2018.07.16. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


Orgonavirágzás és jázminkoszorú

Anyának lenni Magyarországon - külföldiként

Irimiás Alíz
2018.05.04  10:20   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Bár már elmúlt anyák napja, még most is dúdolom magamban az ismert dalt: Orgona ága, barackfa virága. / Öltözzetek új ruhába / anyák napja hajnalára, / illatosan! Gyerekkoromban talán még csak a dallam volt fülbemászó, később az orgonavirágzásról jutott mindig eszembe a kis nóta, ma pedig - miután végre én is kezdek belekóstolni az anyukalétbe - a dalocska utolsó sorai váltak elsöprő jelentőségűvé: légy te mindig nagyon boldog, Édesanyám!
Magyarországon május első vasárnapján köszöntöttük az édesanyákat, de más országokban előfordulhat, hogy más napra esik az anyák napja, és másként is ünnepelnek, mint mi. Összeállításunkban most hazánkban élő külföldi édesanyákat kérdeztünk meg, milyen nálunk anyukának lenni.

Japán: nehéz anyának lenni

A japán származású Hisako (38) két csöppség édesanyja. Tíz éve él Magyarországon, és kimondhatatlanul boldog, hogy hazánkban nevelheti a gyerekeit. „Japán akadémistaként részt vettem egy mesterkurzuson, melyen egy magyar énektanárnő tanított, aki annyira megtetszett nekem, hogy csakis hozzá akartam járni. Ekkor megpályáztam egy japán ösztöndíjat a Budapesti Zeneakadémiára, megnyertem, és eljöttem egy évre tanulni. Végül pedig itt ragadtam."

Már az első napokban és hetekben is nagyon jó érezte magát nálunk Hisako, nem igazán akadtak gondjai, nehézségei. „Mikor úgy döntöttem, hogy jövök, csodálatos módon minden úgy ment, ahogy kellett. Valószínűleg könnyen alkalmazkodom, könnyen beilleszkedem, ezért az első perctől kezdve itthon éreztem magam Budapesten. Operába jártam, ott megismerkedtem egy ültető nénivel, aztán a ruhatáros lánnyal, később barátnők lettünk. Majd jött a szerelem: egy itt élő román fiú japánul akart tanulni, és egy közös ismerősünk ajánlott neki engem. Aztán a japántanulásból végül semmi sem lett, összejöttünk, és azóta együtt vagyunk."


A japánul tanulni akaró szakácsfiú Alex (35), akivel később összeházasodtak, majd gyerekeik születtek. Kislányuk, Alexandra hétéves, a kisfiuk, Livius pedig két és fél. „Az első anyák napi ünnepségen, az oviban döbbentem rá, mennyire gyorsan megnőnek a gyerekek. Nagyon meghatódtam, patakokban folytak a könnyeim, amikor a kislányom énekelt és verset mondott." Japánban ugyanis nem olyan nagy esemény az anyák napja, mint nálunk. Ott például nem tartanak ünnepséget az óvodákban és iskolákban sem. „Már tízéves voltam, amikor ráébredtem, hogy Japánban is létezik egy ilyen ünnep május elején. Onnantól kezdve aztán minden évben megleptem az anyukámat egy apró ajándékkal: hol kötényt vettem neki, hol virágot, néha masszázsutalványt kapott tőlem, amit nálam lehetett beváltani."

