2017.04.26. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

Hivatásom: séta és beszélgetés

Haas György foglalkozása már a nevében is különleges: nagyvárosi serpa.

B. Csák Amarilla
2017.02.02  13:51   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Ez azt jelenti, hogy sétára hívja azokat, akik elakadtak az életükben, és nem tudják, hogyan, merre tovább. A serpa pedig átveszi tőlük a lelki terheket, miközben kérdez és a megoldások felé terel, hiszen a válaszok bennünk vannak, csak kell valaki, aki segít megtalálni azokat.
Gyuri a nyolcvanas évek első felében döntötte el, hogy terapeuta lesz. Akkoriban bomlott fel az első házassága, a krízis feldolgozásához pedig terápiás segítséget kért. Amikor személyesen megtapasztalta, hogy mindez mennyire sokat jelent, eldöntötte, hogy ő is ezzel akar foglalkozni. Tanulni kezdett, majd pár évvel később társaival megalapította a Pszichoteam Mentálhigiénés Módszertani Központot. Az „egészséges" emberek gyógyítására szerveződtek, mert úgy tartották, nem kell betegnek lenni ahhoz, hogy javítani lehessen a problémamegoldó képességeken, a hatékony kommunikáción.
Gyuri a segítő kapcsolatok több formáját is kipróbálta, tíz éven keresztül a háborítatlan szüléssel foglalkozott, majd magyar és német intézményeknél tanult családállítást, később pedig „villámcoachingot" tartott. Ez utóbbi egy olyan találkozási forma, ahol nem szabták meg a beszélgetés időtartamát, és Gyuri az adott problémának megfelelően választotta ki „láthatatlan szerszámosládájából", ami az évek alatt összegyűjtött eszközöket tartalmazta, hogy melyikkel dolgozzanak. Ez már nagyon hasonlított a jelenlegi tevékenységéhez, de a helyszín ekkor még kötött volt. „Ekkor egy újabb hullámvölgy következett az életemben, és kerestem, hogy merre tovább - emlékszik vissza. - A rádióban meghallottam egy műsort, amelyben Budapest egy-egy területét mutatták be más megközelítésből csoportos sétákon, és rájöttem, hogy tulajdonképpen én is ezt csinálom: az utcákon bandukolok, miközben nagyokat beszélgetek a barátaimmal, ismerőseimmel. Akkor még nem lehettem benne biztos, de éreztem, hogy megérkeztem. Azóta pedig mindennap megbizonyosodom arról, hogy megtaláltam az utamat."

Sétára fel!

A Sétálj velem nevű oldalt 2013 nyarán indította el Gyuri, azóta már több mint hétszáz emberrel sétált, akikkel közel nyolcmillió lépést tett meg. Ügyfelei között volt Kossuth-díjas színész, műsorvezető, közéleti szereplő, de szakmai szempontból nagy elismerés, hogy pszichológusok, coachok, trénerek, terapeuták és más rokon szakmák képviselői is felkeresik. A jelentkezővel előre megbeszélik a feltételeket, miszerint addig tart a séta, amíg nem érzik mindketten azt, hogy elégedettek. Tájékoztat az óradíjról, teljes titoktartást fogad, majd megbeszélik a helyszínt. Hívták már a Kopaszi-gáthoz, a Városligetbe, az állatkertbe, a János-hegyi libegőhöz és a Farkasréti temetőbe is. Gyurinak van egy kedvenc kiindulási pontja az Alagút utca közelében, innen négy irányba lehet elindulni, a Tabán és Gellérthegy irányába, a Vérmező felé, a Várdomb utcácskáira vagy a Duna-partra.
A nagyvárosi serpa sokszor nem tudja, milyen problémával fog találkozni, éppen ezért nem is készül a sétákra. Ő úgy mondja, hogy „átzsilipel", vagyis abból az állapotból, amiben addig volt, megérkezik a sétapartneréhez. „Úgy érzem, elég bátor vagyok ahhoz, hogy bizonytalan legyek. A séta kezdetén fogalmam sincs arról, mit fogunk kihozni belőle, de ma már tudom, hogy ez nem baj. Sőt, nem kellene sétálni, ha nálam lenne a megoldás. Elindulunk ebben az expedícióban, és közösen találunk meg olyan mozzanatokat, amelyekre az illető sem pillant rá úgy egyedül, ahogy együtt fogunk. Ezekből aztán majd kirajzolódik valami."


