2018.05.25. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


Miért nem jó nekem soha semmi?

Miért van az, hogy valakinek semmi sem jó és semmi sem elég, míg más a napsütésnek vagy akár egy kedves szónak is annyira tud örülni?

Varbai-B.Csák Amarilla
2018.03.12  13:07   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Van, akinek hiába van szép nagy háza és autója, gyönyörű családja, hatalmas baráti köre, mégsem érzi jól magát a bőrében. Még így is örökké elégedetlen. Míg van, aki sokkal rosszabbul áll anyagilag, és esetleg az egészsége sem az igazi, mégis vidám, optimista, élvezi az életet.
- A modern ember egyre hajlamosabb az elégedetlenségre, és ez nem feltétlen személyiségfüggő, hanem inkább társadalmi probléma - magyarázza Orvos-Tóth Noémi klinikai szakpszichológus. - Az ember pszichés működése maximum 150 fős csoportra lett optimalizálva, ahol fontos az összehasonlítás, hiszen ez teszi működőképessé a közösséget, és biztonságot ad. Ma viszont tucatnyi csoportban kell összemérni magunkat, ezért könnyebben kerülünk olyan helyzetekbe, ahol alulmaradunk. Állandó bizonytalanságban lebegünk. Azt érezhetjük, hogy bármit csinálunk, az nem elég jó, nem tudunk megfelelni, és kialakul a tanult tehetetlenség. A közösségi média nagyban segíti ezt, hiszen naponta találkozhatunk olyan információval, amely megerősíti, hogy nem vagyunk megfelelőek, mert nem jól választottuk meg a munkakörünket, a lakhelyünket, a gyerekünk iskoláját, s a többi. Állandó frusztrációnak vagyunk kitéve.

Túl gyorsan zajlik az élet

Az állandó elégedetlenség pedig negatív gondolatokat, érzéseket teremt, amelyek akár éveken keresztül ronthatnak az életminőségünkön, a hangulatunkon és a hozzáállásunkon. Eltompíthatják az ösztöneinket, elfedhetik a hibáinkat, és ezáltal megakadályozzák, hogy a nehéz helyzeteket a javunkra fordíthassuk, hogy tanulhassunk belőlük. Így pedig valóban szinte sosem lehetünk sikeresek és boldogok!
A megtartó emberi kapcsolatok hiánya is befolyásolja az elégedetlenséget, hiszen nem kapjuk meg a környezetünktől azt az élményt, hogy értékesek vagyunk. A párok a nap nagy részét távol töltik egymástól, hazaérve viszont mindkét fél énmegerősítő funkciókat várna el a másiktól. Két elbizonytalanodott ember próbál bizonyosságot nyerni. Szakértőnk szerint a másik nagy probléma, hogy túl gyorsan zajlik az életünk, és képtelenek vagyunk megemészteni mindazt, ami velünk történik. Egyik élményből a másikba ugrunk, miközben az élményfeldolgozás elmaradása miatt kimerül a lelkünk. A lelki működés lassú, ez a gyors tempó nem megfelelő neki. Az elégedettségbe meg kell érkezni, időt kell hagyni rá, át kell élni.

Miért nem vagyok boldog?

Az embert az elégedetlensége hajtja előre, hiszen mindannyiunkban lakozik egy természetes vágy a többre, a szebbre. Ebből kiindulva az érzés pozitív dolog is lehet, hiszen inspirál. De csak egy bizonyos pontig egészséges. Az örök elégedetlenség kétfelé ágazik, hiszen vannak azok, akik sóvárognak ugyan a jobb után, de nem tesznek érte semmit, és vannak, akik túl sokat is, és képtelenek leállni. A közös pont a két csoportban az, hogy egyikőjük sem értékeli azt, amije van.


- A perfekcionizmus arról szól, hogy a cél a tökéletesség, a száz százalék, ezt azonban sosem fogjuk elérni - mondja a pszichológus. - Az egyén aktívan megy előre, de mindig azzal az élménnyel, hogy még hiányzik valami, ez pedig frusztráltságot szül. Csupán idő kérdése, hogy a perfekcionistából mikor alakul ki egy tanult tehetetlen, aki a passzivitásba menekül. Mindkettő nagyon szorongató állapot. Ugyanakkor temperamentum és a családi felfogás kérdése is, ki mennyire süpped bele. Ha a család hiedelme szerint az élet küszködés, örökös hajtás, robot, akkor ezt mi is így fogjuk látni, ami egy kicsit negatívabb habitussal párosulva egészen katasztrofális életszemléletet tud eredményezni. Ezzel szemben egy jó hangulatú családban, ahol örülünk az apróságoknak is, és megéljük azt, hogy vannak küzdelmek, de egyébként az élet szép, könnyebben felül tudunk kerekedni a rossz érzéseinken.
A negyvenes éveiben járó Seres Andrea inkább pesszimistának vallja magát, és gyerekkorában gyakran hallotta az édesanyjától, hogy „Nekünk semmi sem megy egyszerűen!". Andinak már fiatalabb korában is feltűnt, hogy képtelen értékelni a jó dolgokat. Hiába valósította meg a céljait, nem tudott igazán örülni, mert úgy érezte, valami még kellene. Ezzel egy időben pedig azt látta, hogy mások élete sokkal jobb, boldogabb, teljesebb.
- Mindig is vonzott a reklámok világa, ezért küzdöttem a gimnázium óta. Sikerült egy remek állást találnom, folyamatosan egyre magasabb pozícióba kerülök, mégsem vagyok elégedett. Aztán nagyon vágytam egy romantikus tóparti esküvőre, amit egy év alatt meg is szerveztünk, a lehető legtökéletesebbre sikerült, én mégis arra emlékszem, hogy felmelegedett a pezsgő, sótlan volt a leves, nem volt makulátlan a sminkem. És persze a külsőmön is folyton találok valami kritizálni valót. Látom a családomon, hogy ők is szenvednek, mert tudják, nem vagyok teljesen boldog, és nem értik, miért. Sokszor még én sem. Egyszerűen csak azt érzem, hogy másokkal ellentétben én nem vagyok elég jó.


Legyen jó nekünk!

- Nehéz megoldást találni, hiszen az egyén nyakába varrtuk a teljes felelősséget. Azt mondjuk, hogy bármit elérhet, csakis rajta áll, hogy sikeres lesz-e vagy sem. Ez hatalmas teher, hiszen nyomasztó, hogy állítólag bármire képes vagyok, mégis itt sínylődök egy rossz munkahelyen, egy rossz kapcsolatban - mondja Orvos-Tóth Noémi. - Teljesen át kell alakítani az életünket: lassítsunk, növeljük a tudatossági szintünket, és alakítsunk ki kis csoportokat. A fókuszt helyezzük önmagunkra, ne a külvilágban keressünk fogódzókat. Töltsünk több időt magunkkal, illetve a hozzánk közel álló emberekkel. Emellett el kell fogadnunk, hogy azok az illúziók, amelyekkel hitegetnek, nem léteznek. Nincs tökéletes élet, házasság, munkahely. Az örök elégedetlenséget tápláló illúzióhajhászás semmire nem vezet.
Andreával ellentétben Vivien szülei sosem panaszkodtak, hogy valami nehéz, és nem fog menni. Vivien édesapja rengeteget dolgozott, és lánya azt látta rajta, szereti, hogy ez a menete az életének. Édesanyja pedig minden apróságban, akár egy kis kavicsban is meglátta a szépet, a boldogságot.
- Manapság már minden a külsőségekről, a hatalmas, kifelé mutatott sikerekről és a tökéletességről szól - mondja Vivien. - Arról nem beszélünk, hogy ezek mögött mennyi munka van. Ráadásul rengeteg apró dolog mellett elrohanunk, és nem vesszük észre, mi mindenért lehetnénk hálásak. Amikor valami rosszul sikerül az életemben, próbálom levonni belőle a tanulságot, az később a hasznomra válhat. Arra gondolok, hogy van megoldás, és próbálok a kisebb, boldogságot okozó dolgokra koncentrálni. A blogomon, a KvSzüneten is igyekszem ezekre felhívni a figyelmet. Megpróbálok segíteni, hogy az emberek észrevegyék és örüljenek a napsütésnek vagy akár egy ölelésnek is. Nekem a terápiát a befelé fordulás, a séta, a beszélgetés és az írás jelenti.
A pszichológus is azt tanácsolja, hogy keressük meg azt az elfoglaltságot, amelyben megéljük a flow-élményt. Amit szeretünk csinálni, ami örömet okoz, mert ez nagyon jót tesz a lelki egészségünknek.
- Vegyünk példát a gyerekekről, akik úgy mennek bele egy tevékenységbe, hogy nem arra figyelnek, hogy mit fognak róluk gondolni, és mi lesz, ha elrontják. Ne azt nézzük, mások mit szólnak hozzá, hanem magunkra gondoljunk, és arra, hogy ez most milyen jó lesz nekünk!






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás