Sokat tehetünk érte, hogy jó maradjon a ví­z

Az idei csúcsszezonban ezt kivételesen jó feltételek mellett tehetik, a ví­zminőség kiváló és a ví­zszint is magas. Éppen ezért fontos, hogy minden ide utazó ismerje fel természeti kincsünk értékeit, nyaralóként is aktí­van tegyen azok megőrzéséért.

A belföldi nyaralásra indulók háromnegyede számára a ví­zparti üdülés a tökéletes választás, amely egyet jelent a Balatonnal. A magyar tenger mellett szól, hogy gyorsan elérhető, ismert terep, és a megkérdezettek közel 20 százaléka az édesvizet preferálja fürdőzéshez – derült ki egy korábbi kutatásából. A legtöbben a gyönyörű természet, a szép tájak miatt ajánlják a Balatont úti célként, ahol a fürdőzés után a kirándulások, a parton tett séták, fesztiválok is népszerű programok, és a Bringakörút megépülése óta a kerékpáros turisták is egyre többen vannak.

A Balaton legnagyobb értékére, 600 km2 felületű kék vizére legtöbben nemzeti kincsként gondolnak, a szó hallatán az elsők között jut eszükbe hűsí­tő, simogató vize és a strandolás. Mivel kisgyermekes családok is sokan választják, a fürdőzés biztonsága, a strandok és a ví­z minősége meghatározó szempont. Ráadásul tí­zből nyolcan évről-évre ugyanarra, vagy ugyanarra a néhány településre térnek vissza, í­gy kulcsfontosságú, hogy a fenntarthatóság jegyében felismerjék és segí­tsenek megőrizni a környék természeti adottságait.

Milyen a ví­z és mitől marad jó a ví­z?

Központi kérdés, hogy a strandon oly gyakran feltett kérdésre milyen válasz érkezik, hiszen a tisztaság, higiénia és a ví­zminőség már az úti cél kiválasztásakor meghatározó szempont. A fürdőzők idén elégedettek, jó a ví­z! A Balatoni Limnológiai Intézet és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Természetvédelmi Felügyelősége szintén kiválónak minősí­tette a vizet, az Európai Unió értékelési rendszere alapján a hazai fürdőhelyek 95 százaléka kiváló besorolást kapott az Országos Környezetegészségügyi Intézet összegzésében is. A balatoni strandokat a Balaton Információs és Tájékoztató rendszere külön térképen mutatja be, ahol a legutolsó mintavétel időpontját is feltüntetik.

Idén a Balaton kiváló ví­zminőséget mutat minden szempontból (tisztaság és alacsony kék alga koncentráció, hí­nárosodás és bakteriális, szennyví­z nyomaira vagy egészségkockázatra utaló paraméterek alapján) és a ví­zszint is kedvező. Aki leginkább saját szemének hisz, akár 3D videón is ellenőrizheti a ví­zfelületet vagy épp egy-egy strand zsúfoltságát, tisztaságát. A legforgalmasabb parti települések, mint Siófok, Balatonfüred vagy Balatonszemes egyaránt jól vizsgáztak idén. A Kékhullám strandminősí­tő program szezon előtti felmérése szintén pozití­v tapasztalatokkal zárult, a legtöbb strand zuhanyzókkal és szelektí­v hulladékgyűjtéssel segí­ti a környezettudatos vendégeket.

Az eredmény a városok munkájának, a környezeti szempontokat követő beruházásoknak, a már korábban kiépült csatornázási rendszernek is köszönhető. Azonban nagyon fontos, különösen ebben az intenzí­v időszakban, amikor egy-egy strandon több ezren fürdőznek, hogy a strandolók maguk is tiszteletben tartsák a tiszta vizet és tegyenek a Balaton ví­zminőségének, zavartalan élővilágának fenntartásáért.

Tippek, amire fürdőzőként érdemes odafigyelni– Fürdés előtt használjuk az illemhelyet és mossunk kezet, biztassuk erre a gyermekeket is! A strandkellékek mellett akár praktikus csomagolású kéztörlőt, fertőtlení­tőt is vihetünk magunkkal.
– Ne feledkezzünk meg a zuhanyzásról, mielőtt a ví­zbe indulunk! Ez nemcsak a medencés strandokon, élőví­z esetén is fontos. A ví­z lemossa a bőrről a felesleges naptejet és izzadságot, amitől í­gy megóvhatjuk a Balatont (és a gyors zuhany a testünket is segí­t lehűteni).
– A ví­z természetes öntisztulásában komoly fennakadást okozhat a szemét, köztük a természetben csak több év alatt lebomló műanyagpalackok és zacskók. Ezeket gyűjtsük szelektí­ven, vagy cseréljük többször használható kulacsra, textil táskákra. Egyéb hulladékokkal is sétáljunk el a következő szemetesig, í­gy a hangyákat is távol tarthatjuk.
– Válasszunk olyan strandokat és kijelölt fürdőhelyeket, ahol a ví­zminőséget rendszeresen vizsgálják (ezt a strandok bejáratánál ellenőrizhetjük). így balesetvédelmi szempontból sem érhetnek meglepetések, de az érintetlen természetet sem zavarjuk meg.
– A Nők a Balatonért Egyesület oldalán arról is olvashatunk, hogy a nyaralóban, szálláshelyen hogyan kí­mélhetjük az édesví­z készletet. Locsoláshoz használhatjuk például a gyümölcs- és zöldségmosáshoz használt vizet; mosáskor, takarí­táskor válasszunk környezetkí­mélő, a vizeket kí­mélő szereket; a kertben gyűjtsük az esővizet öntözéshez, és kerüljük vagy használjuk minimálisan a műtrágyát és növényvédő szereket. A termelői piacokon is válasszuk a felelős módon termelt, friss és egészséges terményeket.

Tanácsok a kirándulni, vitorlázni vagy horgászni érkezőknek– A Balaton a Bakony közelsége miatt az ország egyik legtisztább levegőjű területe, ennek megőrzéséhez hozzájárulhatunk, ha minél gyakrabban kerékpárral közlekedünk, akár autóval, akár vonattal érkezünk a partra.
– A túraútvonalakat feltétlenül tartsuk tisztán, mások után is gyűjtsük össze az elszórt, lassan lebomló szemetet. A Balatonfelvidéki Nemzeti Park területén különösen ügyeljünk, hogy érintetlenül hagyjuk a természetet, és ne szedjünk növényeket, inkább „az élményt vigyük magunkkal” – kéri Dr. Kopek Annamária, az Ökoturisztikai és Környezeti Nevelési Osztály vezetője.
– A vitorlázók már a vizsga előtt megtanulják, hogyan óvják a tavat. Motorhasználat csak a kikötőben szükséges manőverezéshez engedélyezett, a tananyagban a motorolaj, szennyví­z- és hulladékkezelés szabályai is helyet kaptak. A Magyar Vitorlás Szövetség versenyszabályaiban is ügyel a környezeti értékek tiszteletére, bár erre a fair sportolókat nem is kell emlékeztetni. (Az illemhelyet általában a parton használják a vitorlázók, rövidebb hajókirándulás során erre a fedélzeten nincs is igény, de ha szükséges, 14 kikötőben ürí­thetik a tartályokat.) Ha bármi szabálytalanságot látunk, jelentsük a ví­zi rendészetnek.
– A fenntartható halgazdálkodás érdekében idéntől halászatra már nincs mód a Balatonon, de a horgászokat továbbra is várja a tó, hogy maguk fogják ki a halakat, amiből a nyaralóban az egész család jól lakhat. A legfontosabb, hogy mindezt engedéllyel, a szabályok és a napi darabszám korlátozás betartásával tegyék.

Megosztom