2017.08.18. ,
facebookrss


Bármit el lehet érni, ha nagyon akarjuk

Egy „dilis pár" Mexikóban

Iliás-Nagy Katalin
2017.02.08  14:18   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Nyaralás a Karib-tengernél, mezítlábas esküvő Mauritiuson, jóga teliholdnál a mexikói tengerparton. Nem, ez nem egy utazási katalógus ajánlata, hanem Fodor Andi és Ádám új élete. Ugyanis néhány évvel ezelőtt rájöttek, hogy a legmerészebb álmaik is megvalósulhatnak, ha igazán akarják.
Talán mondhatjuk, hogy idehaza Andi és Ádám igazán idilli életet élt. Az egyetem elvégzése után mindketten pénzügy-számvitel területen helyezkedtek el, ahol aztán szépen lépegettek felfelé a szamárlétrán, míg végül egy nagy multinál kötöttek ki. Jól kerestek, a szülők büszkék voltak rájuk, ahogy Andi fogalmaz, minden pont úgy alakult, ahogy a nagykönyvben meg van írva. Mégis hiányérzet volt bennük. „Valahogy sosem találtam a helyem idehaza, és már gyerekkoromtól kezdve motoszkált bennem a gondolat, hogy szeretnék külföldön élni. Egyetemista koromban tanultam is Angliában, és nagyon megtetszett az a vidék" - meséli Andi.
Ádám viszont eleinte nem vágyott külföldre, itthon szeretett volna befutni vállalkozóként. Egy telefonos alkalmazások fejlesztésével foglalkozó céget alapított, amelyet kezdetben munka mellett, majd a biztos jövedelmet jelentő állását feladva próbált meg felfuttatni, Andi pedig éjt nappallá téve dolgozott tovább az irodában. Csakhogy egy idő után a félretett pénzükkel együtt a türelmük is elfogyott, és úgy döntöttek, ahelyett, hogy Ádám idehaza keresne új munkát, inkább tesznek egy próbát Angliában. Andi végre úgy érezte, eljött az ő ideje!

A valódi szabadságot nem kaptuk meg

Sok, Angliában próbálkozó magyarral ellentétben Andiék nem a zsúfolt és a lakhatás szempontjából méregdrága Londonba költöztek, hanem az elit iskoláiról híres Cambridge-be. Közrejátszott ebben, hogy Ádám öccse akkor már évek óta a városban lakott, így szállást tudott biztosítani Ádámnak az első hetekben, amíg munkát és albérletet keresett.
Az itthon maradt ismerősök nem igazán hittek abban, hogy ilyen rövid időn belül a takarításon vagy a mosogatáson kívül bármilyen munkát találnának, de Ádám igencsak eltökélt, ha valamit a fejébe vesz. Tanulmányozta az angol önéletrajzokat, ha kellett, akár tízszer is átírta a sajátját, utánajárt, hogy mit szeretnek hallani a munkaadók egy állásinterjún, és persze nagyon jól beszélt angolul. Ádámnak egy hónappal később lett is munkája, nem sokkal később pedig Andi is munkába állhatott. Pénzügyi területen, egy jó nevű cégnél, épp ahogy szerették volna. Az első társbérlet után - ahol megismerkedhettek az igazi „mulitkultival", hiszen volt olasz, spanyol, argentin lakótársuk is - beköltözhettek saját, önálló házukba.
„A középosztálybeliek színvonalán éltünk, nagy ház, kocsi, évente több nyaralás. Életünkben talán először volt annyi pénzünk, hogy tényleg megvehettünk szinte bármit, ami megtetszett. Oda mentünk nyaralni, ahová akartunk, csak rá kellett böknünk a térképre. Igazi easy life! - emlékszik vissza Andi. - De a valódi szabadságot nem kaptuk meg ezáltal, hiszen hiába mehetek bárhová nyaralni, ha csak húsz napom van rá egy évben, hiába vehetem meg a szép nyári ruhákat, ha nincsen nyár, amikor hordhatom. Ismét ott tartottunk, hogy jól megbecsült munkánk van, a szülők boldogok, kívülről nézve csodálatos az életünk, ám egy idő után mi magunk már nem élveztük ezt. Meguntuk a vásárlást, hogy az amúgy is mindig felhős Angliában egész nap az irodában ülünk, és hogy mindig hulla fáradtan rogyunk le este a kanapéra."


Esküvő a tengerparton

Aztán két évvel ezelőtt Andi és Ádám elment Mexikóba nyaralni, és minden megváltozott. „Nagy vágyam teljesült azzal, hogy eljutottam a Karib-tengerhez. Minden más volt itt, mint Angliában. Voltak színek, ízek, fények, vidám emberek, jó hangulat és napsütés. A következő évben pedig egy másik álmom is valóra vált: tengerparti, mezítlábas álomesküvő Mauritiuson. Ezután pedig nem volt megállás. Valami bekattant az amúgy is dilis fejünkben, rájöttünk, hogy bármit el lehet érni, ha nagyon akarjuk."
A napfényes utazásokról hazatérve viszont Anglia még szürkébbnek tűnt, mint korábban, Andiék egyre nehezebben vonszolták be magukat az irodába, a reggeli dugóban ülve pedig Mexikóról álmodoztak. „Végül elvetettük a kétségeket és kifogásokat, és eldöntöttük, hogy lesz, ami lesz, belevágunk. Nem számított már, hogy nem beszéljük a nyelvet, hogy azt sem tudjuk, lesz-e vízumunk, vagy hogy mit fogunk dolgozni és miből fogunk megélni."
Andiék elkezdtek olcsó, Mexikóba szóló repülőjegyekre vadászni, és ahogy lejárt a házuk bérleti szerződése, indultak. Tervük nem igazán volt, mindössze két hétre foglaltak szállást Playa del Carmenben. Összességében hat hónapot maradhattak az országban turistavízummal, illetve ezt egyszer meghosszabbíttathatták, de egyébként ennyi idejük volt eldönteni, hogy tetszik-e nekik a kinti élet. És ennyi bőven elég is volt a számukra. Belevetették magukat a bürokrácia útvesztőibe, tartózkodási engedélyt szereztek, és mivel alkalmazottak már nem szerettek volna lenni, saját vállalkozást indítottak. „Tequilakóstoltatást tartunk külföldieknek, amelynek során megismerkedhetnek a különböző márkákkal és stílusokkal, az egyes típusok előállítási módjával, illetve magának az italnak a történetével. Az ihletet az angliai borkóstolások adták, illetve az, hogy amikor mi nyaraltunk Mexikóban, nem volt ilyen lehetőség, ezért mi magunk sem tudtunk kiigazodni a helyi specialitások között."


Egy percig sem bántuk meg, hogy belevágtunk

Andiék már fél éve Mexikóban élnek, jelenleg készülnek a következő szezonra, fejlesztik a cég marketingjét és az online felületet, kapcsolatokat építenek más cégekkel, és persze kóstoltatásokat tartanak. Ugyanúgy vannak zsúfolt napjaik, mint korábban, de akadnak olyanok is, amelyek csak semmittevéssel telnek. A lényeg azonban, hogy ők osztják be a saját idejüket. A szociális életük itt felpezsdült, barátokkal találkoznak, kirándulni járnak, hajótúrán vesznek részt, vagy éppen elugranak egy tengerparti esküvőre. Mint Andi mondja, ez itt bizony Latin-Amerika, itt nem is hagynák az emberek, hogy ne barátkozzanak.
Persze a sok szépség mellett megvannak az új élet nehézségei is. Az idő itt például relatív fogalom, óraátállítás sincs, és lehetetlen az emberekkel időpontot egyeztetni. „Az élet itt eléggé lelassul, ami jó, ha nyaralsz, de nem annyira, ha itt élsz, és ügyeket próbálsz intézni, vagy amikor csak gyorsan bevásárolnál. Azt sem gondoltam volna, hogy a mosógép egyszer luxuscikk lesz, mosodába viszont már nem nagyon merjük beadni a ruháinkat, mert nem biztos, hogy visszakapjuk. De az sem egyszerű, ha nyomtatni szeretnél, mivel itt, akármilyen meglepő, az A4-es lap nem akkora, mint amit megszoktál, ezért mindig lemarad a megszerkesztett szöveg egy része. Az angol udvariasság után nehéz megszokni, hogy itt az embereknek ami a szívén az a száján. Alapvetően a mexikóiak kedvesek, de ha rossz napjuk van, inkább ne szólj hozzájuk."
Mint Andi mondja, a céljuk az volt, hogy életstílust váltsanak, ez pedig biztosan sikerült. Imádják az új életüket, hogy végre a maguk urai lehetnek, a kellemes éghajlatot, a trópusi környezetet, a gyönyörű Karib-tengert, azt, hogy kevés pénzből is jó tudják érezni magukat, jókat lehet enni-inni, és hogy itt egy kicsit mindig spontán az élet, ezért olyan kalandokban lehet részük, amelyekről korábban csak álmodoztak. „Néha nem is tűnik valóságosnak, hogy tényleg itt vagyunk. Például amikor este a sötétben a tengerparton jógaórára megyek, aztán ülünk egy csapat emberrel a csillagok alatt, hallgatjuk a tenger zúgását és a parton játszó gitárost, miközben az oktató félig angolul, félig spanyolul jógát oktat. Még nagyon az elején vagyunk, úgyhogy sokat dolgozunk a vállalkozáson is, hogy sikerüljön, de akárhogy is alakul, egy percig sem bántuk meg, hogy belevágtunk."


Kapcsolódó cikkek:




A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás