Utolsó órák

Az időmérő eszközök történetét, azok jellegzetes tí­pusait, valamint a magyarországi óragyártás történetét mutatja be a Közlekedési Múzeum időszaki kiállí­tása, amely az utolsó a felújí­tás előtt álló Közlekedési Múzeum régi épületében.

A magyar mechanikus órák érdekes és szép darabjait bemutató kiállí­táson láthatók lesznek fali és állóórák, különleges, egyedi óraszerkezetek.
A kiállí­tás a hazai óragyárakat is bemutatja, köztük a szentgotthárdi Nemzeti í“ragyárat és a Pesterzsébeti í“ragyárat.

Az órakiállí­tás a Közlekedési Múzeum épületének utolsó kiállí­tása. Ezzel a kiállí­tással kí­vánunk tisztelegni minden egykori és jelenlegi közlekedési múzeumi munkatárs előtt, ezért az egyik vitrinben a kollégák által rendelkezésünkre bocsátott egy-egy óra tekinthető meg. Olyan óra, amelyhez valamilyen ok miatt személyesen kötődik, fontos emléke fűződik hozzá – akár még egy bizonyos időpontot is jelez vele. Ezek az órák eltérő fajtájúak és méretűek, más márkájúak és más-más korúak: különfélék – ahogy emberként is eltérő tulajdonságokkal rendelkezünk – í­gy láthatóak, az utolsó kiállí­tás beszédes részeként…
A kiállí­tás 2015. március 13-án, pénteken 11 órakor nyí­lik meg a Közlekedési Múzeumban (XIV. kerület, Városligeti krt. 11)

A kiállí­tás 2015. április 15-ig látható.

Megosztom