Búcsú az élettől a pszichiátriai osztályon át

Véres vizelet, csontig hatoló fekély – a férfi három hónappal a pszichiátriára szállí­tása után halott volt. Egy emberjogi szervezet szerint ilyen esetek rendszeresen történnek a pszichiátriákon.

A 85 éves férfi 2014 áprilisában rokonait indult meglátogatni Kapuvárra, de gyenge állapota miatt mentőt kellett hí­vni hozzá. A mentősök zavartnak találták, ezért egy Győr-Moson-Sopron megyei kórház pszichiátriájára szállí­tották.

íllapota azonnali általános kivizsgálást indokolt volna, ezek azonban hathetes kórházi tartózkodása alatt nem történtek meg. Mindössze laborvizsgálat történt, az is hat nappal a bekerülése után, amely viszont számos olyan eltérést talált a férfi szervezetében, amelyek indokolhatták zavartságát és nehéz szellemi állapotát.
Két héttel beszállí­tása után a vizelete véressé vált, ám nem történt urológiai vagy ultrahang vizsgálat, amely ennek okát megállapí­thatta volna. Ha lett volna vizsgálat, akkor nem csak a halála utáni boncolásnál derült volna ki a prosztatarákja – ami halálának egyik oka volt -, és talán az életét is meg lehetett volna hosszabbí­tani.

Az idős embert több alkalommal hosszabb időre az ágyához kötözték, ám úgy tűnik, a törvény által előí­rt kétóránkénti felülvizsgálatokat nemigen tartották be – csupán rutinszerűen töltögették ki a kötelező papí­rokat, akár egész éjszakára előre. A férfi a pszichiátriai kezelések során csak egyre rosszabb állapotba került.

Édesapja állapotromlását látva lánya 10 nap „kezelés” után át akarta helyeztetni egy budapesti kórházba, amit a főorvos nem engedélyezett arra hivatkozva, hogy a beteg állapota miatt nem szállí­tható.
Újabb tí­z nap elteltével a férfi belázasodott, légzése nehézzé vált. Az időnkénti gyógyszeres szedálások, lekötözések, lázas állapot miatt már nem tudott az ágyból felkelni, emiatt felfekvés alakult ki, amit először „bőrpí­rként” jegyeztek fel a dokumentációban, ám ez nemsokára III. stádiumú, 10*10 cm-es, a csonthártyáig terjedő fekéllyé alakult.

Május végén a gyenge, elesett állapotú beteget egy budapesti kórházba szállí­tották – annak ellenére, hogy egy hónappal korábban (amikor állapota még nem volt ilyen súlyos) a pszichiátriai osztály főorvosa szerint nem volt szállí­tható állapotban.

Bár lánya egy rövid időre még hazavitte a kórházból, az idős férfi már soha nem épült fel leromlott állapotából. íprilisban szállí­tották a pszichiátriára – júliusban már halott volt.
Lánya egy olyan civil szervezethez fordult segí­tségért, amely kimondottan a pszichiátriákon történő jogsértések feltárásával foglalkozik. A szervezet szerint az ügy nem egyedi, ugyanis a mai pszichiátriai kezelések nem alkalmasak arra, hogy emberek mentális nehézségeit megoldják. A férfi lánya a jogvédő szervezet segí­tségével rendőrségi kivizsgálást kezdeményezett apja halálával kapcsolatban.

Megosztom