2017.09.21. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

Tudatosan építem a boldogságomat

Szilágyi Áron olimpiai és világbajnok kardvívóval beszélgettünk

Bauer Zsuzsa
2017.02.13  09:30   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Ahogy az örök élet titkát is folyamatosan kutatjuk, úgy szeretnénk megtudni azt is, hogy mitől lehetünk boldogok. Mert valljuk be, élni elsősorban örömben és boldogságban érdemes. Kinek mit jelent a boldogság? Ki hogyan éri el, hogy boldog legyen, hogy örüljön az életnek? Szilágyi Áron vívót kérdeztük meg arról, ő hogyan teremti meg magának a boldogságot, mit jelent neki a siker, és hogy miként lehet tudatosan felépíteni egy boldog, teljes életet.
Amikor azon kezdtem el gondolkodni, vajon mitől vagyok boldog, és miként teljesítem ki az életemet vívóként, arra jutottam, hogy én is, mint a sportolók többsége, tudatosan építem a boldogságomat. Hiszen nekünk sportolóknak napról napra, edzésről edzésre, versenyről versenyre koncentráltan, tudatosan kell készülnünk a sikerre, a boldogságra. Ennek érdekében minden érzést, impulzust és gondolatot, amely bennem van, úgy próbálom átformálni, hogy a boldogságomat építse.

Egyszer fent, egyszer lent

A sportolónak nagyon nehéz feldolgoznia a kudarcot, ráadásul teljesen természetes, hogy pályafutása alatt kétszer annyi kudarcélmény éri, mint siker. Itt van például a világhírű kosárlabdázó, Michael Jordan, aki a statisztikák szerint amennyi kosarat dobott, kétszer annyit ki is hagyott, sok meccset elvesztett, és pályafutása alatt többször nem nyerte meg csapatával a bajnokságot, mint megnyerte. Mégis mekkora sztár!
A kudarcot sokféleképpen lehet feldolgozni. Én például megpróbálom úgy felhasználni, hogy a következő felkészülési időszakban ösztönzőleg hasson rám. Ha például nem tudok úgy teljesíteni egy versenyen, ahogy azt magamtól elvárom, akkor az ad erőt, hogy visszagondolok arra, hogy Londonban vagy Rióban olimpiai bajnok tudtam lenni, tehát meg tudom csinálni. Lehet, hogy most épp nem úgy sikerül, ahogy szerettem volna, de ez nem jelenti azt, hogy ne tudnék újra sikeres lenni. A kudarc arra is jó, hogy átgondoljam, mit kell változtatnom a felkészülési rendemen, a sporton kívüli életemen vagy a mentális állapotomon.
Persze természetes, hogy egy kudarcélmény után lehangolt lesz a sportoló, hogy jön egy kis depresszív időszak, szomorúság, csalódottság, düh. De ha lent vagyunk, akkor gondoljunk arra, hogy voltunk fent is! Ha pedig tudjuk, hogy bármikor kerülhetünk lentre, akkor még inkább értékelni fogjuk azokat a pillanatokat, amikor épp sikeresek vagyunk. Úgy gondolom, hogy a kudarcélmény hatékony feldolgozásában sokat segíthet a nyitottság: legyünk nyitottak a változtatásokra, új dolgok kipróbálására, új célok kitűzésére. Ugyanilyen fontos az extraverzió, ami azt jelenti, hogy a világból is tudjunk meríteni, ne csak önmagunkkal foglalkozzunk, hanem hagyjuk, hogy mások is motiváljanak minket. A kudarcélmény feldolgozásához szükség van egy kis optimizmusra is, azaz hinni kell magunkban, hogy meg tudjuk csinálni. Ha el tudjuk képzelni, hogy képesek vagyunk megnyerni a versenyt, hogy sikert tudunk elérni, akkor tényleg sikerülhet. Ahogy a kimondott szónak, úgy a gondolatnak is nagy hatása van.

Nem elégszem meg a sikerrel

Sokszor szóba kerül, hogy a sportoló nem tud megbirkózni a stresszel, a teherrel, a szorongással. De vajon miért nem? Mert én egyik olimpián sem éreztem, hogy hatalmas teher lenne rajtam, hogy elvárásokkal kellene foglalkoznom. Persze természetes, hogy a verseny előtt átfut bennünk, hogy mi lesz, ha nem nyerünk, mit fog szólni az edző, a szurkolók, a család. De ezeket a negatív gondolatokat át kell tudni formálni, látni kell a pozitív oldalukat.
Például azt a szót, hogy teher, mi sosem mondtuk ki, helyette inkább az ösztönző kifejezést használtuk. Mert bármi, ami az emberre terhet rak, az fontos neki, helyt akar ott állni, sikeres akar benne lenni, és ez ösztönzőleg hat rá, előremozdítja az életben. A verseny előtt ösztönző a sportolónak, hogy újabb sikert érhet el, hogy sokan fogják nézni, hogy bizonyíthat saját magának, a csapatának, a családnak. Ugyanígy kiiktattuk szótárunkból az elvárást, helyette a lehetőséget használtuk. Ahelyett, hogy az elvárásoknak meg kellene felelni, azt mondtuk, hogy ez egy lehetőség bebizonyítani, hogy az az út, amelyet végigjártunk, az sikerre tud vezetni. És azt se mondjuk soha, hogy lehetetlen! Amikor 17 évesen próbáltam betörni a felnőttek közé, akkor sem úgy álltunk hozzá az edzőmmel, hogy ez lehetetlen. Hanem úgy fogalmaztunk, hogy ez egy új szint, egy új kapukat megnyitó lehetőség. Ha az ember szemben áll egy olyan feladattal, ellenféllel, versenyhelyzettel, amely lehetetlennek tűnik, az sokszor csak azért tűnik lehetetlennek, mert még sosem történt meg vele. Én is nagyon sokszor voltam ilyen helyzetben, és sokszor magamat is megleptem azzal, hogy mikre vagyok képes.
Számomra a siker azonban nemcsak a végeredményben manifesztálódik, hanem végig a felkészülés során is bennem van, mert érzem, hogy jó úton járok, jó felkészülési tervet állítottunk össze. Ha nem is lesz belőle aranyérem, akkor is már maga a felkészülés sikeres önmagában. Persze örül az ember az olimpiai aranynak, de az már csak a hab a tortán, hiszen a felkészülés is egy jól megélt, boldog időszak lehet.
A sikert azonban nemcsak elérni és megélni kell, hanem feldolgozni is. A sikerhez vezető út szerintem nem egyenes, hanem egy körbefutó folyamat. Nekem az a fontos, hogy mindig találjak egy új célt, és mindig tudjam újrakezdeni ezt a folyamatot. Ha elértem egy sikert, akkor az visz tovább, ha újra ki tudok tűzni egy célt, és újra tudok tenni érte. Ilyenkor nincs idő azon gondolkodni, hogy mit fogok kezdeni az életemmel, például egy világbajnoki vagy olimpiai arany után. Mert én nem elégszem meg a sikerrel, és nem érzem úgy, hogy már nincs mit tennem, nincs miért küzdenem. Akkor tud ez folyamatosan működni, ha mindig vannak új célok, és folyamatosan tudok küzdeni a sikerért.

Fotó: MTI/Krizsán Csaba


Kapcsolódó cikkek:




A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás