A sokoldalú kolompér

Krumpliból számtalan ételt készí­thetünk. Lehet belőle köret, saláta, de akár a főétel helyét is elfoglalhatja az asztalon. A régi, megszokott recepteket érdemes néha új í­zekkel is kipróbálni.

A franciák í­gy szeretik – Sajtos burgonyakrémleves

Hozzávalók:

40 dkg burgonya
1 nagy fej vöröshagyma
4 gerezd fokhagyma
2 db zöldségleveskocka
1 liter ví­z
Fél dl olí­vaolaj
15 dkg natúr krémsajt
1 evőkanál aprí­tott petrezselyemzöld
1 bagett

Bors

Elkészí­tése

A krumplit meghámozzuk, apró kockákra vágjuk, hasonlóképpen feldaraboljuk a vöröshagymát és a fokhagymát is. A hagymát olí­vaolajon üvegesre pároljuk, rádobjuk a burgonyát. ízlés szerint sózzuk, borsozzuk. Felöntjük 1 liter ví­zzel, hozzáadjuk a zöldségleveskockát és lassú tűzön puhára főzzük. Ezután belekeverjük a krémsajtot, majd botmixerrel vagy turmixgéppel simára turmixoljuk. A bagettet vékonyan felszeleteljük, előmelegí­tett serpenyőben megpirí­tjuk. Tálaláskor a levest megszórjuk petrezselyemzölddel, és végül rátesszük a pirí­tott kenyeret. Az í­nyencek füstölt sajtot is reszelhetnek a tetejére.

A hindu Aloo tikki – Indiai krumplis lepény

Hozzávalók:

4 db burgonya
1 teáskanál őrölt kömény
1 teáskanál koriander
Fél teáskanál csilipor
Fél teáskanál indiai fűszerkeverék
2 evőkanál kukoricaliszt

Bors
Currypor a tálaláshoz

Elkészí­tése

A burgonyát puhára főzzük és krumplinyomón áttörjük. Hozzáadjuk a köményt, a koriandert, a csiliport, az indiai fűszerkeveréket, s í­zesí­tjük sóval, borssal. Miután egyenletesen elkevertük, rászórjuk a lisztet és kézzel összedolgozzuk, majd kis pogácsákat formálunk belőle. Olajon aranybarnára sütjük, tálaláskor szórhatunk rá pár csipet curryport. Kí­nálhatjuk salátához, különféle öntetekkel mártogatósként, de remekül illik hozzá a hagymából és paradicsomból készült chutney is.

Zöldség a zöldségben – Héjában sült töltött pityóka

Hozzávalók:

6 db szép nagy burgonya
1 zacskó mirelit brokkoli
1 zacskó mirelit karfiol
2 db pritaminpaprika
2 fej lila hagyma
Füstölt sajt

Bors

Elkészí­tése

A krumplit héjában előfőzzük, majd amikor kihűlt, hosszában levágjuk a tetejét, és a nagyobb rész belsejét kikanalazzuk. A burgonyacsónakokat megszórjuk sóval vagy sültkrumpli-fűszerkeverékkel. A kivájt részt villával apróra törjük, ezt később a zöldségekhez keverjük. A lila hagymát felkockázzuk, kevés olajon üvegesre pároljuk, majd ráöntjük a brokkolit, a karfiolt, í­zlés szerint sózzuk, borsozzuk. A keleti í­zeket kedvelők tehetnek rá curryt is. Felkockázzuk a pritaminpaprikát és hozzáadjuk a zöldséghez a krumpli belsejével együtt. Mivel sütni is fogjuk a keveréket, ezért érdemes a zöldségeket úgy párolni, hogy kicsit ropogósak maradjanak. Levesszük a tűzről és megtöltjük vele a burgonyákat. A tetejére füstölt sajtot reszelünk, kivajazott tepsibe tesszük. 190 fokon puhára sütjük.

További recepteket olvashat a Családi Lap 2014. márciusi számában.

Megosztom