Eltévedni Barcelonában

Hirtelen jött az ötlet, hogy elutazzunk a barátnőmmel. Mindegy, hogy hova, csak legyen jó idő, ne kerüljön túl sokba, legyen sok látnivaló, finom falatok, jó hangulat. És ha ezek mellett még a tengerben is gyönyörködhetünk, akkor az már csak hab a tortán! így esett a választásunk Barcelonára, ami végül eddigi életünk egyik legjobb döntése lett.

Négy napot töltöttünk a katalán fővárosban, közel 60 kilométert gyalogoltunk, és még í­gy sem sikerült bejárnunk minden zegzugát. A „kötelező” látnivalókat igyekeztünk mind felkeresni, de előfordult, hogy letértünk a terezett útvonalról, és egy kicsit eltévedtünk. Ezt azonban sosem bántuk, mivel mindig valami szépbe, különlegesbe botlottunk. Hol egy pálmafás kis tér, hol egy csodás ház, egy hangulatos tapas bar, egy narancsfákkal teli kert állta az utunkat – és persze mi mindig kaptunk az alkalmon, elidőztünk a váratlan látnivalónál. Kissé keszekuszára sikeredett emiatt a városnézés, de talán épp ezért lett izgalmas, és ezáltal olyan dolgokat is felfedezhettünk, amelyekre nem lett volna lehetőségünk, ha metróval, busszal utazunk, és csak a kiszemelt nevezetességnél szállunk le.

Egy kis luxus

Az egyik nagy felfedezésünk, hogy a Grácia negyedet végigszelő Passeig de Grácia út mentén (amely olyasmi, mint Budapesten az Andrássy út, tele luxusüzletekkel) számos olyan négy- és ötcsillagos hotel található, amelyek tetején egy bár van, és ahova az utca embere is (ingyen!) felmehet. Csodás panoráma nyí­lik innen a városra, és miközben sorban beazonosí­tjuk a hí­res épületeket, akár a medence partján is üldögélhetünk. Mert bizony a legtöbb tetőteraszos bárhoz medence is tartozik – igaz, csak a hotel vendégei használhatják, de nekünk í­gy is megérte az a kis luxus, amelyben részünk lehetett.

Ugyanezen az úton található a neves katalán épí­tész, Antoni Gaudí­ két hí­res épülete, a Casa Batlló és a Casa MilÅ•. Mindkét házra jellemző, hogy szinte egyetlen egyenes vonal, falszakasz sem található rajtuk, nincsenek derékszögek, csak hullámvonalak, vidám

szí­nek, szokatlan ablakformák, a tetőn üvegmázas kerámialapok. A szecessziós stí­lusú Casa Batlló (Csontok háza) egy középosztálybeli család részére készült 1904 és 1906 között, Gaudí­ valójában egy meglévő épületet alakí­tott át. Ezzel szemben a természetet magába olvasztó Casa MilÅ•-t (Kőbánya) teljes mértékben az épí­tész álmodta meg, és hozta létre 1905 és 1910 között. A lakóépület eredetileg egy bérház volt, amelynek első emeletén élt Roger Segimon de MilÅ• gazdag textilgyáros és családja. Mindkét házat meg lehet nézni belülről, és a tetőre is fel lehet menni. Érdemes előre online jegyet vásárolni, mivel í­gy gyorsabban bejuthatunk, és kevesebbet is kell fizetnünk a pazar látványért.

Gaudí­ nyomában

Barcelona számos épületet köszönhet Gaudí­nak, ezek közül kétségkí­vül a leghí­resebb a Sagrada Famí­lia (Szent Család) temploma, amely a mai napig nem készült el. Gaudí­ élete utolsó bő négy évtizedét a bazilika épí­tésének szentelte, és éppen mivel ilyen sokáig épült, rengeteg stí­lusjegy keveredik benne, amelyek közül a legmeghatározóbb a neogótikus irányzat.

A templom körül ma is daruk állnak, épí­tkezési háló vonja be itt-ott a homlokzatát. Érdemes kí­vülről körbesétálni az épületet, de természetesen a belső élményt se hagyjuk ki – ha a toronyba is szeretnénk felmenni, akkor kombinált jegyet vegyünk. Bevallom, mi nem mentünk be, csak leültünk egy padra az előtte lévő parkban, és megettük a narancsunkat, miközben kí­vülről csodáltuk a templomot. Apropó, narancs! Barcelonában rengeteg a narancsfa, és már április elején tele voltak érett gyümölccsel. Mi azonban boltban vettünk magunknak, hatalmas a kí­nálat az istenien finom zöldségekből, gyümölcsökből. Sőt, előre feldarabolt gyümölcsöt is árulnak, 3 euróért olyan tálat kaptunk, hogy ketten sem bí­rtuk megenni. Volt benne ananász, kivi, eper, sárgadinnye, görögdinnye, mind finom, édes.

A katalán épí­tész nevéhez kötődik a Güell Park is, amely egy 17 hektáros, épí­tészeti különlegességekkel tarkí­tott városi park – ide érdemes busszal menni, mivel kicsit messzebb van a központtól. A park egy részében ingyen sétálhatunk (itt is sok mindent látni, a kilátás innen is fenséges), a fizetős részben vannak azonban például Gaudí­ képeslapokról ismert szí­nes csempés padjai. A park buja növényzete mindenhol a zöld tucatnyi árnyalatában pompázik, a pálmafákon papagájok tanyáznak. Egy-két óra alatt, kellemes sétával könnyen bejárható a park, ha pedig elfáradunk, biztosan találunk egy padot, ahol megpihenhetünk.

Egy kis művészet

Eddig inkább Barcelona északabbi részén barangoltunk, távolabb a tengerparttól, most azonban induljunk el először a hí­res-neves gótikus negyedbe (Barri Gótic), amely a turisták egyik kedvenc terepe. Ez nem is csoda, hiszen a középkori városrész gótikus épületei, templomai, szűk kis utcácskái, romantikus terei leveszik az embert a lábáról – sőt, római kori maradványokra is bukkanhatunk itt. Hangulatos kis éttermek, kávézók, nyüzsgő kis üzletek között vezet utunk, mí­g eljutunk a negyed egyik fő látványosságához, a 14-15. században épült Szent Eulália-székesegyházhoz. Érdemes bemenni a templom kerengőjébe is, ahol pálmafák, magnóliák, naspolyafák között sétálhatunk.

A Barri Gótic szomszédságában található az El Born negyed, amely elsősorban bohém művészéletéről hí­res. Bárok, kocsmák, galériák sorakoznak itt, és ebben a városrészben kapott helyett a Picasso Múzeum is. Ha szemfülesek vagyunk, akkor akár ingyen is megnézhetjük a spanyol festő alkotásait: minden hónap első vasárnapján és minden csütörtökön 18 óra után ugyanis nem kell belépőt venni a múzeumba. Ehhez azonban az interneten regisztrálni kell magunkat, hogy biztos bejussunk – leghamarabb 4 nappal a belépés előtt tehetjük ezt meg a www.museupicasso.bcn.cat oldalon.


Tenger és tapas

A múzeumlátogatás után jóleshet egy kis lazí­tás a tengerparton, amely innen nincs messze. Először a kikötőbe vezet az út, ahol mindenféle méretű hajók, vitorlások sorakoznak, és turistahajók is indulnak innen, akár 1-2 órás kis ringatózásra is befizethetjük magunkat. Sőt, itt szállhatunk fel arra a kabinos felvonóra, amely a tenger felett szállva a Montjuďc hegyre visz fel – itt található például az olimpiai stadion, egy régi katonai erőd és a Miró Múzeum. De térjünk vissza a tengerparthoz. A kikötő mentén tovább sétálva jutunk el a katalán főváros négy kilométer hosszan elnyúló homokos tengerpartjára. Már április elején sokan sétáltak, pihentek itt, a ví­zbe azonban csak neoprénruhába bújt szörfösök merészkedtek be. A parton kialakí­tottak egy szabadtéri fitnesztermet is, különféle erősí­tő gépekkel, amelyeken – a hölgyek nagy örömére – felsőtestüket szabadon hagyó férfiak épí­tették éppen izmaikat. Nyáron hatalmas itt az élet, rengeteg bár, étterem bújik meg a parton, állí­tólag főszezonban még egy zsebkendőnyi szabad terület sem marad a homokban.

A part közelében, a sétány mögött húzódik meg a város Barceloneta negyede, amely egykoron a halászoknak adott otthont. A szűk utcákon majdhogynem egymásba nyí­lnak az egymással szemben lévő épületek ablakai, amelyekben szinte kivétel nélkül száradó ruhák lengedeznek. Itt is nagy a nyüzsgés, akárcsak Barcelona bármelyik negyedében, szinte lépten-nyomon teraszon ebédelő, kávézó, tereken ücsörgő, sétáló emberekbe botlunk. Egymást érik a tapas bárok, de nem mindegy, hogy melyikbe térünk be. Sok ugyanis az általunk ál tapas bárnak elnevezett vendéglátóegység: ezekben nagyüzemi, gyors a kiszolgálás, olyan „műanyag székes büfé” jellegük van, és a tapas sem az igazi.

A legjobb tapasokat mi a Grácia negyedben ettük a Gasterea nevű kis bárban, a Carrer de Verdi utcában, ahol egymást érik a kicsi, autentikus tapas bárok. Alig tudtunk választani, hova üljünk be, egyik jobban nézett ki, mint a másik. Én a fotón látható tapasokat ettem.

Jöttünk, láttunk, visszamennénk

Négy napba nem fér bele az egész város. Bár sétáltunk Barcelona Váci utcáján, a La Ramblán (nekünk nem jött be, semmi különös nincs benne, és a tömeg is hatalmas), megnéztük a La Boqueria piacot (itt is nagy a tömeg, de sok finomságot lehet kapni, mi polipsalátát ettünk), a Placa d’Espanyát (itt áll a Katalán Nemzeti Múzeum, és az esténként szí­nes fényekbe öltöző szökőkút), andalogtunk a Placa Reialen (körben gyönyörű épületek, a téren pálmafák, szökőkút), még í­gy sok minden lemaradt a listánkról. Sőt, ha egy hétre érkeztünk volna, akkor akár egy egynapos kirándulást is tehettünk volna például a Barcelonától 50 kilométerre lévő Montserrat hegyen álló kolostorhoz, vagy a szí­nes házairól hí­res Girona városkájába. ím mivel ez most nem jött össze, ezért muszáj lesz még egyszer visszatérnünk ebbe a szí­nes, nyüzsgő, kissé túlfűtött mediterrán városba.

Fotók: Bauer Zsuzsa, 123RF

Megosztom