Teljes élet teljes kiőrlésű kenyérrel

Hazánkban továbbra is az egyik legnépszerűbb alapélelmiszer a háztartásokban a kenyér. A boltok polcain pedig sorakoznak a különféle változatokban készült veknik, cipók, zsemlék, kapható például szénhidrátcsökkentett, teljes kiőrlésű, rozsos, adalékanyagok nélküli pékáru. Sokszor azonban fogalmunk sincs, melyiket válasszuk, vagy éppen hogy valóban jobb-e a teljes kiőrlésű kenyér, mint a fehér lisztből készült társa.

Akár diétáról, akár életmódváltásról van szó, gyakran az első dolog, amit hallunk, hogy hagyjuk el a kenyeret. ím joggal vetődik fel bennünk a kérdés, hogy miért. Már nagyanyáink is előszeretettel fogyasztották reggelire, ebédre, vacsorára, és nekik sem lett tőle bajuk, akkor nekünk miért lenne? A válasz leginkább abban keresendő, hogy a régi időkben a háziasszonyok maguk sütötték a kenyeret, nem pedig a nagyüzemekben vásárolták, ahol sokszor mindenféle plusz adalékanyagot kevernek a „házi” kenyérbe.

Meg kellett szoknunk

Mielőtt azonban mélyebben beleásnánk magunkat a kenyér rejtelmeibe, fontos tisztázni, hogy mitől lesz egy termék teljes kiőrlésű. A gabonaszem fizikailag is szétválasztható három fő alkotórésze a héj, a magbelső és a csí­ra. A héj (vagyis a korpa) a fő cellulóz- és élelmirost-hordozó rész, az alatta lévő rétegek pedig ásványi anyagokban és vitaminokban gazdagok. A magbelsőt főleg keményí­tő és fehérjék alkotják, jelentős a cukor-, zsí­r- és ásványianyag-tartalma. A csí­ra amellett, hogy szintén gazdag ásványi anyagokban, A- és E-vitamint is tartalmaz. A fehér lisztbe csak a magbelső kerül, ezért a gabonaszem eredeti rost-, ásványianyag- és vitamintartalmának nagy része a feldolgozáskor elvész, a teljes kiőrlésű liszt viszont a gabonaszem összes alkotóját tartalmazza. Ezért egészségesebbek a teljes kiőrlésű kenyerek.

„A kenyér hozzávalói a gabonák, a ví­z, az élesztő és a só – magyarázza Ludwig Klára, a Jí“Kenyér alapí­tója, tulajdonosa. – Szerintem a minőségi alapanyagokból, adalékanyagok nélkül, hosszú tésztavezetéssel készült kenyér egészséges, de mint minden másnál, a kenyérnél is fontos a mértékletes fogyasztás.” Klára, miután itthon elvégezte az iskoláit, pékként kezdett el dolgozni Németországban. Egy hagyományos német pékségben szerezte meg a gyakorlatát, és itt ragadta teljesen magával a német kenyérkultúra. Ennek hatására érezte úgy, hogy mindent meg kell tennie azért, hogy itthon is megismertesse a Magyarországon akkor még újdonságnak számí­tó rozs-, magvas és teljes kiőrlésű kenyereket, és megmutathassa azt, hogy a kenyér igenis képezheti az egészséges élet részét. „Emlékszem, hogy kezdetben, 1995-ben nagyon nehéz volt ezt a fajta í­zvilágot megszerettetni a hazai fogyasztókkal. A 100%-osan teljes kiőrlésű termékeknek, illetve a magas rozstartalmú kenyereknek ugyanis teljesen más az í­zük, mint fehér lisztből készült társaiknak” – magyarázza Klára.

A csak teljes kiőrlésű lisztből készült kenyér állaga sűrű, nem morzsálódik, í­ze enyhén savanykás, és a frissességét hosszan, több napon át megőrzi. A jellegzetes í­zvilágot nagyban meghatározza a benne lévő kovász is. Ez lényegében egy lisztből, ví­zből és élesztőből készí­tett, úgynevezett előtészta, amelynek célja az élesztőgombák elszaporí­tása. Ezzel segí­tik elő a tészta lazí­tását. A Jí“kenyérnél például a kenyereket saját kovásszal, hosszú tésztavezetéssel, adalékanyagok és tartósí­tószer hozzáadása nélkül készí­tik.

Jó hatással van a vércukorszintre és az emésztésre

„A teljes kiőrlésű termékek glikémiás indexe (GI) jóval alacsonyabb, mint a fehér lisztből készült termékek GI-értéke, emiatt kevésbé emelik meg a szervezet vércukorszintjét – ismerteti Vincefiné Simon Tí­mea dietetikus, táplálkozási szaktanácsadó. – Sokkal egyenletesebb tartományban marad a vércukorszintünk, ha teljes kiőrlésű termékeket fogyasztunk. A magas rosttartalom pedig még a vérzsí­rszintet is csökkentheti, és jótékony hatással van az emésztésre. További előnyös tulajdonságuk ezeknek a termékeknek, hogy kevesebb szénhidrátot tartalmaznak, mint a fehér lisztből készült verziók. Ezért cukorbetegeknek, fogyókúrázóknak kifejezetten ajánlott a fogyasztásuk, elsősorban reggelire. A csomagoláson feltétlenül nézzük meg, hogy milyen arányban található benne fehér liszt és teljes kiőrlésű liszt. Sokszor ugyanis nem megfelelő a lisztek aránya, í­gy előfordulhat, hogy sokkal inkább fehér lisztből készült az a termék. Fontos odafigyelni arra is, hogy mennyi cukor található benne. Sajnos ugyanis gyakran előfordul, hogy nagyon sok… Érdemes megnézni a többi összetevőt is. Az adalékanyagokkal, tartósí­tószerekkel készült kenyerek talán tetszetősebbek, de jobb, ha ezeket inkább elkerüljük. Pontosan emiatt csak olyan helyről vásároljunk, amely megbí­zható, és csak olyan terméket vegyünk meg, amelynek csomagolásán vagy cí­mkéjén pontosan feltüntetik az összetevőket. Igyekezzünk 100% teljes kiőrlésű lisztből, adalékanyag, tartósí­tószer és cukor hozzáadása nélkül készült, magas rosttartalmú termékeket vásárolni.”

A Jí“Kenyér pontosan ilyen kenyereket és pékárukat készí­t az egészségtudatos vásárlóknak. Termékeiket hazánkban több áruházlánc is forgalmazza, illetve saját szaküzlethálózatuk is működik. Ha pedig ellátogatunk Pilisszentivánra, akkor személyesen is meggyőződhetünk, miként sül az egészséges kenyér. Az épület kávézójában – ahol koffein- és laktózmentes kávé is kapható – ugyanis egy üvegfal választ el minket a pékségtől, í­gy pedig a kávé kortyolgatása közben élőben láthatjuk, miként sülnek ki a teljes kiőrlésű, 100%-ban természetes alapanyagokból készülő finomságok.

Fokozatosan szoktattam hozzá

Nagy Anikó (37) öt évvel ezelőtt kezdett el egészségtudatosan étkezni és gondolkodni. Először a fehér lisztből készült termékeket cserélte le teljes kiőrlésűekre. Majd elhagyta az adalékanyagokkal gyártott élelmiszereket, és igyekezett olyan termékeket vásárolni, amelyekben kevés a hozzáadott cukor mennyisége. „Amikor süteményt sütöttem, a férjem meg sem kóstolta. Azt mondta, hogy ez nem is igazi desszert. Emiatt úgy kezdtem hozzászoktatni, hogy fele-fele arányban használtam fehér és teljes kiőrlésű lisztet. Amikor pedig kezdett kibékülni az í­zzel, akkor elkezdtem növelni a teljes kiőrlésű liszt arányát.” Ma pedig már az egész család egészségtudatosan táplálkozik, a gyerekek is rengeteg halat, friss zöldséget és teljes kiőrlésű termékeket fogyasztanak.

Megosztom