Hisako úgy véli, Japánban sokkal nehezebb anyának lenni, mint itt. „Ott nincs ilyen jól működő védőnői rendszer, az orvosi ellátásért még a gyerek után is komoly összegeket kell fizetni, nincs kitől tanácsot kérni, az apukák pedig egyáltalán nem veszik ki a részüket a gyereknevelésből. Kevés a bölcsődei, óvodai férőhely, többnyire az anyuka marad otthon a gyerekkel, ami nemcsak stresszt, hanem komoly anyagi terhet is jelent a családnak. Régen szorosabbak voltak a családi kapcsolatok, a közvetlen környezetből sok segítséget kapott az anyuka Japánban is, de mára - különösen a nagyvárosokban - ez teljesen eltűnt. Magyarországon sok mindenkire számíthatok, még ha távolabb is él a család. Az első gyermekem születésekor a csecsemős nővérrel úgy összebarátkoztam, hogy a mai napig őt hívom fel először, ha valami gond van a gyerekekkel. Pszichológus is bármikor rendelkezésre áll az oviban, ha szükség van rá, és az apukák is nagyon sokat foglalkoznak a kicsikkel. Nekem olyan nagy öröm, amikor annyi apukával találkozom az oviban! Ez Japánban szinte elképzelhetetlen. Ott a családfő reggeltől estig dolgozik, aztán pedig a kollégákkal még el kell menni inni, így éjfél körül esik csak haza hullafáradtan. Ráadásul hétvégéken is elmarad a közös családi program, mert olyankor az apuka pihen. Arról nem is beszélve, hogy a hétvégi családos rendezvényekre, programokra szinte mindenhol nagyon drága a belépő."

A japán édesanya úgy látja, hogy kulturálisan Magyarországon jobban odafigyelnek a kisgyerekes anyukákra, sokkal jobban elfogadják a gyerekeket, és több a lehetőségük is az életben, mint Japánban. „Szabadabban élnek, van gyerekkoruk, tudnak önfeledten játszani, és ez minden anyukának fontos. Japánban egyre nehezebb gyereket nevelni, nincsenek támogatások sem, és az édesanyák nem kapják meg azt a megbecsülést, mint itt, Magyarországon. Nem vágyom vissza Japánba, csak a társaság hiányzik, ahol én is humorizálhatnék. Boldog vagyok itt, és végre megtanultam kimutatni az érzéseimet is! Engem gyerekkoromban nem ölelgettek és nem puszilgattak, mert Japánban senki nem fedheti fel, mit érez, ott a közösség a fontos, az egyéni érdekek háttérbe szorulnak, így az őszinte érzések sem kerülhetnek felszínre soha. Gyerekként ez nem zavart, mert fel sem tűnt, hogy másképp is lehet élni, de most, itt, anyukaként fontossá vált számomra, hogy megölelgessem, megpuszilgassam a gyerekeimet, és elmondhassam nekik, mennyire szeretem őket. Szeretném, ha úgy nőnének fel, hogy tudják, ők a legfontosabbak nekem."


Macedónia: nincs anyák napja és gyereknap

Liljana (46) két gyermek - Angela (6) és Dragan Theo (5) - édesanyja (képen fent), és mivel nagyon lekötik minden percét a kicsik, sajnos ránk sem tudott sok időt szakítani. A HR-asszisztensként dolgozó nő tizennyolc évvel ezelőtt költözött Magyarországra Macedóniából, amikor a férjének munkát ajánlottak egy szentendrei nemzetközi szervezetnél. „Az elején minden időmet Budapest felfedezésével töltöttem. Nagyon megszerettem a várost, és mára teljesen itthon érzem magam benne. Bár hiányoznak az otthon maradt nagyszülők, a barátok, az ismerősök, Magyarországon rengeteg lehetőségük van a gyerekeknek a szórakozásra, kikapcsolódásra. Fontosnak tartom, hogy megtanuljanak az anyanyelvükön is helyesen beszélni, de erre sajnos itt nincs lehetőség, ezért igyekszünk minél gyakrabban hazalátogatni, hogy a nagyikkal és a rokonokkal is találkozhassanak. Ami mégis vigasztal, hogy rengeteg gyerekprogramot szervezhetek itt a kicsiknek. A közelünkben van uszoda, lovarda, bringázási lehetőségek, játszóterek, és a Budakeszi Vadasparkba is gyakran ellátogatunk. Örülök, hogy itt nőhetnek fel, hogy sok magyar barátjuk van, és más külföldi családokkal is gyakran találkozunk, így elég multikulturális környezetben nevelkednek. A Budapest Moms csoport rendezvényeit is nagyon szeretjük, mert itt sok külföldivel ismerkedhetünk meg. Macedóniában soha nem ünnepeltük meg az anyák napját vagy a gyereknapot, de most, hogy itt élünk, Magyarországon, ezekre mi is odafigyelünk. Legalább ez is egy-egy alkalom arra, hogy együtt legyünk és szórakozzunk."


