2018.11.21. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


A végtagpótlás a léleknek is fontos

Hazai szenzáció a szilikontechnológiát alkalmazó végtagpótló protézis!

Családi Lap
2018.01.09  08:00   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Hazánkban évente több ezer végtag-amputációt hajtanak végre, ami sokaknak nemcsak komoly fizikai megterhelést, de nehezen feldolgozható lelki megpróbáltatást is jelent. A veszteség elfogadásában nagy segítséget jelenthet a végtagpótlás, az elvesztett testrészhez a megszólalásig hasonlító szilikonprotézis. A szilikontechnológiát alkalmazó protézisekről azonban még kevesen tudnak.
Akár a hétköznapi tevékenységeink is komoly veszélyeket rejthetnek magukban, hiszen a fűnyíró gép vagy egy éles balta is lehet súlyos baleset okozója, amely akár végtag-amputációt is eredményezhet. A témáról Ravasz Pál szilikonprotetikussal beszélgettünk. „Egy páciensünk akkor vesztette el az ujjait, amikor ékszíjat akart cserélni egy traktorban. Egy rossz mozdulat, és kész volt a baj, beakadt mindkét kézfeje, és elvesztette az ujjait" - meséli az ortopédiai műszerész, a Budapesten működő Szilikon-ház Kft. ügyvezetője.

Baleset a koncerten

Gerda esetében is elég volt egy pillanatnyi figyelmetlenség, aki így elevenítette fel életre szóló sérülésének mozzanatait. „Ausztriába mentünk AC/DC-koncertre. Hosszú volt a buszút, és amikor megérkeztünk, már nagyon kellett sietnem a mosdóba. Gondoltam, lerövidítem az utat, és átmászok egy kerítésen." A kerítés azonban megingott, ő pedig leesett.
„Akkor még észre sem vettem, hogy bármi baj lenne, csak kicsivel később éreztem, hogy zsibbad a jobb kezem." Amikor pedig lenézett a kezére, nem akart hinni a szemének. A jobb keze gyűrűsujjának felső harmada hiányzott, beakadt a kerítésbe, így okozva súlyos sérülést. Szerencsére Gerda nem veszítette el a lélekjelenlétét, azonnal szólt a barátainak. Hívták a koncert helyszínén szolgálatot teljesítő mentősöket, akik azonnal elsősegélyben részesítették, majd megkeresték a hiányzó testrészt, és hűtőtáskába tették. „Sajnos azonban mivel ez nem vágott, hanem tépett seb volt, annyira roncsolódtak a szövetek, hogy már nem tudták visszavarrni az ujjpercemet" - meséli Gerda.
Ilyen és ehhez hasonló esetek miatt évente körülbelül ötezer ujjamputációt hajtanak végre Magyarországon. A végtagvesztések hátterében legtöbbször baleset áll, kisebb arányban pedig daganatos betegségek következményeként elkerülhetetlen az amputáció. Ez utóbbi általában az arcot - a fület, az orrot - jelenti. „Az érintetteknek azonban csak kis része, évente körülbelül négyszáz páciens jut szilikonprotézishez. Az igazság az, hogy nagyon kevesen tudnak az ellátásról, hiszen ez a rehabilitáció része, ami sokkal kevésbé hangsúlyos idehaza. Sokan egyszerűen beletörődnek abba az állapotba, hogy hiányzik egy ujjuk, és megpróbálnak együtt élni ezzel a gondolattal. Holott lenne rá professzionális megoldás" - vélekedik Ravasz Pál.

A léleknek is fontos

„Egy osztrák korházba kerültem, ahol szerencsém volt, mert egy magyar orvos kezelt - folytatja történtét Gerda. - De eléggé magam alatt voltam, főleg amikor kiderült, hogy nem tudják visszavarrni az ujjam. Kérdeztem az orvostól, hogy akkor mit lehet kezdeni ezzel, és mondta, hogy semmit, legjobb lesz, ha beletörődök." Gerdának csupán akkor lett valamivel jobb kedve, amikor hazafelé tartva böngészni kezdte az internetet, és ráakadt Ravasz Pál szilikonprotetikusra. „Bár még ekkor is nehezen viseltem a helyzetet, de szerencsére a barátaim mellettem álltak, gyakran átjöttek hozzám látogatóba, tartották bennem a lelket."

A Budapesten működő Szilikon-ház személyre szabott, egyedi kivitelezésű szilikonprotéziseket készít, főleg részleges felsővégtag-pótlásokat, úgymint ujjak, kézfej, részleges kezek, illetve előláb- és részleges lábpótlásokat, vagyis lábujjat, sarokvéget és talpat. „A szilikontechnológiának köszönhetően ma már lehetőség van arra, hogy az ép végtagról vett minta alapján elkészülhessen annak élethű mása. A pótolt ujj vagy részleges végtagok vizuálisan nem megkülönböztethetők az ép, mintául szolgáló egészséges testrésztől - mondja Ravasz Pál. - A szilikonprotézisek minden tekintetben hozzájárulnak az életminőség javításához, funkcionális és esztétikai értelemben egyaránt. Ráadásul az évek során azt tapasztaltam, hogy ez a fajta végtagpótlás a páciensek lelkének is jót tesz, megkönnyíti számukra, hogy feldolgozzák a veszteséget. Ez talán hölgyek esetében még fontosabb. Volt olyan női páciensünk, akit annyira megviselt a baleset, hogy protézis nélkül nem is nagyon mozdult volna ki az otthonából."

Egy hónap alatt elkészül

„Első lépésben időpontot egyeztetünk a pácienssel, majd a budapesti székhelyű orvosi szakműhelyünkben mintát veszünk a hiányos végtagról, illetve az ellenoldali végtagról. A mintavétel során egy kétkomponensű mintázó szilikont alkalmazunk, amely alapján egy pozitív gipszmintát öntünk. A mintavétel maximum fél órát vesz igénybe - ismerteti az eljárást a szilikonprotetikus. - A mintavétel során a bőrszínt is kikeverjük, amely alapján elkészülhet a végleges szilikonprotézis. Először azonban - a gipszminta alapján - alig öt nap alatt egy próba-szilikonprotézist készítünk. Amennyiben a minta tökéletesen illeszkedik a traumás testrészhez, úgy legyártjuk a végleges szilikonprotézist, amelynek színe, kiképzése teljesen egyedi, így élethű mása az eredeti, egészséges végtagnak, testrésznek."
A mintavételt követően nagyjából egy hónap alatt születik meg a végleges végtagpótlás - függően a traumás végtag állapotától. Az elkészítés során minden apró részletre nagy figyelmet szentelnek a műhelyben, a szilikonujjakra például akril anyagból körömpótlások is készülnek, amit a hölgy páciensek akár ki is lakkozhatnak.



Gerda ma már a második protézisét használja, és ha nem mutatná meg nekünk, hogy pontosan melyik ujjáról van szó, fel sem tűnne a különbség. Mint mondja, eleinte ugyan meg kellett szoknia, de ma már a mindennapi életben egyáltalán nem zavarja, ugyanúgy festi a körmét, hord gyűrűket. És hogy pozitív vége legyen az ő történetének is, még elmeséli: „Azóta sikerült eljutnom egy AC/DC-koncertre is. Persze a barátaim nem engedték, hogy megpróbáljak ismét átmászni egy kerítésen."






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás