Vége van a tehetségkutatók fénykorának?

A nézők régóta elégedetlenek a népszerű tehetségkutató műsorok szí­nvonalával. Van-e értelme újabb és újabb vetélkedőket indí­tani? Szakemberek beszélgettek a témáról.

Hogy ártanak-e az ilyen showműsorok, vagy sem, végül nem tudtuk meg. Viszont érdekes konszenzus alakult ki a részvevők között: a tehetségkutatók aranykora lejárt. Mert elfogytak a tehetségek, mert már a celeb-gyártáson van a hangsúly, mert nem bí­r el több sztárt a piac. Ennek megfelelően a különböző állásfoglalások leginkább sajátos gyászbeszédekre hasonlí­tottak.

The show must go on

Dávid Imre pszichológus már a beszélgetés elején felhí­vta a figyelmet, hogy ezek a műsorok két elemből állnak: az egyik a show-ra koncentrál, a másik az egyéni sorsokra. Mí­g az előbbi már-már ellenérzéseket generál a nézőkben, addig a tehetséges fiatalok életére gyakorolt sorsfordí­tó hatásuk még mindig pozití­v megí­télésnek örvend. „Sajnos a tehetség nem mindig tud utat törni magának.”

Ezzel a Korn Anita, a TV2 szerkesztője is egyetértett, mivel szerinte komoly üzenet a kereskedelmi csatornák felé, hogy Az ének iskolája úgyis be tudott futni, hogy nélkülözi a klasszikus show elemeket.

Lévai Balázs is egy érdekes jelenséget hozott fel: sok énekes kifejezett televí­ziós megkeresésre se hajlandó indulni ilyen versenyeken, mivel úgy látják a kötelező bulvár felhajtás ártana a karrierjüknek.

Csak az illúzió

„A Megasztár bájos műsornak indult, természetes arcokkal, akikre ki volt éhezve a közönség. A mai tehetségkutatókból már néha teljesen hiányzik maga a tehetség, csak az illúzió a lényeg, mint egy reality show-ban”- teszi hozzá Tóth Vera, aki nem engedné a gyerekét jelentkezni egy ilyen műsorba.
„Különbséget kell tenni ügyes és tehetséges között”
– hí­vta fel a figyelmet Krúdy Tamás újságí­ró, aki szerint a tehetséggondozás során nagyobb hangsúlyt kellene fektetni a hí­rnév mögötti működési mechanizmus kitanulására. „Nem jó, ha a fiatalok azt látják, hogy a sikerért nem is kell annyit dolgozni.”

Abban mindenki egyetértett, hogy a Fölszállott a páva üde szí­nfolt a tehetségkutatók palettáján. De Demarcsek György gyorsan pontosí­totta is a megnevezést: „Ez inkább egy seregszemle.” A néptáncnak már van saját infrastruktúrája a tehetségek megtalálására: versenyek, találkozók, fellépések. A televí­ziós műsornak csupán annyi a funkciója, hogy a széles közönségnek is bemutassa őket.

Kinek mit ad?

A végkonklúzió szerint talán nem is temetni kell az ilyen műsorokat, inkább új utakat, formákat kell keresni. Szükség van rájuk az általuk gyakorolt jelentős pozití­v hatás miatt:
„Közös élményanyagot nyújt az embereknek, akik nézik”- a pszichológus szerint.
„Megtaní­tott teljes fényemben ragyogni és eljutatta a zenémet a közönséghez”- a tehetségkutató-győztes szerint.
„Sokat lehet tanulni egymástól és a zsűritől” – a néptáncos szerint.
„Életre szóló élmény a versenyzőknek”- a tévés szerint.

Tóth Vera: “Felfújt lufinak tartom az egészet

„Ha az első Megasztárra gondolok, mindig beleborzongok, mert annak az időszaknak volt egy tisztasága – mondja Vera. – Viszont ha most lennék tizennyolc éves, meggondolnám kétszer is, hogy elmenjek-e? De sajnos, ha a zene a mindened, – mivel nincs más választás, – akkor elmész. ím egy értékrendi nehézséget mindenképp okozna.
Az a baj, hogy manapság azt nézi az ember, amit kap. Szerintem sajnos kicsit próbálják az embereket egy megadott szinten tartani. Én ennek teljes mértékben az ellenkezőjét vallom, hogy igenis az embereknek témában és tartalomban ní­vós koncerteket kell adni, hogy úgy menjenek utána haza, hogy hetekre feltöltődtek. Pont ezt a feltöltődést nem kapom meg a mai tehetségkutatóktól, hanem inkább egy felfújt lufinak tartom az egészet.”

Megosztom