Thaiföld: rokonok közt nőnek fel a gyerekek

Tukta (36) Thaiföldön volt főiskolai hallgató, amikor Szilárd (45) turistaként az országba utazott. A fiatal lány ekkor ismerkedett meg a ma informatikai tanácsadóként dolgozó Szilárddal. Szerelem volt első látásra, ám egyszer csak letelt a szabadság, a fiúnak haza kellett utaznia, és ezzel kezdetét vette egy hosszú-hosszú távkapcsolat. Érzelmeik azonban mindvégig olyan erősek voltak, hogy a lány végül úgy döntött, Magyarországra költözik. „Hét év után döntöttünk úgy, hogy gyereket szeretnénk, és ez elég hamar sikerült is. A várandós kismamáknak Thaiföldön nincs ennyi kötelező orvosi és védőnői látogatás, mint itt. Ott az állapotos nők többsége nem is jár orvoshoz, ha nincs különösebb problémája. Ha mégis ellátásra szorul, akkor sincs semmi gond, mivel a kórházak ott modernebbek, jobban felszereltek, és a személyzet is rugalmasabb. Ennek persze az az ára, hogy mindenért fizetni kell."

Kisfiuk, Nimród Samut 3 évvel ezelőtt született. „Mivel a rokonaink messze laknak, a párommal ketten intézünk mindent. Az első évben sokat voltunk Samuttal ketten a szüleimnél, ahol sok a segítő kéz, különösen, hogy ő az első unoka. Jó dolgunk van otthon, mert a nagyszülők és a nagynéni is körülrajongják a gyerkőcöt." A thaiföldi intézményrendszer Tukta szerint talán egyszerűbb. A gondos szülők ott is beadatják az oltásokat, és minden kivizsgálásra elviszik a gyereket, amit az orvos előír, de a családnak nagyobb szerep jut a gyereknevelésben. „Mivel nincs nyugdíj, a gyerekek feladata támogatni az idős szülőket, például biztosítással, ápolással, cserébe a nagyszülők szívesen vigyáznak az unokára, míg a kicsi iskolás nem lesz. A nagyvárosi élet ugyan kezdi felőrölni ezt a rendszert, de még többnyire működnek a rég bevált szokások, és a gyerekek javarészt rokonok közt nőnek fel. A modernizációval járó változás azonban már most megmutatkozik abban, hogy radikálisan csökkent az egy szülőre jutó gyerekek száma."

Tukta édesanyaként úgy érzi, hogy Magyarországon az emberek jobban odafigyelnek a kisgyerekes szülőkre, mint Thaiföldön. Ott ugyanis több az ember, és kevesebb figyelem jut mindenkire. Itt rengeteg jó tapasztalata van kisgyermekes anyukaként, például átadják neki a helyet a buszon, villamoson, ha Samuttal utazik, és a reptéren is mindig segítenek nekik. Azt mondja, hogy Thaiföldön erre sajnos nem számíthat. És hogy miként ünneplik az édesanyákat a távol-keleti országban? „Anyák napján jázminkoszorút kapnak az anyukák, és az apukákról sem feledkeznek meg, őket is megköszöntik apák napján. Gyereknapon pedig a családok rengeteg programmal kedveskednek a kicsiknek, az iskolák és az árusok ingyen osztogatják apró ajándékaikat."






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás