévő Montmartre negyedbe, ahol hajdanán Picasso, Dalí­, Monet és Van Gogh is élt és alkotott. Természetesen itt sem maradnak el a kis kanyargós utcák, kávézók és éttermek, sőt itt működik a The Maison Collignon zöldséges is, ahova az Amelié csodálatos élete cí­mű filmben a hóbortos francia lány vásárolni járt. A negyed ma is a helyi festők Mekkája, az egyik téren több tucat művész árulja alkotásait, és akár minket is megfestenek, ha kérjük (mi nem kértük).

A Montmartre tetején magasodik a Sacré-Coeur bazilika, az előtte elterülő lépcsőkről fantasztikus panoráma tárul elénk a városról. Innen a 12-es metróval, a város központja felé haladva érhetjük el a 2200 néző befogadására képes opera épületét és a kí­vülről jelentéktelen, ám belülről káprázatos Lafayette Galeries Haussmann luxusáruházat. Ez utóbbinak a tetejére is ki lehet menni, ahol egy bár található, és ahonnan gyönyörködhetünk az előttünk elterülő városban. Ottjártunkkor épp a Chanel tartott egy eseményt, ahova mi is bekukkantottunk.

Ezeket látni kell

Rengeteg látnivaló akad Párizsban, és bár muszáj szelektálni, a „kötelező elemeket” nem szabad kihagyni. Ha nem is megyünk be a több tí­zezer műalkotást (köztük a Mona Lisát) rejtő Louvre-ba, a pályaudvarból múzeummá avanzsált Musée d’Orsay-ba (ahol a francia impresszionisták festményeit nézhetjük meg), az 1900-as világkiállí­tásra épült, ma művészeti tárlatoknak helyet adó Grand Palais-ba, vagy nem liftezünk fel az Eiffel-toronyba, legalább sétáljunk el az épületekhez, nézelődjünk, járjuk körbe őket. Készüljünk fel, hogy ezeken a helyszí­neken rengeteg a turista, és ha nem váltunk előre jegyet online, akkor valószí­nűleg sokat kell várnunk a bejutásra.

A Champs-Élysées sugárút végén magasodó Diadalí­vnél (Arc de Triomphe) szerencsénk volt, mert kb. félórás várakozás után bejutottunk (12 euró a belépő). A toronyba csigalépcsőn mehetünk fel, a tetejéről 360 fokos párizsi panoráma tárul elénk. Láthatjuk a tizenkét sugárutat, amelyek belefutnak a Diadalí­vet körbeölelő csillag alakú Charles de Gaulle térbe, és az Eiffel-toronyra is szuper a kilátás innen.

A tornyot egyébként érdemes a Trocadero tér (Place du Trocadero) felől megközelí­teni, ahova a térről leereszkedve egy szép parkon, szökőkutak mentén, a Pont d’léna hí­don átsétálva jutunk el. Sajnos most elég nagy a felfordulás a torony körül, mindenhol lezárások és épí­tkezések, mivel készül az épí­tményt körbevevő három méter magas golyóálló üvegfal. A biztonságról egyébként az egész városban, különösen a nevezetességek közelében, felfegyverzett katonák és rendőrök gondoskodnak, a Szajnán is fel-felbukkan olykor egy rendőrökkel teli motorcsónak. Szokatlan látvány, kissé ijesztő is, de muszáj… és meg lehet szokni. Ahogy az is furcsa volt nekem az elején, hogy mennyire sokféle nemzetiség él itt együtt – többek között feketék és arabok. Sokan közülük már második generációs bevándorlók, tehát itt születtek, francia állampolgárok, jól beszélik a nyelvet, és itt is dolgoznak. Egy idő után azonban már kezdtem megszokni ezt a szí­nes forgatagot, amelyben néhány napig én is majdnem ugyanolyan bevándorló voltam, mint az itt élők.

5+1 TITKOS TIPP PíRIZSBAN
1. Le mur des je t’aime: egy 40 m2-es, kék csempékből kirakott fal, amelyre több mint 300 nyelven í­rták fel a SZERETLEK szót. Köztük természetesen magyarul is! (Montmartre negyed, Place des Abesses.)

2. Cédric Grolet, a világ legjobb cukrásza remekműveit csodálhatjuk és kóstolhatjuk meg a Le Meurice hotel oldalában nyí­lt kis látványcukrászdában. (Rue de Castiglione 6., a Jardin des Tuileries mögött.)

3. Odette Paris: a kis cuki kávézó-sütiző a csokis felfújtjai miatt vált országszerte hí­ressé. No meg persze a helyszí­n igazi párizsi, romantikus hangulata miatt is sokan kedvelik, igazi Insta-fotópont. (Latin Quartier, Rue Galande 77.)

4. Paris Gare de l’Est tetőbár: ami nem más, mint egy szuper, idén nyí­lt, lazulós hely a Keleti pályaudvar tetején, a Le Perchior. (Párizs, 10. kerület.)

5. Maison de Victor Hugo: a hí­res francia í­ró háza ma múzeum, ahol az állandó kiállí­tás ingyen nézhető meg (Place de Vosges, Le Marais-negyed). Szintén nem kell belépőt fizetni Balzac és Marie Curie házába sem, előbbi a 16. kerületben (Rue Raynouard 47.), utóbbi az Ilé de la Cité sziget mögötti kisebb szigeten (Quai de Béthune 36.) található.

+1. Francia finomságok: macarone (a Lauderée macaronok világhí­resek), crépe/galette (édes/sós palacsinta), madeleine (mandula alakú sütemény), eclair (könnyű tésztájú, hosszúkás töltött fánkféle).

FOTí“K: Bauer Zsuzsa

Megosztom