Hogyan lesz valakinek három biológiai szülője?

Vegyünk egy petesejtet. Termékenyí­tsük meg. Vegyünk egy másik petesejtet egy másik nőtől, távolí­tsuk el a sejtmagját, majd helyezzük bele az imént megtermékenyí­tett petesejtet. íme, í­gy lesz valakinek három biológiai szülője.

Februárban Nagy-Britanniában a Lordok Háza (az Alsóház korábbi beleegyezésével) elfogadta azt a törvényt, amely zöld lámpát adott az úgynevezett háromszülős lombikbabák “létrehozásának” (TPIVF = Three Parent In Vitro Fertilization = Háromszülős mesterséges megtermékenyí­tés). Ami azt jelenti, hogy akár már jövőre megszülethetnek az első olyan gyerekek, akiknek két biolgóiai anyja és egy apja van.

A törvény elfogadását megelőzően bioetikusok, életvédő szervezetek, egyházak és magánszemélyek egyaránt komoly felháborodásuknak és ellenérzéseiknek adtak hangot. A CitizenGo, azon aktí­v polgárok közössége, akik “célul tűzték ki az emberi élet, a család és a szabadság védelmét világszerte”, online petí­ciót jelentetett meg, amelynek célja az volt, hogy elérjék a 100 ezer aláí­rást a TPIVF-eljárás legalizálása, és ezzel a “genetikai csí­ravonal módosí­tása” ellen. (A szavazás napjáig, tehát február 24-ig 84827 aláí­rás gyűlt össze – a szerk.)

 

A teljes cikket ITT találja!

Megosztom