Rhoda Scott és Varnus Xavér karácsonyi nagykoncert az Arénában

Az amerikai gospel zene egyik legautentikusabb képviselője, a világhí­rű „mezí­tlábas grófnő” Rhoda Scott a kihí­vások művésze, szeret kí­sérletezni a zene területén, ugyanúgy, mint hí­res kollégája, Varnus Xavér magyar orgonaművész. A két kivételes tehetség izgalommal várja a karácsonyi koncertet, ahol mély érzelmekkel, dinamikával, izgalmas és egyedi hangzással fűszerezik meg az ünnepi hangulatot.

A legszebb klasszikusok és a karácsony ismert dalai várhatók a nagyszabású koncerten, ahol Bárnkopf Balázs orgonaművész vendég lesz, valamint az Art Anzix kamarazenekar is emeli az est fényét. A zene, a szeretet, a tehetség és profizmus jellemzi mindhármójukat, hatalmas tömegeket vonzanak, bárhol is lépnek fel a világban.

Évek óta kerestem azt a fiatal orgonatehetséget, aki egy napon folytatni tudja majd az általam képviselt zenei stí­lust – mesélte Varnus Xaver. – Többen állí­tották magukról, hogy az én követőim, de legtöbbjük úgy játszott, mintha az Irigy Hónaljmirgy parodizálná a koncertjeimet. Fél évvel ezelőtt, egy hajnali órán, véletlenszerűen bukkantam rá az interneten Bí¤rnkopf Balázs orgonajátékára. Mind előadói stí­lusában, mind pedig kinézetében kí­sérteties volt a hasonlóság 18 éves kori önmagammal. Még aznap hajnalban í­rtam neki.

A hí­res német orgonista megdöbbent a fiatalember orgonajátékának virtuozitásától, és a következő évtől Balázst növendékei közé fogadta a lipcsei zeneakadémián. “Sokat muzsikálunk Balázzsal együtt és egy kicsit zenetörténelmet is í­runk, hiszen olyan koncerteket adunk, amelyeken egyszerre szól két orgona. Mint ahogy úszni is csak a ví­zben lehet megtanulni, szí­nész, muzsikus is csak a szí­npadon, a nagyérdemű közönség előtt szerezhet gyakorlatot. A legtöbb fiatal muzsikus azért nem kap koncertet, mert nem ismeri a közönség, és azért nem ismeri a közönség, mert nem kap koncertet. Ezen segí­tek úgy, hogy Balázsnak bemutatkozási lehetőséget biztosí­tok sokmilliós európai közönségem előtt” – mondta Xavér.

A koncert a Danubius Music menedzselésével és az Art Anzix Szí­nház szervezésében valósul meg.

Igazi ünnepi szuper hangulatot í­gérnek a szervezők, akik mindig gondosan figyelnek, hogy minőségi szórakoztatást nyújtsanak a publikumnak.

Jegyek ITT kaphatók.

Rhoda Scott amerikai dzsesszmuzsikus, minden idők leghí­resebb Hammond-orgonistája. Édesapja metodista lelkész volt, édesanyja kiskorában halt meg, hat testvérével együtt édesapja nevelte. Már fiatalon egy harlemi klubban lépett fel először, hamar kiderült, különleges tehetsége, a spirituálé hangzásvilágot keverte a dzsessz szabadságával. Már 1962-ben saját triót alapí­tott, majd diplomát szerzett a Manhattani Zeneiskola zeneelmélet szakán. Tehetségére felfigyelt a hí­res dzsesszzenész Count Basie, és meghí­vta harlemi klubjába, ahol megfordult a dzsessz világának krémje, Louis Armstrongtól Ella Fitzgeraldon át Ray Charlesig. Stí­lusára fontos hatást gyakorolt a párizsi zenepedagógus, Nadia Boulanger, akinek taní­tványa volt többek között Quincy Jones, Astor Piazzolla és Michel Legrand is. 1967-ben végleg Franciaországban telepedett le.

Varnus Xavér Budapesten Kistétényi Melindánál és Lehotka Gábornál tanult, majd Párizsban Pierre Cochereau-nak, a Notre-Dame orgonistájának növendéke lett. Lipcsében a konzervatórium professzora, Lorenz Stolzenbach volt a mestere. 1981-ben Franciaországba, majd Kanadába utazott. Több egyetemen és Faludy Györgytől középkori irodalmat és történelmet tanult. Tehetségét a világ nagy szí­npadain is megcsillogtatta. Intellektusát érezni a zenéjében amitől különleges és izgalmas minden produkciója. Igazi művész egyéniség, aki hatalmas sikereket tudhat magáénak. A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztjének és Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjének birtokosa.

Megosztom