2018.06.24. ,
facebookrss


LEGFRISSEBB SZÁM

cimlap

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Email*
Név*


Bakancslista hetven felett

Sose mondjunk le az álmainkról! Cikkünkben most négy olyan nyugdíjast mutatunk be, akiknek kívánságuk bőven a hetedik iksz után teljesült.

Orosz-Lendvai Hajnalka
2016.10.19  10:02   
mail
nyomtatás
betuméret növelés
betuméret csökkentés

Nem először találkozom idősotthonban élő emberekkel, és mindig csodálattal tölt el, hogy sokan közülük mennyire élvezik az életet, micsoda energia és vidámság árad belőlük. Pontosan tudják, hogy a beköltözéssel nem ért véget az életük, sőt, sokak számára csak most nyílt ki igazán a világ! Olyan nyugdíjasokkal beszélgettünk, akik mernek nagyot álmodni, akik nem riadnak vissza a kissé szokatlan, esetleg vakmerő kalandoktól sem.
Az Olajág Otthonokban másfél éve indult útjára a Bakancslista kezdeményezés, amelynek keretében lehetőség szerint teljesítik a lakók vágyait. Főként olyan dolgokról van szó, amelyeket az idős emberek önmaguk nem, vagy csak nagy nehézségek árán tudnának megszervezni.
„Egy izgalmas ötletnek indult, mi sem tudtuk előre, hogy ennyire sikeres lesz - meséli dr. Szirmai Viktor főigazgató. - Hála kolléganőmnek, aki az ötletgazda, rengeteg álmot megvalósíthattunk az elmúlt másfél évben. Az otthonainkban rengeteg programot szervezünk a lakóknak, de ezek közösségi foglalkozások, és nem olyanok, ahol a saját egyéni vágyakat, álmokat meg lehet élni. Úgy vélem, érdemes erre is lehetőséget biztosítanunk, egyrészt hogy megismerjük az idős emberek egyéni értékrendjét, másrészt hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy az élet nem zárul le azzal, ha valaki otthonba költözik."
Dr. Szirmai Viktor elárulta, hogy a Bakancslistához eleinte sokan szkeptikusan viszonyultak, de ma már egyre többen árulják el neki a vágyaikat.
„Amiben csak tudunk, segítünk. Igyekszünk támogatókat találni a kezdeményezéshez, hiszen a közösségi erőforrásokból nem lenne ildomos egyéni vágyakat finanszírozni. Számos kedves kérés érkezett eddig, volt több utazás, néhány gyertyafényes vacsora, akadt, aki limuzinnal szeretett volna utazni. Olyan is, aki sakknagymesterrel sakkozott. Az egyik hölgy nagy vágya volt, hogy eljusson az orchideakiállításra. Sajnos, ő azóta már nincs velünk, de ezt a kívánságát teljesíteni tudtuk, s az öröme örök emlék marad számunkra."

Ha még egyszer megkérnék a kezem, itt tartanám az esküvőmet!

Magosiné Molnár Zsuzsanna 14 éve él a Csepeli Olajág Otthonban. Szeret itt lenni, és hálás azért, hogy életre szóló élménnyel ajándékozták meg.

„Gyermekkorom óta rajongok a lovakért, időnként a házunk táján volt egy-kettő, hobbiszinten magam is lovagoltam - meséli. - Évek óta szerettem volna kedvenceim közelébe kerülni, és amikor megtudtam, hogy a kívánságom teljesül, gyermekként sírva fakadtam, és tapsikoltam örömömben! A lovak rendkívül okos, szépséges állatok, versenypályákon vágtatva szinte „úsznak a levegőben", lenyűgöző a paták dübörgése, olyan, mint megannyi hatalmas szívdobbanás. Három csodálatos napot töltöttem a dömsödi lovas majorban, bátran mondhatom, hogy a földi mennyországba kerültem. Kedves emberek és állatsereg vett körül, a kedvenceim mellett kisállatokat is találtam. Simogattam, becézgettem őket. Szeretek egyedül lenni, ilyenkor társam a nyugalom, a csend. A majorban mindezt megtaláltam. Külön élményt jelentett az égbolt, Budapesten nemigen látni ennyire csillagosnak az eget. Ha még egyszer megkérnék a kezem, hiszen még csak 78 éves vagyok, itt tartanám az esküvőmet."
A repülés Zsuzsanna másik kedvenc időtöltése. Ha nem a világot járta utasszállítóval, akkor helikopterre, kis motorosra vagy sárkányrepülőre pattant. Sőt, 69 éves korában 4000 méterről tandem ugrott ejtőernyővel. Ha úgy alakulna, ezt szívesen megismételné. És hogy mi szerepel még a bakancslistáján az ejtőernyőzésen kívül? Nos, szeretne jóban lenni magával és a világgal. Továbbá bízik benne, hogy egyszer megüti a lottófőnyereményt, ugyanis nagy vágya, hogy az idősotthon számára nyári lovas rezidenciát építtessen.