Megnyílni egy idegennek

Gyuri szerint, amikor ketten egymás mellett, egy irányba haladnak, akkor voltaképp társak, és nincs meg az az alá-fölé rendelt viszony, mint egy rendelőben. Ráadásul lélektanilag is könnyebb dolog sétára indulni valakivel, mint terápiára menni, továbbá a mozgás a szervezetre is jó hatással van. Pozitívumnak mondja még a folyton változó környezetet, ami szabadabbá teszi a gondolatokat, hiszen egy Dunán úszó hajó is felébreszthet rég elfeledett emlékeket.
Könnyen megtalálja a közös hangot az emberekkel, bár előfordul, hogy kezdetben nem tudja az illető, miért is kereste fel Gyurit, de tíz perc múlva már témánál vannak. Olyan is akad, aki először őt kérdezgeti, és amikor látja, hogy nyíltan megoszt bármit, akkor ő is elkezd mesélni neki. „Érzik, hogy valódi az érdeklődésem, és teljes az odafordulásom. Ha valaki nehezen kezd el magáról beszélni, akkor bevetem a kedvenc kérdésem: Mi hozott hozzám? Erre mindenki őszintén válaszol, én pedig bele-belekérdezek. Gyakran vissza is mondom a saját szavaimmal, így biztosítom a figyelmemről, memorizálom a történetet, ő pedig pontosíthatja, kiegészítheti, és könnyebben is folytatja a beszédet."
Egy átlagos séta 2 óra 45 percig tart, a legrövidebb 75 perc volt, a leghosszabb pedig 5 óra. Arra ügyel, hogy naponta csak egy sétára induljon, amely addig tart, amíg mindketten úgy nem érzik, hogy megérkeztek, és van mit hazavinni. Gyuri mindig megkéri az ügyfeleit, összegezzék, mit adott nekik a séta, és előfordul, hogy ilyenkor jutnak el ahhoz a ponthoz, amiről igazán beszélni kell. A továbbgondoláshoz olykor filmeket és könyveket ajánl, esetleg terapeutát javasol. Szinte nincs olyan, akivel ne váltott volna legalább egy levelet a séta után, néhányan pedig újabb barangolásra hívják.

Katartikus élmény

Az évek alatt Gyuri megtanulta, hogy ne vigye haza azokat a problémákat, amelyeket a munkája közben hall. Ennek ellenére előfordultak olyan fájdalmas történetek, amelyek nagyon ránehezedtek. „Olyan serpának éreztem magam, aki továbbra is viszi a terheket, habár már nem kíséri a másikat. Ennek feloldását egy mélyen hívő embernek köszönhetem, aki szintén segítő munkát végez. Azt mondta, hogy ilyenkor odamegy a kereszthez, és felajánlja az örökkévalónak. Emlékszem, hogy megálltam, és meglepettségemben kiszaladt: Nahát, ezt lehet? Sokszor azonban egyfajta megérintettséget, megrendültséget viszek magammal. A legjobban az izgalmat, a változatosságot szeretem, és azt, hogy én is kapok belőle, mert amikor a másik ember megnyílik, megmutatja a sebezhetőségét, a bizalmába avat, az mindig megtisztelő és megrendítő is egyben."
Gyuri hangsúlyozza, nem az számít, ő mit érez, hanem hogy ki hova jut el, ez pedig mindig utólag derül ki. Nagyon jó érzéssel olvassa a hálás leveleket, amelyekben az életük boldog fordulatairól mesélnek egykori sétapartnerei. „Az egyik hölgy nem tudott visszaemlékezni a hatéves kora előtti időszakra. Leültünk egy padra, és megkérdeztem tőle, lenne-e kedve visszautazni a múltba. Azt válaszolta, kicsit fél, de próbáljuk meg. Lehunyta a szemét, és a képzeletében egy hideg kövön ült, fázott, és sírva azt mondta: »Annyira szeretnék valakit szeretni. Jobbra az anyám, balra az apám, kapaszkodom beléjük. Kettészakadok, kettéhasad a szívem.« Ez a módszer a belső utazás egyik formája, gyakran alkalmazom. Innen kellett őt kísérnem, lépésről lépésre, hogy eljussunk a megoldáshoz úgy, hogy azt élje meg: én csak kísérem, vele vagyok, de ő az, aki az utat végigjárja. Nem mondom, hogy mit csináljon, csak mellé állok, belülről magamhoz ölelem, de ez nem kell, hogy fizikailag is megtörténjen, elég, ha leheletfinoman megérintem a felkarját, és éreztetem vele, hogy most elsírhatja a könnyeit. Amikor mindez megtörtént, kövér cseppekben hullani kezdett a langyos eső. Ahogy kinyitotta a szemét, meglátta azt a sünit, amelyikkel jó fél órája még a várban találkoztunk. Nevetni kezdtünk, megkönnyebbült. A séta végén nem beszéltünk sokat, csak annyit mondott, hogy ezt nem gondolta volna. És én sem."






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás