Fehérjediétától olvad a zsí­r

Sokan meglepődtek, amikor elmeséltem nekik, hogy belevágok. „Te? Te akarsz fogyni?” – kérdezték tőlem kétkedve. Igen, én, mivel felcsúszott rám 3-4 kiló, és igenis bosszant, hogy nem jönnek fel rám a tavaly nyáron hordott nadrágjaim. Hiába próbáltam egy kicsit többet mozogni, és kevesebbet enni, a mérleg szinte mindig ugyanannyit mutatott. Ezért eldöntöttem, hogy Toman Szabina módszerével most bizony leadom ezt a kis zavaró pluszt!

Az egykor modellként dolgozó Szabina ma is olyan csinos, hogy simán el tudnám képzelni a kifutón. ím nem volt ez mindig í­gy, hiszen előfordult, hogy ő alatta is erősen kibillent a mérleg nyelve. „Amikor várandós lettem Amirával, kijelentettem, hogy most annyit és akkor fogok enni, amennyit és amikor csak akarok – meséli. – Előtte változatos módszerekkel sanyargattam magam, hogy megfeleljek a modellparamétereknek, talán ennek is tudható be, hogy utána szinte átestem a ló másik oldalára. Harminc kilót hí­ztam!”

Csak a zsí­r tűnik el

Szabina ekkor rátalált egy fehérjealapú diétára, amelynek segí­tségével visszanyerte régi, csinos alakját. Közben a barátai, ismerősei is tőle kértek tanácsot, hogyan fogyhatnának le. Ő segí­tett nekik, majd egyre jobban beleásta magát az egészséges táplálkozás, a fogyás és a fehérjediéta világába. Végül gondolt egy nagyot, és létrehozta saját márkáját, az év elején debütált Toman Dietet, amelynek köszönhetően már eddig is több százan szabadultak meg a zsí­rpárnáiktól.

„A diéta lényege, hogy az elején mindent megvonunk a szervezettől. Nincs szénhidrát, nincsenek zsí­rok, csak fehérje van, no meg persze sok-sok folyadék és rostok – magyarázza. – Ennek hatására beindul a ketózis a szervezetben: a fehérje mintegy védőburkot alkotva az izom körül megvédi azt, í­gy csak a zsí­rból veszí­tünk. A kezdeti, viszonylag szigorú időszakban 2-10 kilót fogynak a vendégek. Ezután szépen, fokozatosan hagyjuk el a fehérjetermékeket, és hozzuk vissza az étrendbe azokat az ételeket, amelyek az egészséges életmódba illenek. Természetesen ekkor is van fogyás, mivel amí­g tart a fehérjediéta, addig a ketózis is érvényesül. A folyamat hossza attól függ, hogy ki mennyit szeretne fogyni. ím a teljes sikerhez teljes szemléletmódváltás szükséges! Mert mit ér az egész, ha utána ismét tésztát eszünk naponta, ha minden reggel hatalmas tejes kávét iszunk tejszí­nhabbal és karamellsziruppal édesí­tve? Mi segí­tünk gyorsan, éhezés nélkül lefogyni, ám utána át kell gondolni az életünket. Ez azonban könnyen fog menni, mivel amí­g tart a diéta – ez lehet 3 hónap, de akár 8-10 hónap is -, addig mi megtaní­tjuk a vendéget az egészséges életmódra, a helyes táplálkozásra, amelyet aztán már rutinszerűen fog tudni követni ő is.”

A mérleg nyelve

Az étrendet a Toman Diet konzulensei állí­tják össze, a termékeket is csak tőlük lehet – egyelőre – rendelni. ím nem vághatunk bele csak úgy, a nagyvilágba! Az első találkozón engem is alaposan kikérdezett Zsani, az egyik konzulens. Fogyókúráztam-e már valaha, mekkora sikerrel, van-e valamilyen betegségem, milyen gyógyszert szedek, van-e allergiám, mennyit szeretnék fogyni, stb.? Majd következett a mérlegelés. Szó szerint. Az eredmény nem rossz, de azért van mit csiszolni rajta: a súlyom 55,5 kg (164 cm-hez), 20,6% a BMI (ez jó), 26,6% a zsí­rom (ez lehetne 2-3%-kal alacsonyabb), az izmom 30,7% (ez jó), a zsigeri, vagyis a szervek közötti zsí­rom 4 (3 az ideális), a napi energiaszükségletem 1276 kcal.

Ennek függvényében Zsani kiszámolta, hogy az első három nap folyamán napi négy adag Toman Diet fehérjeterméket kell fogyasztanom, utána a 4-12. napig naponta három adagot. Ezek édes vagy sós fehérjeporok, igazán finom í­zekben: van például cappuccinós, tejkaramellás, csokoládés, valamint zöldségleves krutonnal, spárgakrémleves, gombaleves alapú por. Még nem tudom, melyik lesz a kedvencem, de első pillantásra bármelyik mellett letenném a voksomat.
Az első két hétben tehát ezeket a porból készült fehérjéket kell fogyasztanom, illetve kaptam egy listát, hogy milyen zöldségek, majd a negyedik naptól milyen húsételek kerülhetnek még a tányéromra. Bár sok a szabály, de azt í­gérik a Toman lányok, hogy ha betartjuk őket, meglesz az eredmény!
Minden diétát személyre szabnak, és ami jó benne, hogy bármikor hí­vhatjuk őket, ha kérdésünk lenne. Továbbá kötelező a személyes találkozókon részt venni, ahol a saját szemünkkel is láthatjuk, hogy bizony lejjebb kúsztak azok a csúnya zsí­r-, BMI- és egyéb értékek a mérleg kijelzőjén. Micsoda öröm! Egy-egy ilyen konzultáció alkalmával mindent megkérdezhetünk, amit szeretnénk, és mindenre választ kapunk. Ekkor újra átbeszélhetjük az étrendet, egy-egy új szakasz kezdetével pedig megtudhatjuk, hogyan haladjunk tovább a fogyás rögös, ám egyre könnyebben teljesí­thető útján.
Mindezek fényében szeptember elején én is elindulok ezen az úton, és hamarosan megosztom önökkel az újabb tapasztalataimat.

Néhány érdekesség a diétáról

1. Érdemes akkor belevágni, amikor a rutinnapokat éljük, amikor nincs pl. nyaralás, lakodalom, költözés, munkahelyváltás.
2. Nemcsak fogyásra jó, de különféle betegségek (pl. cukorbetegség, magas vérnyomás, í­zületi problémák) megszüntetésére is.
3. A laktózérzékenység nem kizáró ok, ezzel a problémával is el lehet kezdeni.
4. Vannak gluténmentes Toman-termékek is.
5. Az eddigi rekord: 62 kiló 6 hónap alatt!

Megosztom