2017.11.24. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

Jó közönség nélkül nincs jó buli!

A kétszeres Emerton-díjas, nyolcszor az év énekesnőjének választott Zoltán Erika immár harminc éve hódít a zenei pályán.

Békési Erika
2016.12.27  11:55   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Zoltán Erika dalait szinte mindenki ismeri, hiszen a retró diszkó elmaradhatatlan szereplője többtucatnyi fülbemászó slágert alkotott.
Harminc év - hosszú ez az idő?

Tartalmas és boldog időszaka volt ez az életemnek, de nem siratom, hanem örülök neki, hogy mögöttem van ez az életszakasz. Hihetetlen gyorsan eltelt, csak úgy pörögtek az évek. De semmiképp sem mennék vissza az időben, mert akkor sok értéktől meg kellene válnom, amely most enyém, ezt pedig nem akarom. Nagyon jól vagyok! Ötvennégy évesen egy percig sem zavar a korom, sőt, inkább büszke vagyok rá. Azt gondolom, a fiatalság csak egy helyzet, és nem egy tulajdonság, tehát ne arra legyen az ember büszke, hogy hány éves, hanem arra, hogyan él éppen. Ennyi idősen nem kell harmincasnak látszani, legyünk tisztában azzal, hány évesek vagyunk, és mi áll jól nekünk.

Annak idején szinte berobbantál a popzene világába

1986-ban a Szerelemre születtem című dallal közönségdíjas lettem az Interpop Fesztiválon. Az első pillanatban csalódott voltam, hogy nem szakmai díjat kaptam, aztán hamar rájöttem, hogy a közönség visszajelzése mindennél fontosabb, hiszen nekik énekelek. Ha ők szeretnek, akkor érdemes csinálni. Azóta a munkámban az elsődleges szempont nekem az, hogy a rajongóimnak megfeleljek. Szeretem, amit csinálok, tisztelem a közönségemet, a közönség pedig viszontszeret engem. Az adok-kapok itt is, ahogy az élet minden területén, működik.

Ennyi lenne a sikeres előadóművész titka?

Ez mindenképpen fontos, ha az ember komolyan gondolja, amit csinál. Persze jó, ha megfelelő alappal kezdünk bele a munkába, nekem ez megvolt. Három és fél éves voltam, amikor az anyukám, aki gyakorlatilag egyedül nevelt engem, beíratott balettra. Azóta a tánc az életem egyik meghatározó eleme. A másik a zene: az 1966-os Táncdalfesztiválon hallottam Kovács Katit. A Nem leszek a játékszered című dal közben pár centire álltam a tévétől, és megbabonázott, onnantól mindent figyeltem, ami a zenével kapcsolatos. Komolyabban az iskolában kezdtem el vele foglalkozni, énekelni tanultam, a lehető összes szereplésen részt vettem, rendeztem, koreografáltam.

Mit szóltak a szüleid az állandó szerepléseidhez?

Nem volt ez különös a mi családunkban, mert ők is a zene világában mozogtak. A sok lehetőség mellett anyukám azért elvárásokat is állított elém: jogosan úgy gondolta, hogy ha ő előteremti az anyagiakat, és végig mellettem áll, akkor cserébe eredményeket is akar látni. Hála neki ezért! Mint ahogy a gimnáziumi tanáraimnak is, mert amikor a tanulásban már csak a túlélésre koncentráltam, ők akkor is mindig segítettek. Belátták és elfogadták, hogy nem leszek fizikus, innentől könnyebb volt nekem a magam kis világát alakítani. A mérföldkő az volt, amikor az érettségi időszak alatt megkaptam az első komoly munkámat, és Szűcs Judit országos turnéjára mehettem a táncosokkal. Ez a felkészülésemnek fontos része volt, hiszen megtanultam a színpadi létet, olyan művészekkel dolgoztam együtt, akiktől sokat tanulhattam, az akkori igényes éjszakai bárok műsoraiban való fellépésekkel pedig meghatározó élményeket szereztem. És ekkor jött az Interpop Fesztivál!

Ahonnan nem volt megállás, az első három lemezed eladási adatai szinte hihetetlennek tűnnek ma!

Igen, a három lemezt több mint egymillióan vették meg, és legalább háromszor ennyien meghallgatták, ez hatalmas siker és elismerés. Én közben egyre közvetlenebb és mosolygósabb lettem, mert a sok vidám arc a nézőtéren boldoggá tett. A hihetetlen pörgés és a folyamatos fellépések közepette, pár év múlva, az egyik készülő produkcióm kapcsán lépett a képbe Robi, a koreográfus, táncos, művészeti vezető fiú, akivel aztán hamarosan egy lett az életünk. Ez immár huszonhat éve így van.

Ritka egy ismert házaspárnál a több évtizedes boldogság. Hogyan sikerül ez nektek?

Nincs titok és nincs recept! Mi hihetetlen nagy, ezer fokon izzó szerelemmel indultunk. Robi első pillanattól kezdve tisztelte a munkámat, én pedig a tehetségét, a tudását, azt, ahogy a táncosokkal és a színpaddal bánik. A kezdetektől fogva huszonnégy órában együtt vagyunk, egy pályán mozgunk, egymás nélkül gyakorlatilag nem létezünk. Egy az örömünk, ugyanaz a problémánk, együtt ötletelünk, együtt találjuk ki a megoldásokat. Ő a sofőröm, a gazdasági igazgatóm, a technikusom, a koreográfusom, a duettpartnerem, együtt építettük fel a tánciskola-hálózatunkat. Mégis, amikor - tizennyolc évvel ezelőtt - belépett az életünkbe Zoé, a kislányunk, akkor vált teljessé az életünk. Ő számunkra az élet maga, ahogy ezt a neve is jelzi. Csodálatos érzés, hogy Angyalka pottyant az életünkbe, hogy van egy harmadik, aki fontosabb mindkettőnknél.

A teljes interjút a Családi Lap 2016 decemberi számában olvashatják el.

(Fotó: RTL KLub)






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás