Dobó Kata pesti szí­nésznő maradt

Dobó Kata szép lassan egyre több feladatot tud vállalni másfél éves kislánya mellől. Azt mondja, nagyon élvezi, hogy újra dolgozik, bár mióta családja van, a fontossági sorrend egészen más az életében, mint korábban volt.

Azt mondod, pesti szí­nésznő vagy. És mennyire érzed magad pesti lánynak? Hisz annyifelé éltél már a világban.

Habár nem itt nőttem fel, megszerettem Budapestet. Hogy mennyire, az akkor derült ki számomra, amikor Amerikába költöztem. Honvágyam volt. Az első egy-másfél év maga volt a pokol, mindennap rohantam volna haza, de szerencsére túl messze voltam. Fel kellett találnom magam egy egészen új közegben, más kultúrában. Kihez forduljak, ha baj van? Hol találok mondjuk egy fogorvost? Elveszettnek éreztem magam. Aztán megszoktam, sőt megszerettem Los Angelest. Amikor csak tehetem, visszamegyek látogatóba, szeretek ott lenni, inspirálnak az ott élő emberek. Élvezem a nyitottságot, az elfogadó közeget. Azt mondják, felszí­nesek ott az emberek, de ezt én nem í­gy tapasztaltam – igaz, Los Angeles különleges szeglete Amerikának.

Mikor hazajöttél, arról cikkeztek a lapok: nem jött össze a hollywoodi álom.

Hazajöttem és boldog voltam, mert lezártam egy korszakot, amelyben már semmilyen szempontból nem éreztem jól magam. Értetlenül álltam az előtt, hogy egyesek pálcát törnek felettem. Sok magyar szí­nész megy ki Amerikába szerencsét próbálni. Nekem az a tapasztalatom, ha valaki megtalálja a számí­tását, akkor nem biztos, hogy hazajön. Én azt nézem, mi lettem kint, nem azt, hogy mi nem. Kaptam biztos nyelvtudást, egy kapcsolatrendszert és egy újfajta világlátást.

Vidéki szí­nházban is játszol, a párod is több helyen dolgozik – kétlakiak vagytok?

Nem. Pesten élünk, és pesti szí­nésznő maradtam. Az igaz, hogy már ötödik éve szoros a kapcsolatom a Békéscsabai Szí­nházzal. Például a Lear királyban volt az első nagy szerepem a szülés után, és ezt a darabot most meghí­vták a Thália Szí­nházba, a Vidéki Szí­nházak Fesztiváljára. Örülök, hogy a fővárosiakhoz is – ha csak egy alkalommal, de – eljut ez az előadás.

A kislányod hogy viseli a távollétedet?

Nem vagyok tőle sokat távol, de azért aggódtam, hogyan fogadja majd Szofi, hogy újra dolgozni kezdek, ám szerencsére semmi gond nem volt.

Sokszor viszed magaddal a szí­nházba?

Előfordul. Mivel az apukája is szí­nházi ember, a közeg nem ismeretlen neki.

 

A teljes interjút a Családi Lap 2013. szeptemberi számában olvashatja.

Fotó: syluettefoto/Kovács Szilvi

Megosztom