A Raben segí­t a rászorulókon

Negyvennyolc tonna adományt juttatott el a Raben Trans European Hungary Kft. a kecskeméti, illetve gyöngyösi regionális központokba. A jelentős mennyiségű adománnyal a Szeretetszolgálat több mint ezerháromszáz rászoruló családot, idős, fogyatékkal élő és hajléktalan embert élelmez.

„Fontos a társadalomra és környezetünkre odafigyelni és igény, illetve szükség esetén felelősséget vállalni, támogatást nyújtani. Tapasztalatunkkal, szakképzett munkatársainkkal, kiterjedt hálózatunkkal szállí­tmányozóként ilyen feladatokban tudunk igazán segí­teni. Bí­zunk benne, hogy az adomány sok ember életét támogatja majd.” – mondta Bolyki ígnes, PR és marketing szakértő, CSR koordinátor.

„Köszönetet általában a rászorulókat támogató adományozóknak mondunk, a karitatí­v szervezetek munkájának elvégzését segí­tő szervezetekről viszonylag ritkán esik szó, pedig az ő szerepvállalásuk nem kevésbé fontos.” – hangsúlyozta Győri-Dani Lajos, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat ügyvezető alelnöke. „A Raben Trans European Hungary Kft. közreműködésével sikerült áthidalni a dunántúli adományozó telephelye és a a Heves és Bács-Kiskun megyében élő rászoruló emberek közötti távolságot, és jelentős mennyiségű élelmiszert sikerült eljuttatnunk azokra a területekre, ahol nagyobb szükség volt a segí­tségre.”

Megosztom