Ajándék lavina, hancúr áradat és torta kétpofira

Mintha tegnap hoztuk volna haza a szülészetről, piciny testével a babahordozóba ernyedve, pihe-puha álmok között! Olyan rövid ideig volt pici baba, elrepültek a hónapok, és immár huncut kisgyerekké cseperedett… Mennyi mindent elértünk együtt, milyen ügyesen alkalmazkodott a családhoz és persze mi is hozzá!

Sor került hát a mindent elsöprő első nagy szülinapi bulira, nagyikkal és nagypapákkal, nagynénivel és keresztanyuval. Ilyen sok játszótársa egyszerre még soha nem volt Zsófikánknak: volt négy keréken száguldozás, kergetőzés, bújócska, csiklandós játék, majd-megeszlek-harapdálás és persze játék az öt tonna ajándékkal.

Meg szerettük volna taní­tani az ajándékok kicsomagolására, de nem értette a lényeget, bezzeg most esze ágában sem volt papí­rt tépkedni. Annyira jutottunk, hogy az egyik ajándékról spontán letépte a dí­szvirágot és azzal kezdett játszani – mit neki sokezres drága ajándék, amikor egy 50 forintos szalag is el tudja varázsolni! Aztán mi, nagyok, sorra feltépkedtük az ajándékokat és ő pedig soha nem látott lelkesedéssel trappolt előttük, hogy végre megkaparinthassa és kezelésbe vehesse őket. Azonnal felfedezte a nyomható gombokat, megkóstolta az új érdekes felületeket, sorra ölelgette a puhaságokat.

Habár mindennek nagyon örülünk, köszönjük is nagyon szépen, de ha ebben az iramban haladunk, komolyan nem tudom hová fogok pakolni ennyi játékot és ruhát, miután kislányunk kinőtte őket (mert hát tartogatni csak kell egy esetleges kistesónak). A mi gyerekkorunkban századennyi játkunk sem volt, fejlesztő játékok nélkül is szépen fejlődtünk – lehet, hogy nem csillagot dugdostunk csillag lyukba, hanem fakanalat bögrébe, mégsincs gond az arány- és formaérzékünkkel. De hát haladni kell a korral, ez ma már egy ingergazdagabb társadalom, amiben a játékok zenélnek, beszélnek, villognak és van rajtuk minimum három gomb.

A cikk folytatását ITT olvashatják.

Megosztom