Aranylakodalom egy kis nosztalgiával

Ötvenedik házassági évfordulóját ünnepelte a Liptai házaspár, Rózsa és József, akik ebből a jeles alkalomból egy romantikus gyertyafényes ebéden vettek részt. Az asszonytól megtudtuk, hogy nem véletlenül kérték ezt.
„Fiatalkorunkban a Dob utcában laktunk, és rengeteget kirándultunk a Margitszigeten. Nekem mindig is nagy kedvencem volt ez a hely, imádom a természetet, szerettem arra sétálgatni. Úgy gondoltuk, a házassági évfordulónkat itt megünnepelni nagyon szép lenne. Boldogok voltunk, amikor megtudtuk, hogy itt tarthatjuk az aranylakodalmunkat. Számomra ez a tökéletes helyszín, eszembe juttatja a régi időket. Minden varázslatosra sikerült. Az ebéd isteni volt, a terítés gyönyörű, számos különlegességet ettünk, és pezsgőt is ittunk. És persze sétáltunk egy jót a szigeten, kicsit nosztalgiáztunk, előjöttek a régi érzések. Örök emlék marad számunkra ez a szép nap."


A pár olyan szeretettel néz egymásra a mai napig, mint akkor, amikor évtizedekkel ezelőtt megismerkedtek. Interjú közben biztatóan egymásra mosolyognak, egyszerűen lerí róluk, hogy ők ketten együtt egy kerek egész. Vajon mi a titka a hosszú, boldog házasságuknak?
„Ha begurulunk, akkor az egyikünknek abba kell hagyni a vitát, vagy ki kell mennie a szobából - magyarázza József. - Van egy kis házunk a Mátrában, én anno oda utaztam, ha összevesztünk. Elindultam öt napra, de két-három nap után mindig visszahúzott a szívem. A feleségem pedig csak nevetett rajtam, hogy biztos hiányzik a főztje. Tényleg hiányzott, ahogy ő maga is. Azt hiszem, ez a titok. Emellett a feleségem mindig mindenben a társam volt, az is a mai napig. Egyszerűen nem lehet tőle elválni."
Rózsa szerint az is fontos, hogy mindig hagytak szabadságot a másiknak, és hogy sosem korlátozták egymást. „Szeretünk az otthonban élni, azért választottuk ezt a megoldást, mert nincs gyermekünk. Kétszobás az apartmanunk, külön alszunk, mert a férjem horkol, de mindig átmegyünk egymáshoz és csevegünk."
József korábban soha nem gondolta volna, hogy egyszer idősek otthonába költöznek, de nem bánták meg a döntést, és nem is mennének vissza a régi lakásukba. A törökbálinti otthonban ugyanolyan tevékenyek, mint korábban, jönnek-mennek, és lehetőséget kaptak arra is, hogy konyhakertet műveljenek. A jövő tekintetében Rózsa jó egészséget kíván maguknak, és örül, hogy boldogságban telnek a napjaik. Ahogy fogalmaz, elégedettek az életükkel, az elmúlt évtizedek tapasztalatai, emlékei segítenek abban, hogy ne legyen keserű az időskoruk.

Az El Camino után jöhet egy erdélyi túra!

Örsi Klára ha csak teheti, felveszi a hátizsákját, és túrázni indul. Bár már túl van a hetedik ikszen, soha egy percet nem pihen, fiatalokat megszégyenítő energiával jön-megy a világban. Számos gyönyörű helyen barangolt már, de bőven akad olyan táj, ahová még szeretne ellátogatni. Régóta tervezett már egy erdélyi utazást, erre most lehetőséget kapott.

„Egyszerűen imádom a természetet, a fákat, a virágokat, a hegyeket, nemrég végigjártam az El Caminót is. Rengeteg helyen megfordultam már, de Erdélyben csak átutazóban. Viszont szerettem volna jobban megismerni, mert sokat hallottam, olvastam róla. Éppen ezért gondoltam, hogy jelentkezem a Bakancslista programra. Nem gondoltam, hogy kiválasztanak, és amikor megtudtam, hogy teljesül a kívánságom, elsírtam magam. Erdély beváltotta a hozzá fűzött reményeket, számtalan dolgot láttam, rengeteg fotót készítettem. Voltam Kalotaszegen, a Királyhágónál, Farkaslakán, a tordai sóbányában, és még Drakula várát is megnéztem. A legjobban a Békás-szoros tetszett, szívem szerint napokig csak a hegyek között kirándultam volna."
Az asszony augusztus 20-án is úton volt, és a buszon kellemes meglepetés érte. Egy nagytarcsai csapattal utaztak, a vezetőjük hozott magával egy megszentelt kenyeret. Mindannyian törtek belőle egy darabot, majd közösen elénekelték a himnuszt.
„Rendkívül megható volt, többen is elsírtuk magunkat a buszon. Hálás vagyok annak az úrnak, hogy ezzel a gesztussal kedveskedett. Soha nem fogom elfelejteni azt a néhány percet, az utazás egyik legmeghatározóbb momentuma volt."
Klára a közeljövőben sem tervez pihenést, hamarosan a fiával kel útra. Ezenkívül szeretné még inkább bebarangolni Magyarországot, mert bár sok helyen járt, még nem jutott el mindenhová.

Ismét húszévesnek éreztem magam

Dr. Steinmann Henrikné Vilmi egész életében rajongott a lovakért. Már kisgyermekként is imádta ezeket a gyönyörű állatokat, lovas játékokkal játszott, majd 1948-ban lovagolni kezdett. Imádott foglalatoskodni a patásokkal, csutakolni őket, rendbe tenni a szerszámokat. Ám egy sajnálatos baleset miatt eltiltották kedvenc időtöltésétől. Harminc évig nem is tudott lovarda közelébe menni, annyira fájt neki, hogy nem pattanhat nyeregbe.

„Később a férjemmel jártunk ugyan fogathajtó és díjugrató versenyekre, de az nem volt olyan lóközeli, mint amit szerettem volna. Évek múltán a barátaim aztán lehetővé tették, hogy fogatot hajtsak, és azonnal fel tudtam venni a kontaktust az állatokkal, mintha nem is maradt volna ki több évtized. De én egy ilyen programot nem tudnék megszervezni magamnak. Ezért örültem annak, hogy a Bakancslista keretében lehetett kívánni valamit. Nem volt kérdés, hogy mit szeretnék a legjobban, az én álmom egyértelműen a fogathajtás volt. Nagyon boldog vagyok, hogy valóra vált! Amikor értesültem róla, hogy kiválasztották a kérésemet, olyan volt, mintha egyszerre hideg víz és meleg víz zúdult volna rám, annyira örültem."
Vilmi elárulta, hogy ez a nap volt élete egyik legkellemesebb élménye. Indulás előtt sokat elmélkedett róla, vajon milyen lesz a fogat, hallgatnak-e rá a lovak. És egyáltalán, bírja-e majd az egészségi állapota miatt?
„Rendkívül jól idomított állatok voltak, két perc alatt felvették a ritmusomat, nem kellett ostort használnom, tökéletesen hallgattak rám. Teljesen önállóan hajtottam őket, és még terephajtásra is kimentünk. Csodálatos volt! Ezt csak az érti, aki lovas ember. Olyan érzés, mintha az állat a részem lenne. Az egyik szó szerint hozzám bújt. És ami a legnagyszerűbb, hogy a félelmeim alaptalannak bizonyultak, ugyanis tartottam tőle, hogy ennyi idő után nem megy majd a hajtás. De ment! A lelkierőtől nem éreztem a nyavalyáimat, és bár már a nyolcadik iksznél járok, olyan volt, mintha ismét húszéves lennék."






A kommenteléshez be kell jelentkezni.

Hozzászólások

Nincs hozzászólás