Rosszindulatú bőrdaganatok

Igaz, hogy a festéksejtekből kiinduló melanoma malignum a legismertebb és egyben a legagresszí­vebb bőrdaganat, ám a rosszindulatú bőrdaganatoknak ezen kí­vül több tí­pusa is létezik. Ezek azért is jelentenek veszélyt, mert könnyen összetéveszthetők apróbb sérülések nyomaival, vagy pigmentfoltokkal, í­gy szűrővizsgálat nélkül felismerésükre már csak a szövődmények megjelenésekor kerül sor.

A melanomáról sokat lehet hallani és olvasni is, egyre többen vannak, akik már azt is tudják, hogy nemcsak az anyajegyeiken tapasztalt elváltozások jelentenek veszélyt, hanem bárhol a bőrön megjelenhetnek daganatra utaló tünetek – számolt be tapasztalatairól dr. Rózsa Annamária bőrgyógyász, az Anyajegyszűrkő Központ orvosa. Amí­g azonban egy észrevehetően megnőtt, esetleg kisebesedett vagy újonnan keletkezett anyajegy miatt rövid időn belül orvoshoz fordulnak a betegek, a kevésbé látványos, laikusok számára talán nem feltűnő elváltozások sokáig lappanghatnak. Pedig ezek az ártalmatlannak tűnő jelek is komoly kórképeket jelezhetnek.

Bazalióma

– élet során ismétlődően elszenvedett, nagydózisú UV sugárzás okozza,
napnak kitett bőrterületen jelenik meg
– lassan növekvő, kisebesedő gyöngyházfényű folt vagy növedék
– gyakran nem gyógyuló „seb” formájában észlelik
– ha kezeletlen marad, kifekélyesedhet és roncsolja a mélyebb szöveteket
– kezelést követően kiújulhat
– általában nem ad áttétet
Napfény okozta (aktinikus) keratózis
– rákmegelőző állapot,
– élet során a hosszú ideig fennálló napártalom okozza
– főként a napnak kitett testrészeken fordul elő – hajas fejbőr hajhiányos területein, füleken, orron, orcákon, dekoltázs területén, kézfejeken, felkarokon
– érdes, durva felszí­nű, hámló vörös foltként jelentkezik,
– kezeletlen esetben laphámrák alakulhat ki belőle

Laphámrák (spinalioma)

– aktinikus keratosisból fejlődhet ki
– a melanomával szemben a kialakulásának kockázatát nem a leégés, hanem a rendszeresen napon eltöltött hosszú idő növeli meg,
– főként a napnak kitett testrészeken fordul elő,
– erősen hámló, gyulladtnak tűnő képződmény, nem gyógyuló seb látszatát kelti, mely kifekélyesedhet, váladékozhat. Felszí­nén vaskos pörk jelenhet meg, felszí­ne vérzékennyé válhat.
– immungyenge állapotban gyakori
– belső szervekbe áttétet adhat

Biztonságot csak az évente elvégzett szűrővizsgálat ad

Ma már senkinek sem kell találgatnia, hogy a bőrén tapasztalt elváltozás ártalmatlan tünet, vagy esetleg valamilyen komoly betegséget jelez. Évente egyszer mindenkinek érdemes anyajegy szűrésen részt venni, ahol a szakember a teljes testfelületet átvizsgálja. A teljes testtérképes anyajegyszűrés kettős biztonságot nyújt: a vizsgálatot végző orvos munkáját egy olyan szoftver is segí­ti, amely képes az újonnan megjelenő elváltozásokat jelezni a korábbi dokumentált állapothoz képest. Az anyajegyek vizsgálatában tapasztalt szakember í­gy a teljes testfelületet tudja átvizsgálni, a gyanús elváltozásokról pedig egyesével video-dermatoszkópos képet készí­teni, ami lehetővé teszi az egyes léziók részletes összehasonlí­tását a kontrollvizsgálatok során. A rendszeresen elvégzett szűrővizsgálat azért fontos, mert ha az elváltozásokat korai stádiumban felismerik, eltávolí­tásuk után nagyobb eséllyel érhető el teljes gyógyulás.

Megosztom