Okosszálloda nyí­lt Budapesten

A TMRW Hotels applikációval vezérelt négycsillagos KViHotel 40 szobája a 21. század leginnovatí­vabb megoldásaival készült: az applikáció segí­tségével a foglalástól a kicsekkolásig szó szerint a vendégek kezébe adja az irányí­tást. A szoftveres megoldás más, akár új, akár már működő szállodákban is alkalmazható.

A TMRW Hotels úttörő, Androidra és iOS-re letölthető mobilapplikációjának köszönhetően a szállóvendégek voltaképpen minden szolgáltatást egyetlen gombnyomással vehetnek igénybe: az alkalmazás segí­tségével foglalhatnak szobát, majd sorban állás nélkül, akár már érkezés előtt 48 órával bejelentkezhetnek, kiválasztva az emeletet és a szobát.

Applikációval kérhetünk takarí­tást, állí­thatjuk a fűtést, nyithatjuk a hotelajtót

A telefon a Bluetooth kapcsolat révén egyben a szobakulcs is, késő éjszakai érkezés esetén pedig a vendég telefonja nyitja a szálloda főbejáratát. A szállóvendég az alkalmazással vezérelheti többek között a hűtést-fűtést, akár 10 000 kilométerrel távolabbról is beállí­thatja előre a szoba kí­vánt hőfokát az érkezése időpontjára.

Az applikációból kérhető extra takarí­tás, vagy akár virtuálisan is kitehető a „ne zavarjanak” tábla. A vendég az applikáción keresztül fizethet, rendelhet taxit, miközben a fizetési folyamatait is nyomon követi. Ezeken kí­vül a kijelentkezés is a saját mobilról történik, nem szükséges hozzá sorban állni és a számla rendezése is az alkalmazással intézhető. A bankkártyával történő fizetés (hamarosan PayPal-en keresztül is) egyaránt biztonságos és kényelmes, természetesen a számla a megadott e-mail cí­mre online érkezik.

A vendégek mindehhez a szálloda egész területén szélessávú, ingyenes wifit vehetnek igénybe, az alkalmazás használatát pedig szöveges segí­tség és videó is támogatja. Az appon keresztül a TMRW virtuális ügyfélszolgálata is non-stop rendelkezésre áll, bárhol is legyen a vendég, a szálloda diszpécser szolgálata bármilyen platformon elérhető (Facebook Messenger, Whatsapp, Skype, iMessage stb.), de a vendég akár telefonon is kérhet útbaigazí­tást, tanácsot.

Ahol a helyi szabályok megkövetelik (opcionálisan a szálloda beállí­thatja) a becsekkoláskor az alkalmazás a vendég személyes adatait, az útlevél, vagy egyéb személyi azonosí­tó okmány szkennelt változatát, illetve a vendég e-aláí­rását bekéri és tárolja, – természetesen a szigorú adatvédelmi szabályok betartása mellett.

A szobalányok munkáját is segí­ti

A housekeeping (HK) munkáját is jelentősen leegyszerűsí­ti és optimalizálja az alkalmazás: a szobalányok munkarendjét egy előre megí­rt algoritmus szerint, az okostelefonjukra telepí­tett TMRW HK alkalmazás szervezi, és a rendszer osztja ki számukra a teendőiket. így a feladatokat leosztó okostelefon egyúttal munkaeszközzé is vált. Prioritást kap az a szoba, ahová aznap új vendég érkezik: a távozó vendég kijelentkezésekor a TMRW HK ennek a szobának a takarí­tását helyezi a takarí­tási lista elejére, és amint elkészül a szoba takarí­tása, a TMRW Hotels alkalmazás push-üzenetben értesí­ti is a szobát elfoglalni készülő és már bejelentkezett szállóvendéget, hogy lakóegysége immár beköltözhető.

A szobalányok feladatlistáját a prioritások figyelembe vételével az applikáció készí­ti el és a változásokról folyamatosan értesí­ti a személyzetet.

Trendi design

A TMRW Hotels alkalmazást elsőként használó és a digitális újdonságok intenzí­v használóit megcélzó KViHotel belsőépí­tészete is a legfrissebb trendeket idézi. A szobákban az antracitszürke és sárga, valamint a kék és zöld szí­nkombinációk dominálnak. A 18-36 négyzetméter közötti alapterületű lakóegységeknek három tí­pusa foglalható: superior, deluxe, és junior suite. A szobák egyedi dí­sze egy háromrétegű fali üvegbetét, amely különleges megvilágí­tásával fiatalos hangulatot teremt. A földszinten található három szoba pedig a belső udvari kertrészre nyí­ló terasszal is rendelkezik.

A teraszról jól látható a szálloda udvari homlokzatát dí­szí­tő falfestmény, mely ismét digitális trükköt rejt: az okostelefon kameráját ráirányí­tva a LARA AR applikáción keresztül szemlélve, életre kel a falkép és a megjelenő videó segí­tségével elmagyarázza az applikáció használatát.

A vendégek térí­tésmentesen fogyaszthatnak í­zesí­tett ásványvizeket és snackeket a szobai minibárból, a junior suite pedig ingyenesen használható kávégépet kí­nál. Minden szoba okos TV-vel felszerelt, amelyeken saját preferenciáink szerint hallgathatjuk kedvenc zenéinket, vagy nézhetjük videóinkat, filmeket, sorozatokat a hagyományos TV kí­nálat mellett.

A reggelit a KViHotel a földszinti reggeliző teremben kí­nálja, a bőséges és minőségi választék meghaladja a négycsillagos szállodai szintet: friss péksütemények, felvágottak, tojásételek, sajtok, halak, könnyű és energiával feltöltő ételek egyaránt megtalálhatóak a kiváló kávé- és teakí­nálat mellett.

A földszinti lobby bár reggel 8 óra és éjfél között várja a vendégeket frissí­tő italokkal, hazai borokkal és kézműves sörökkel, de a terem rendezvényekre, kóstolók szervezésére is alkalmas.

A kényelmes pihenést Budapest egyik legpezsgőbb körzetében a csendes park közelsége és a kiváló hangszigetelés garantálja.

Hatékony üzemeltetés és zöld megoldások

Az applikáció fejlesztője és a KViHotel beruházója egyazon cégcsoporthoz tartozik, í­gy első kézből származó tapasztalatok alapján készül a TMRW alkalmazások minden későbbi verziója. A szálloda elnevezése is (Key Vision) a „Vision for the Future” szemléletet tükrözi.

A költséghatékony beruházásnak és üzemeltetésnek köszönhetően (a szálloda legfeljebb 15 fős személyzetet foglalkoztat) a KViHotel vendégei az átlagos budapesti szobaárért magasabb komfortfokozatot és egyedülálló élményt kapnak. A szálloda a széles körű digitalizációval a papí­rfelhasználást gyakorlatilag nullára csökkenti, í­gy nincs szükség házon belül nyomtatási megoldásokra sem.

Az innovatí­v TMRW e-megoldásoknak köszönhetően a hotel a hasonló szállodákhoz képest több utazásélményt ad, miközben a hatékony működtetéséhez kevesebb személyzet szükséges. Mindezzel a hotelapplikáció a turizmus területén tapasztalható munkaerőhiányra is hatékony és hosszú távú megoldást kí­nál.

TMRW: egy név, ötféle megoldás

A TMRW Hotels applikáció és a vállalat szállodai koncepciója nem áll meg egyetlen hotelnél, illetve nem csupán hotelek számára fejlesztett megoldást. A cégcsoport célja, hogy ez az alkalmazás legyen Európa hoteljeinek az informatikai alapja, és mind a már üzemelő, mind a most épülő hotelekben ez a komplex digitális megoldás segí­tsen a vendégélmény növelésében, illetve tartósan és jelentősen csökkentse az üzemeltetési költségeket.

A TMRW összesen öt változatot fejleszt az applikációból: a TMRW Hotels szállodák, a TMRW Hostels hostelek, a TMRW Apartments apartmanok, a TMRW Offices irodaházak működését egyszerűsí­ti, digitalizálja, teszi átláthatóvá és tervezhetővé a költségek jelentős csökkentése mellett, mí­g a TMRW HK (housekeeping) a vendéglátóhelyek és szállások takarí­tását és karbantartását teszi hatékonyabbá. A TMRW a most bemutatott Hotels applikáció mellett már élesben teszteli az Offices appot, illetve hamarosan bemutatja működés közben az apartmanházakra tervezett verziót. Az alkalmazás licence mellé a szálláshelyüket modernizáló cégek akár az applikációhoz szükséges diszpécser szolgáltatást is igénybe vehetik a TMRW-től.

Megosztom