Csapdába esve a pszichiátrián

A fiatal lány szorongani kezdett, ezért ambuláns pszichiátriai kezelésre került. ím a kapott pszichiátriai szerek nem javí­tottak az állapotán, ellenkezőleg: furcsa mentális tüneteket kezdett mutatni, amelyek miatt azután többször szállí­tották kényszerrel a pszichiátriai osztályra. Tapasztalata szerint ez volt „a legrosszabb hely a világon, rosszabb, mint a börtönök”.

A 20 éves Ildikó 2009-ben kezdett szorongást érezni. Nemsokára a pszichiátriai ambulancián találta magát, ahol – nem nagy meglepetésre – pszichiátriai szereket í­rtak fel a szorongására. Ezek a tudatmódosí­tó szerek azonban, úgy tűnik, csak rontották a helyzetet. Miután szedni kezdte őket, egyre furcsább mentális tünetei jelentkeztek: nyugtalan lett, agitált, világmegváltásról és emberek irányí­tásáról kezdett terveket szőni, megállí­thatatlanul pörgött. Nem telt bele sok idő, hogy kényszerrel egy budapesti kórház pszichiátriai osztályára toloncolják.

Az ott szerzett tapasztalatai egy rémálomhoz voltak hasonlatosak. Megpróbáltatásairól – egyebek mellett – í­gy í­rt: „…a velem szemben lévő széknél vagy padnál ült egy idős bácsi teljesen magába roskadva, meztelenül kikötözve a székhez a kezénél fogva, bepelenkázva… Az a szegény szerencsétlen ember í­gy tölthette az egész napját, mert másnap reggel a reggelinél szintén ugyaní­gy találtam rá.”

Az íllampolgári Bizottság az Emberi Jogokért (CCHR) szervezet szerint, amely ilyen ügyek feltárásával foglalkozik, az eset a legkevésbé sem egyedi – sőt, kifejezetten jellemző, hogy a mentális nehézségekkel küzdő emberek csupán kábaságot, „drogfüggést”, kényszert találnak a pszichiátriai osztályokon, miközben mentális bajuk valódi okával senki nem törődik.
„Azt kell, hogy mondjam, a zárt osztály, és úgy egészében az egész pszichiátriai részleg a legrosszabb hely a világon, rosszabb mint a börtönök, mert tudtommal ott még csak véletlenül sem kötözik ki az embereket, pedig azok között sok a közveszélyes bűnöző… akkor ezek a szerencsétlen emberek miért érdemlik ezt? … Ott még az is megőrül, akinek egyébként nem lenne különösebb baja…”

Időközben az egyik vizsgálat jóindulatú daganatot mutatott ki a lány agyalapi mirigyében, ami az orvosi szakirodalom szerint lehet oka a lány által tapasztalt szorongásnak. Ennek ellenére azonban – noha az ilyen betegség egészen másfajta orvosi beavatkozást igényel – továbbra is a pszichiátriai kezelést kapott és egyre újabb tudatmódosí­tó szerekkel tömték.

Ildikó 2012-ben elégelte meg a pszichiátriai szerek szedésének rendkí­vül kellemetlen hatásait – amelyekre erősen rászoktatták – és fokozatosan csökkentve az adagjukat, végül leszokott róluk. Ezután állapota már nagyjából rendeződni tudott, befejezte a főiskolát és munkát talált magának.

 

Megosztom